Menyhért, Mirjam

"Az átélés édeskevés"

2008.12.13. 00:00

Programkereső

"Mi az a nyomós ok, amiért 2008-ban nekiáll az ember, hogy egy 200 éve elhunyt kismester ránk maradt hangjegyeit böngéssze, mi több, megszólaltassa, hanglemezre vegye őket?" – kérdezi Rozmán Lajos klarinétművész az egyik friss Hungaroton-lemez kapcsán, amelyet a korhű hangszereken játszó Authentic Quartettel készített.

- Ön azt írja a lemez kísérőfüzetében – kicsit sarkítok –, hogy mindegy, milyen műről van szó, a kérdés, hogy az előadónak milyen a viszonya hozzá. Valóban ilyen egyszerű lenne?

- Az előadóművészetben beszélnek átélésről, márpedig az átélés édeskevés. Az ember átéli a másik fájdalmát vagy örömét, de ahhoz, hogy a műalkotásokba foglalt lényegi információk megszólaljanak, olyanfajta azonosulásra van szükség, ami ebben a közvetítői szerepben számomra az egyedül elképzelhető álláspont. Akármit csinál az ember, ha nem azonosul azzal, hiteltelenné válik. A mai előadóművészetnek – ami válságos korszakát éli – ez az egyik legfőbb kérdése. Ez pedig egyszerű: igaz vagy nem igaz; hihető vagy nem hihető, amit hallok?

- Miért éppen Stamitz alkotásaira esett a választása?

- Nagyon kedves nekem ez a korszak. A XVIII. század közepéről, a hangszer gyerekkoráról, hőskoráról van szó. Ekkor készültek az első klarinétok, és csakhamar megjelent néhány nagyszerű játékos is. Sok korabeli szerző nem is nagyon ismerte ezt a hangszert. Carl Stamitz – aki viszont a mannheimi udvarban korának talán legjobb fúvósai között nőtt föl – olyan zenei nyelven szólal meg, amely amolyan átmenet a bachi érett barokk és az áttetsző bécsi klasszikus anyag között. Ez a különös, gazdagon artikulált, effektusokban gazdag rokokó világ Haydnnál, Mozartnál már egészen más formában jelenik meg. Érdekes fajtája ez a virtuozitásnak, a hangszernek ezt az arcát soha többé nem mutatja meg a klarinétirodalom.

- Hogyan komponáltak ekkor a zeneszerzők a klarinétra? Már mindent tudtak róla?

- Mindent tudtak, amit akkor tudni lehetett. A hangszer viszont rendkívül gyorsan változott. Gyári termelés nem volt, gondos mesteremberek műhelyeiben soha nem készült két egyforma hangszer. Mert a másodiknál már kitaláltak valami mást, minden darab tehát új kísérlet is egyben. Így a zeneszerzőknek újabb és újabb, kiaknázandó, felfedezésre váró lehetőséget nyújtottak. Mozart például két örökzöld klarinét-darabját, a Klarinétötöst és a Klarinétversenyt olyan instrumentumra írta, ami akkoriban alig tíz évig volt forgalomban, azután soha többet.

- A mostani felvétel azért is különleges, mert ön modern klarinéton játszik, az Authentic Quartet viszont historikus, korhű vonósokon. Milyen tapasztalatokkal szolgált a hangszerek eme furcsának tűnő összeházasítása?

- Nagyon széleskörű az a zenei tevékenység, amit ők és a hozzájuk hasonló, úgynevezett régizenei előadók végeznek. Tehát gyakran előfordul, hogy ők is úgynevezett modern hangszeren játszanak. Nagy különbséget nem látok a kétfajta "eszközhasználat" között. Számomra izgalmas volt, hogy a mai klarinéton el tudom-e érni azt az áttetsző hangzást, ami egy bélhúros hangszeren természetes. Kisebb, mélyebb tónusú hangra, gazdagon tagolt, szellősebb játékra volt szükség a részemről – de másfajta zenékben is foglalkoztatnak hasonló kérdések. Kalló Zsoltékkal régóta játszom együtt, csodálatos muzsikusok, beszélünk egymás nyelvén.