Vendel

A rögtönzéstől a komponálásig

2008.12.28. 00:00

Programkereső

Lendvay Kamilló december 28-án ünnepli 80. születésnapját. A jeles évforduló kapcsán beszélgettünk a komponistával, és kérdeztük életútjáról, még meg nem valósult terveiről, művészi hitvallásáról.

Lendvay Kamilló (fotó: Corvey)

Fidelio: Gyakran vagyunk úgy a pályaválasztás előtt, hogy egyetlen élmény, egy kis szikra az, ami elterel bennünket leendő utunk, szakmánk irányába. Hogyan történt ez Önnel? Mi indította el a zeneszerzői pályán, hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?

Lendvay Kamilló: Ötéves koromban ültettek szüleim a zongoránkhoz. Kiváló tanárom, Kálmán György a kezdeti órák után Bartók Gyermekeknek sorozatából választott darabokat. Ezek a gyönyörű művek olyannyira hatottak rám, hogy kis motívumokat kezdte rögtönözni és egymáshoz fűzni. Az elemi iskolai énekórákon én hozhattam le a szertárból a kis harmóniumot, és megengedték nekem, hogy játsszam rajta – ez is hatott rám, hiszen a kis kétszólamú invenciókat tovább fűzhettem, követve a stílust. Ezzel az improvizációs készséggel nagy élvezettel éltem középiskolai éveim alatt is, amikor a diákmiséken orgonáltam. 16-17 éves lehettem, amikor a jazz felé fordultam. Volt egy kis együttesem (trombita, szaxofon, dob, bőgő), velük sokat improvizáltunk és játszottunk iskolai bálokon.

A fordulat akkor következett be, amikor az akkori Angol Park szabadtéri színpadán egy táncospárt kellett kísérnem Debussy Claire de Lune című darabjával. A próbákon ment is a dolog, ám az esti előadáson minden fényt kioltottak, a zongora kottatartója is elsötétült és én valahol a 9-10. ütemben nem tudtam folytatni a darabot. Azonnal „továbbfűztem”. Debussy és a rögtönzés olyan ihletett állapotba hozott, amit aztán otthon tovább folytattam. Akkor le is írtam, amit csak tudtam, kicsit korrigáltam, átírtam és bemutattam későbbi mesteremnek, Viski János tanár úrnak. Bíztatott, hogy jelentkezzem felvételi vizsgára. Azonnal felvettek. Ekkor 1949-et írtunk.

Azonban a zeneszerzés nem improvizációk összeállításából áll. Nagy veszély, hogy az ujjaink „rájárnak” beidegzett, vagy keresett fordulatokra és bárki azt hiszi, hogy ebből kompozíció lesz. Valójában így nem a belső hallás az igazi forrás. Ha nem jön azonnal, várni kell a „hangra”. Aztán jön a mesterségbeli tudás: forma, cantilena, harmónia, ritmus, hangszín, dinamika, stiláris egységének megteremtése.

F: Az ember munkája során kitűz maga elé szigorú elvárásokat, célokat, hosszabb-rövidebb távra, majd összegzi, hogy mit sikerült elérnie mindabból. Zeneszerzői tevékenységét tekintve (ebbe beleértve kompozíciós módszereit, munkatempóját, s műveinek játszottságát) elégedettnek mondaná magát?

LK: Életem eddigi munkájával elégedett vagyok. Ám mindig jelen van a felszültség egy-egy darabom írása közben: vajon ez a legjobb megoldás? A kérdésre a jövő adhatja meg a választ.

F: Mostanában dolgozik új művön?

LK: Amíg nem készült el a darab, nem szívesen beszélek erről.

F: Van-e olyan eddig kimaradt műfaj, forma, vagy apparátus, ami még foglalkoztatja? Milyen tervei vannak a közeljövőre nézve, mi az, amit még feltétlenül meg szeretne írni?

LK: Most talán, egy ilyen születésnapon elmondom: szeretnék írni egy Jazz Szimfóniát, valamint egy kettősversenyt csellókra. Egyelőre…

F: Mi Lendvay Kamilló zeneszerzői ars poeticája?

LK: Azt szeretném, ha találkoznék a kortárs zene laikus közönségével.