Nándor

Képzelet, valóság, lehetőség I.

2009.01.05. 00:00

Programkereső

Schilling Árpád Egy szabadulóművész feljegyzései című szövegét 2007-ben háromezer példányban jelentette meg a Krétakör. Vajda Gergely Amerikában élő karmester és zeneszerző a szövegből inspirálódva, annak részleteit felhasználva komponálta annak egyik fejezetével azonos, Vákuum című zeneművét, amelynek ősbemutatójára a Zeneakadémia Nagytermében került sor az UMZE Kamarazenekar előadásában, 2008. december 2-án.

Vajda Gergely

2008. NOVEMBER 30.
valahol a Füzér utcában, vasárnap délután 13.15-kor, próba után, Gergő kocsijában, majd a Gönczy Pál utcai bázison

Gulyás Marci: Nem is tudtam, hogy apa vagy, de ezek szerint van egy gyermeked, aki jelenleg odahaza éhezve vár.

Vajda Gergely: Kettő gyermek is van, de már nem éheznek, mert intézkedtem, hogy édesanyám etesse meg őket. És hogy mennyire várnak, az relatív, mert már hozzászoktak szegénykéim, hogy apu folyton dolgozik. Hova menjünk?

GM: Ha feljössz a bázisra, akkor fel tudok ajánlani egy szelet tök tortát, amivel csillapíthatod az éhséged.

VG: Jól hangzik, akkor merre?

GM: Kálvin tér. Ezek szerint a családod Pesten lakik?

VG Igen.

GM Az év mekkora részét töltöd kint Oregonban?

VG: Éppenséggel Oregonban nem voltam kint már szeptember közepe óta, mert egyfolytában úton vagyok.

GM: Elviekben te ott vagy rezidens karmester, nem?

VG: Elviekben igen, tehát ott kéne hogy lakjak, de mint mondtam, már két hónapja nem voltam ott. Majd a koncert utáni naptól karácsonyig leszek kint megint. Minden évben változik, hogy mennyi időt töltök kint, mert van egy úgynevezett örökzöld szerződésem, aminek értelmében maradhatok amennyit akarok, és ez igen szép gesztus tőlük. Minden évben írunk egy-egy kiegészítést, amiben meghatározzuk, hogy milyen koncerteket kell dirigálnom. Ez a flexibilitás számomra nagyon fontos.

GM: Általánosságban elmondható, hogy a nagy létszámú együttesekhez vagy szokva?

VG: Én az elmúlt hat évben majdnem kizárólagosan szimfonikus zenekarokat és operát vezénylek. Egyszer-kétszer bejön egy ilyen kamara együttes, de nem jellemző. Régebben sokkal több ilyesmit csináltam, még mielőtt az USA-ba kerültem.

GM: Az UMZE-val ez az első közös munkád, vagy csak a krónikák nem jegyzik a korábbi együttműködéseket?

VG: Lehet, hogy ez az első. Amikor ők már komolyabb sebességre kapcsoltak, akkor én már kint voltam. De ez sem igaz, hiszen ez a második alkalom, mivel Aix-en-Provence-ban voltunk már egyszer. Tehát ez a második projektem velük, és ez a második darabom, amit játszanak.

GM: Rólad idehaza keveset lehet hallani, tudni. Az utolsó hír ami eljutott hozzánk az a beugrásod volt, amit Eötvös Péter megbetegedése miatt kellett megtenned Salzburgban egy Bartók-est kapcsán. Ekkor a Kékszakállút és a Cantata profanát játszottátok?

VG: Igen, illetve a Négy zenekari darab volt még. Úgyhogy most már híres vagyok, mert a Bécsi Filharmonikusokat is vezényelhettem. Viccen kívül, annak azért örültem, hogy ennek így volt valamilyen sajtóvisszhangja, nem feltétlenül azért, mert kintről akarom azt bizonyítani, hogy hová jutottam el, hanem mert jó az, ha végre valami velem kapcsolatban megüti az ingerküszöböt. Hiszen a Vákuum c. darab is erről szól, hogy mi üti meg, és mennyire ezt a küszöböt, és ha nem üti, akkor meg miért nem, és ha nem, akkor mi történik egy ilyen szöveggel, ha belehelyezed egy zenedarabba, és onnantól kezdve már nem lehet azt mondani róla, hogy nem történt meg. Számomra ez a fajta forradalmi felbuzdulás adta a kezdőlökést a Vákuum komponálásakor.

GM: És erről beszéljünk is majd hosszabban, de előtte mesélj az Eötvös Péterrel kapcsolatos viszonyodról. Te az asszisztense voltál és vagy különböző projektekben, ilyen minőségedben is kerültél bele ebbe a salzburgi történetbe, ahol aztán ennek a lebetegedésnek az okán, a helyét is átvetted. Hogyan ismerkedtetek meg?

