Vendel

Félelem és megvilágosodás Montrealban

2009.01.15. 00:00

Programkereső

Én Bach miatt szégyenkeztem a legtöbbet. Általános és középiskolás koromban mindig elmentünk a nagyheti Máté- vagy János-passió előadására – zenész fiatalként e hangversenyekről távol maradni nem tartozott a bocsánatos bűnök közé. Rajongtam Bach zongora- és orgonafúgáiért, a démoni sodrású prelúdiumokért, a zenekari szvitekért, de ha a passiók valamelyikét játszották, előre féltem.
c34ef664-3ec3-42df-ac93-840b99bbf2b8

A nyitókórusokat fergetegesnek találtam, még az első áriák is lekötötték a figyelmemet, de tudtam, hogy egy adott pillanatban – általában valamelyik végeláthatatlan tenor recitativo közepén – el fogok aludni. És elaludtam. Többnyire egy-egy osztálytársam méltatlankodó hátbavágására horkantam fel eladdig békés szunyókálásomból. Társaim gúnyoltak. Éppen úgy unták, mint én, de fegyelmezettek voltak.

Az évek múltak, és a sors úgy rendelte, hogy én is muzsikus legyek. Bach szinte összes orgonaművét eljátszottam a korálok kivételével, amelyeket egyszerűen nem értettem. Sokáig azt gondoltam, bennem van a hiba. 1985-ben megtisztelő felkérést kaptam egy nemzetközi jótékonysági szervezettől: játsszak Bachot egy montreali gálahangversenyen, ahol a muzsika világának élő legendái lépnek fel, Menuhin vezényletével. Kezdő muzsikus kívánhat-e többet jósorsától?

Mégsem örültem, hiszen nem virtuóz műveket, hanem számomra érthetetlen és monoton korálelőjátékokat kellett a felkérés szerint játszanom. Már-már azt fontolgattam, hogy lemondom a meghívást, ám ekkor különös dolog történt. Baráti összeköttetésen keresztül meghívást kaptam a legendás zongoravirtuóz, Vladimir Horowitz egyik New York-i zenés vendégségébe. Csodálatos délutánt töltöttem Madison utcai otthonában. Az öregúr és felesége elhalmozott bennünket figyelmességével és kedvességével, majd az agg zongoristafejedelem – némi szelíd kéretés után – eljátszotta nékünk Bach "Jöjj, népeknek megváltója" kezdetű korálelőjátékát, Busoni átiratában.

És akkor megvilágosodtam. Mint eltévedt hajósok, kik alkonyi vizek mélyén megláthatták az elsüllyedt városokat, a tenger mélyén nyugvó ódon katedrálisok tornyait, úgy sejlett fel előttem Bach titokzatos belső világának, sorok között való olvasatának lenyomata. Azon a délutánon döbbentem rá: vannak zenék, amelyeket soha nem lehet annyira kifordítani önmagukból, hogy ne maradjon meg az a jellegzetes vezérfonal, amely mintegy lényege is a műnek: a Brandenburgi versenyeket, a zongoraszviteket játszhatják türingiai kúriák gyertyavilágú termeiben, avagy alkoholgőzös, New Orleans-i jazzklubok éjfél utáni, vastag füstű mámorában, megtörhetetlen ritmusfolyamatainak, belső dallam- és harmóniavilágának égő döbbenete, ez a – jobb szó híján – csodának nevezett jelenség letagadhatatlanul benne van világutazó, nagyhírű művészek és műkedvelő, klavírozó háziasszonyok játékában egyaránt.

És ekkor jöttem rá, egykor mi altatott el. Az, hogy – túl fiatal lévén – a tőlünk már olyannyira távol álló, nehézkes, protestáns-barokk kárpit mögött semmit sem vettem észre abból a szerelmes és halállal barátkozó univerzumból, amelynek mitológiáját senki nem tudta olyan pontosan-lázasan, mint ez a megkeseredett, lipcsei öregember. S azóta varázsában és megbabonázva élek – egyfolytában éberen.

Visszatértem Kanadába, s így fordult javamra, mi addig bosszúságom forrása volt: néhány óra alatt vadul és szenvedélyesen szerettem bele az addig érthetetlen szépségnek hitt korálokba és passiókba. Amit Horowitztól kaptam, nem volt vidám, inkább az élet misztériumát ültette a szívembe. De Bach passiói és koráljai nemcsak szenvedésre és fájdalomra, de a legsötétebb felhőn átderengő napsugárra is emlékeztetnek. Azon a montreali koncerten éreztem meg először a muzsikus életének egyetlen lehetséges kegyelmi pillanatát: amikor Bach korálelőjátékának sírnivalóan szépséges pianissimóit ötezer ember hallgatta lélegzet-visszafojtva, és amikor egy hangnál – ma is tudom még, melyik volt az a hang – mindannyiunknak, kik ott ültünk, kimaradt egy szívdobbanása.

(2009. január 22. 18:00 Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Mindörökké Bach; Varnus Xaver előadás-hangversenyei/1)