Katalin

Északi fény

2009.02.05. 00:00

Programkereső

Mint ahogy a napszél fest kékeszöld és ibolyaszín fényeket a hófödte, sarki tájra, úgy festette meg Leonidasz Kavakosz görög hegedűművész Jean Sibelius finn zeneköltő hegedűversenyének valódi színpompáját azon a lemezen, amely 1991-ben Gramophone-díjat nyert. Magyarországon a sarki fény ritka jelenség, de egy februári, hűvös estén mi is részesei lehetünk e tündöklő-zenés csodának.

Leonidas Kavakos (fotó: Yannis Bournias)

Kavakosz életében nem ez az egyetlen mérföldkő, ami Jean Sibeliushoz, a finn zene világszerte nagyra becsült reprezentánsához kötődik. Az 1967-es születésű hegedűs nemzetközi karrierje egy olyan versenyen kezdődött, amit Helsinkiben rendeztek, és Sibeliusról kapta a nevét. 1985-ben vitte el az első díjat (megosztva Ilja Kaler orosz hegedűssel) az ötévente rendezett megmérettetésről, amelyen korábban olyan művészek diadalmaskodtak, mint Oleg és Pavel Kogan, vagy Viktoria Mullova. A szigorú bírák között ott ült Igor Ojsztrah (David Ojsztrah fia), az elnök pedig Jukka-Pekka Saraste, az Oslói Filharmonikusok zeneigazgatója volt. Jólesően meglepő szál e történetben, hogy harmadik helyen Szabadi Vilmos végzett – második díjat nem adtak ki.

Három évvel később Kavakosz nevét mint a genovai Nemzetközi Paganini Hegedűverseny győzteseként emlegették, aki 1988-ban többek között Akiko Suwanait előzte meg egy olyan zsűri döntésének értelmében, ahol Ruggero Ricci is helyet foglalt, és melynek korábbi elnökei között Yehudi Menuhin nevét is megtalálhatjuk.

A fényes sikereket újabbak követék, köztük az 1991-es, a „komolyzene Oscarjának” becézett Gramophone-díj, amely a Le Monde de la Musique magazin Choc-díja és a MIDEM Classical Awards mellett a legrangosabb nemzetközi elismerés, amit előadó valaha is kaphat, és a világ hanglemeziparát képviselő kritikusok és kiadók szavazatai alapján ítélnek oda. Kavakosz a versenyművek felvételei között lett első a BIS Records által kiadott lemezzel, amelyen a Lahti Szimfonikus Zenekar kísérte és Osmo Vänskä vezényelte Sibelius-hegedűverseny szerepel – kétszer. A zeneszerző egyetlen hangszeres versenyművének ugyanis két változata van, de a koncerttermekben csak a második, átdolgozott verziót hallhatjuk. S hogy miért? Annak külön története van.

Sibelius első kiugró sikerét zenekari művel, az En Sagával aratta, de az igazi áttörést a Finlandia című szimfonikus költemény hozta meg számára 1900-ban. Alkotómunkásságának fő termése hét szimfóniája, amelyek 1989 és 1924 között keletkeztek, a híresen szép d-moll hegedűverseny a második és harmadik között íródott. Sibelius pályája akkoriban ívelt felfelé, és a concerto gondolata szüntelenül foglalkoztatta. Korábban már meg is egyezett német barátjával, Willy Burmesterrel, a Helsinki Filharmonikusok koncertmesterével a bemutatóról, ám Sibelius mégis magára maradt, mert a világjáró virtuóznak nem feleltek meg a koncertidőpontok: egy hónap várakozást kért Sibeliustól. A komponista azonban rendkívül türelmetlennek bizonyult. A szerző felkérte Leo Funteket és Jacques Thibaud-t is, akik nemet mondtak, hiszen a Sibelius még a célegyenesben is dolgozott a harmadik tétel Fináléján. Egyetlen hegedűs vállalta a kockázatos felkérést, mégpedig Viktor Novacek, magyar származású muzsikus, aki egykor Joachim József tanítványa volt. Novacek végül 1904. február 8-án játszotta el a versenyművet a szerző vezényletével a helsinki egyetem dísztermében, és a koncertet 10-én és 14-én is megismételték. A kritikusok jóindulattal fordultak a mű felé, ami azonban mégsem hozott átütő sikert. Sibelius és a publicisták is a hegedűs technikai felkészületlenségét okolták, a számításból csak azt hagyták ki, hogy a darab az utolsó pillanatig formálódott, így nagyon kevés idő jutott a gyakorlásra és a memorizálásra is.