VG: Én Pétert már 15 éve ismerem. Amikor ő még a Szombathelyi Bartók Szemináriumon tanított, én akkor találkoztam vele először. Akkoriban már foglalkoztam zeneszerzéssel, meg minden egyébbel, de a lényeg, hogy ott ismerkedtünk meg, és ő onnantól kezdve vitt magával különböző projektekbe. Több darabját dirigáltam is, Párizsban, Budapesten.

GM: Ezek egyike volt Eötvös Három nővér c. operája. Ez ugyebár egy egyidőben két zenekart mozgató mű. Te melyiket vezényelted?

VG: Eötvös dirigálta az árokban lévő zenekart, Tihanyi László a hátsó színpadon lévő zenekart, és én Eötvöstől vettem át aztán az elülső zenekart. Ez az a pozíció, ahonnét az énekeseket is kell mozgatni. Néha viszek neki darabokat olvasásra, mármint a saját darabjaimat, és akkor azokról beszélgetünk. Jövő nyáron, július 6-19. között a Bartók Szemináriumon együtt fogunk tanítani, lesz egy Kékszakállú-kurzus, ahol a Kovalik Balázs tanít majd rendezőket, én foglalkozom az énekesekkel, Eötvös pedig a karmesterekkel, majd a kurzus végén ezek a tanítványok fogják bemutatni a darabot. Igazi kuriózumnak tűnik, mert ilyesmiről még nem hallottam, hogy teszem azt 6-8 rendezőtanonc eljön egy-egy koncepcióval, és azt majd ott helyben két hét alatt fogják összefésülni. Anno Eötvössel csináltunk ilyesmit, hogy a karmesterek rotálnak a mű közben…

GM: Egy ajtó, egy dirigens?

VG: Nem, nem igazán, de mégis. Az ajtók nem ugyanolyan hosszúak, és az ember igyekszik a művet arányosan felszabdalni. Aztán meg adottak azok a zenei pontok, ahol a csere megoldható: aki addig a pódiumon volt, az lelép, és a helyére fellép a következő dirigens.

GM: A zenekar képes lekövetni ilyen gyors átállásokat?

VG: Ez lényegében olyan, mintha egy karmester dirigálna. Úgy kell megoldani, hogy ez a zenekart ne zavarja. Na most innen hova tovább?

GM: Kanyarodj be ezen az építkezési területen, és akkor egyenesen.

VG: Én ezt itt soha nem szoktam tudni, folyton variálják. De most ezek szembe jönnek.

GM: Csak engedd át őket, utána mi jövünk.

VG: Ez most szabályos?

GM: Nem tudom, én nem vezetek.

VG: Na szóval az hamar kiderült, ugye a régi görög időkben még úgy volt, hogy a tanítványok keresték a tanárokat, és nem fordítva…

GM Erre lettem volna kíváncsi, hogy Eötvöst miért választottad…

VG: Igen, ez hamar kiderült, hogy én benne megtaláltam azt, akire nekem szükségem volt. A kocsit itt hagyhatom, ugye?

GM: Persze.

VG: Na és akkor emiatt én megpróbáltam minél többet dolgozni vele, elmentem Hollandiába egy kurzusra, amit ő vezetett, ez a francia együttműködés az UMZE-val, amit említettem, az is ennek az ismeretségnek volt a következménye.

GM: Te jártál már fent ebben az irodában?

VG: Az irodában nem, az épületben már igen. Valami miatt, de már nem tudom miért. Ide a padlóra az van írva, hogy „LEHETŐSÉG”? És akkor lehet sétálni a lehetőségen?

GM: Akár.

VG: De várj, akkor végig megyek rajta, nehogy elmulasszam. És a lehetőség persze hova vezet, a férfi WC-be. Na és akkor most, hogy eljöttem ide a bázisra, akkor most ki fogom tudni találni, hogy mit jelent a Krétakör?

GM: Legalábbis a lehetőséged megvan rá.

VG: Ide meg az van írva, hogy „VALÓSÁG”.

GM: Még hátul is folytatódik.

VG: Ez teljesen romos. Az van ideírva, hogy „KÉPZELET”.

GM: Igen, mert ehhez már az kell, hogy meglásd a térben rejlő lehetőséget.

VG: Én egyébként nagyon szeretem a felújítás előtti tereket, amik így le vannak amortizálva. Így a legjobb.

GM: Mert ilyenkor még végtelenek a lehetőségek.

VG: És tényleg. De komolyan. Ez a legérdekesebb.