Gyöngyi

Hagyományteremtés – második fejezet

2009.01.06. 00:00

Programkereső

Az újévi koncert sokak számára intézmény, minden január elsejének természetes velejárója. Ahogyan az is, hogy ezt az eseményt az ember rádióban hallgatja, vagy televízión nézi, mert a közvetítés Bécsből érkezik.

Budapest hagyományosan inkább az óévbúcsúztató szilveszteri hangversenyek gyakorlatát követte egészen a legutóbbi időkig, amelyek után valamiféle könnyed vállrándítással csusszant át az új esztendőbe, másokra bízva a friss reggelt és az ünnepélyes köszöntőket. Tavaly azonban Fischer Ádám és a Művészetek Palotája együttműködésének köszönhetően új tradíció született: a pesti újévi koncert, ami – hasonló rendezvényektől eltérően – nem a másnaposság kiheverésének barátságosan klasszikus módját kínálja, hanem a bécsi klasszika esszenciáját. A műsoron mindig ugyanaz az alkotás szerepel, Haydn Teremtés című oratóriuma, az előadók azonban évről évre változnak. A zeneszerző halálának 200. évfordulójára emlékező 2009-es évet a Londoni Filharmonikus Zenekar és Kórus nyitotta meg, mintegy rímelve Haydn angliai élményeire – köztük is elsősorban a Händel-oratóriumokkal való találkozására –, és zsúfolásig megtöltve a Bartók-termet.

A híres együttes a maga részéről sem éles csalódást, sem kirobbanó lelkesedést nem váltott ki a hallgatóiból. A zenészek nem nyújtottak látványosan jobb teljesítményt, mint valamelyik nevesebb itthoni zenekar tagjai tették volna a helyükben, de ha a lenyűgöző ragyogást nélkülözték is, összeszedetten, megbízhatóan és meggyőzően játszottak, igaz, időnként bizonytalanul lassuló fúvósokkal sújtva. Alapvetően üzembiztosnak bizonyult a kórus produkciója is, amelynek a szoprán kellő tömörséget és fényt biztosított, miközben a többi szólam – mint az imitációs tételeknél világosan kiderült – hangszín és intenzitás szempontjából inkább a hangzás szilárd alapjának megteremtésére szorítkozott. Érdekes módon hasonló szereposztás alakult ki a szólisták között is. A fiatal, szlovák Simona Šaturová nem túl erős, de csillogóan szép árnyalatú, karcsú, mégsem testetlen hangja, hajlékony díszítései nagyszerűen illeszkedtek Gábriel és Éva zenei megjelenítéséhez, a férfiakat azonban Haydn tagadhatatlanul próbára tette. Nathan Berg túlságosan is baritonnak mutatkozott a kompozíció elvárásaihoz képest, akit minden igyekezete ellenére nem egyszer sarokba szorított tulajdon hangterjedelmének szűkössége. Bernard Richter több színnel és élettel énekelt ugyan, de az intonációs és hangképzési problémák kivédése érdekében szólamának kényesebb hangjai időnként erőltetetten ércessé váltak. Ráadásul mindkét énekest zavarta, hogy a színpad előteréből a mögöttük álló karmestert jószerével csak oldalazva láthatták volna, és ez széteséssel fenyegető nyomot hagyott kissé szeszélyesen lötyögő tempóikon.

92678e39-3c89-4a13-8a00-e1721780d1d9

Ugyanakkor, bár ez az újévi hangverseny nem volt meglepő és különleges élmények forrása, az oratórium elegánsan artikulált részletei mindvégig megnyugtató biztonságot sugároztak, azt a régen elveszett hitet és meggyőződést, hogy létezik rend az univerzumban, és ez a rend világos és egyszerű jelekkel reprezentálható. Fischer Ádám ebben a szellemben bontotta ki egymás után a mű tételeit, feltűnő kontrasztok és emocionális kataklizmák nélkül, derűs okossággal formálva meg a teremtéstörténet szinte naivan szemléletes zenei képeit az őskáosztól a viharos tengerek háborgásán át a madárcsicsergés békéjéig és az első emberpár jámbor, bűnbeesésről még mit sem tudó hálájáig.

(2009. január 1. 19:00 Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Londoni Filharmonikus Zenkear és Kórus újévi koncertje; km.: Simona Saturová (szoprán), Bernard Richter (tenor), Nathan Berg (bariton); vez.: Fischer Ádám; Haydn: A teremtés, Hob. XXI:2)