Ezek után a művet Sibelius átdolgozta, helyenként újrahangszerelte, és egy évvel az ősbemutató után ismét nyilvánosság elé bocsátotta, immár Berlinben. A szólista Karl Halir volt, a zenekart Richard Strauss vezényelte. Később ezt a hegedűversenyt Sibelius Vecsey Ferencnek ajánlotta, aki akkoriban csodagyerekként koncertezett Európában, és 1903-ban, tízévesen a hegedűverseny első változatának keletkezésének évében mutatkozott be Berlinben.


Jean Sibelius

Felmerülhet a kérdés, hogy napjaink sikeres hegedűművésze, Leonidasz Kavakosz miért gyakorolja, miért játszik lemezre egy, korábban ellentmondásosan megítélt zeneművet annak elfogadott és népszerű változata mellé? Amikor 2008 márciusában alkalmam nyílt beszélgetni vele, és tisztán áttetsző, pózoktól mentes, mégis energikus hegedűhangjáról kérdeztem, ezt válaszolta: "A legfontosabb számomra az, hogy a zenét nem a saját céljaimra használom. A zenét szolgálni kell, respektálni kell a zenei szöveget: a zeneszerző gondolatait próbálom megérteni a kompozíción keresztül, és nem a saját ötleteimet és érzéseimet viszem bele az előadásba. Természetesen megpróbálok a személyességre törekedni, de csak addig a pontig, amíg az nem zavarja a zeneszerző személyiségét, és azt, amit ő mondani akart. Mint elvet azt szeretném követni, hogy ne legyek magamutogató. Hogyha azt szeretném kifejezni, amit én érzek, amit én gondolok, akkor saját zenét írnék, de Mozartot, Paganinit, Beethovent vagy Brahmsot nem lehet úgy játszani, hogy magamat eléjük helyezem. A darabok nem rólam, hanem róluk szólnak: a szolgálatába kell állnunk ezeknek a tehetséges embereknek. Végh Sándortól kaptam pályám során a legszebb bókot, amikor tanácsot kértem tőle a jobbkéz-technikámmal kapcsolatban. Ekkor mondta azt, hogy én nagyon személyesen, de egyáltalán nem magamutogatóan játszom. És így is kell játszani: ez az az elv, amit követni szeretnék."

Kavakosz 1991 óta bejárta a világot, játszott az Izraeli Filharmonikusokkal, a La Scala Zenekarral, a Londoni Filharmonikusokkal, dolgozott többek között Pierre Boulezzel, Zubin Mehtával, 2007-ben átvette Sir Roger Norringtontól a Camerata Slazburg művészeti vezetését, és karmesterként is egyre nagyobb sikereket ér el. Magyarországon visszatérő vendégként üdvözölhetjük, hiszen adott már koncertet Nagy Péterrel, Perényi Miklóssal, Fischer Ivánnal és a Budapesti Fesztiválzenekarral. Ezúttal a Philadelphia Zenekarral érkezik Christoph Eschenbach vezényletével, hogy játékával, mint északi fény ragyogja be a februári, fagyos éjszakát.

(2009. február 12. 19:30 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Philadelphia Zenekar koncertje - Beethoven: Egmont-nyitány, op. 84, Sibelius: d-moll hegedűverseny, op. 47, Schubert: IX. "Nagy" C-dúr szimfónia, D 944, km.: Leonidasz Kavakosz (hegedű), vez.: Christoph Eschenbach)