Gyöngyi

Vox Fortissima

2009.01.06. 00:00

Programkereső

A Budafoki Dohnányi Zenekar rendkívüli hangversenysorozatot indított az MR Zenei Együttesekkel, a Budapesti Akadémiai Kórustársasággal és a Honvéd Férfikarral. Játsszon a Fidelióval és nyerjen két jegyet a január 18-i koncertre!
c01592a4-a19b-438e-b65e-577f041f9f85

A januári esten Stravinsky Oedipus Rexe, a koncertszerűen 1927-ben, színpadon 1928-ban bemutatott operaoratóriuma csendül fel a műsor első felében. A Szophoklész nyomán készült mű a férfikari irodalom egyik remeke, a zenei neoklasszicizmus mintapéldája. A koncert második felében az előadókhoz csatlakozó MR Gyermekkórus közreműködésével szólal meg Muszorgszkij főművének tekinthető operája, a Borisz Godunov prológja és IV. felvonása.

A Vox Fortissima sorozat azért jött létre, hogy olyan művek szólaljanak meg, amelyek előadásához komoly énekkari összefogásra van szükség. Az oratórikus műfaj területén egyaránt nagy hagyományokkal rendelkező együttesek számára igazi kihívás e remekművek színpadra vitele, a közönségnek pedig felejthetetlen élmény ígérnek a sorozat koncertjei.

Kérdésünk: Kinek a szövegkönyvére készült Stravinsky Oedipus Rex című darabja? (Kérjük, válaszát ne foglalja mondatba! A válasz mezőbe a teljes nevet írja!)

Ha a helyes választ az alábbi időpontig elküldi nekünk, sorsoláson vesz részt, amelyen öt szerencsés megfejtőnk két jegyet nyer a koncertre.

(2009. január 18. 19:30 Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Budafoki Dohnányi Zenekar; km.: Martyn Hill (tenor), Evert Sooster (basszus), Honvéd Férfikar (karig.: Drucker Péter), Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karig.: Balassa Ildikó), MR Énekkar és Gyermekkórus; vez.: Dian Tchobanov; Stravinsky: Oedipus Rex; Muszorgszkij: Borisz Godunov - Prológ, IV. felvonás)