Máté, Mirella

"Az egységes hangzás megszokható"

2009.02.25. 00:00

Programkereső

A közismert nagy Bartók-művek – a Concerto, a Divertimento, a Zene… vagy A kékszakállú herceg vára – mellett érezhetően kisebb érdeklődés övezi a zeneszerző egyneműkarokra írt huszonhét kórusművét. Két világhírű kórus, a Cantemus gyermekkar és a Pro Musica leánykar a "nagy" műveknél semmivel sem kisebb koncentrációjú miniatűröket vette lemezre a Bartók Új Sorozat keretében. Kossuth-díjas karnagyukkal, Szabó Dénessel beszélgettünk.

Szabó Dénes

– A Cantemus és a Pro Musica gyakran hangversenyezik Magyarországon, de még többet külföldön. Repertoárjának szerves részét képezi Kodály és Bartók kórusművészete. Az a tapasztalatom, hogy az átlagosan másfél perc hosszúságú egyneműkarok nem jutnak el a közönséghez, ezért mindig három-öt-hét tételből álló ciklusokat alkotok belőlük. Bartók is ezt javasolja az első kiadásban. Az énekeseknek igen megterhelő, de mindig nagy tetszés fogadja ezeket a miniatűröket.

– Mi lehet az oka, hogy ritkán hall a koncertlátogató erről a ciklusról?

– A kórusműveknek ma általában kisebb a presztízsük a koncertteremben. Ezen kívül a magyar nyelv sem könnyíti meg a külföldi előadó-együttesek dolgát. De érdekes módon Finnországban találkoztam már olyan kottával, amelyben finn szöveggel szerepeltek az egyneműkarok. Az biztos, hogy a Gyermek- és nőikarok művészi értelemben egyenrangúak a zenekari művekkel. Mikrovilágaikban benne van a bartóki zenei gondolkodás lényege, ahogyan a zenekari alkotásokban is. Bartók azért nagy zeneszerző, mert soha semmi olyat nem írt le, ami a fül számára csak öncélúan kedves – és ez fokozott mértékben jellemző ezekre a kis tételekre. Hallatlan koncentrációval, tömörséggel és logikával van felépítve mindegyik, igaz, éppen ezért a hallgatóságnak is esetenként komoly feladatot jelent a befogadásuk. Nem érzem, hogy Bartók más koncepcióval alkotta volna meg ezeket a két-háromoldalas kompozíciókat; semmiképpen nem azzal a tudattal, hogy ő most "kis" műveket ír.

– A huszonhét mű gyerekkarra és nőikarra íródott, nem érintetlenül az 1920-as években született Éneklő Ifjúság mozgalomtól. Nehezebbek a női karok, mint a gyerekkarok? Gondolt a szerző a kicsikre?

– A ciklus első kiadásában még nehézségi sorrendben követték egymást a művek. Pedig inkább a művek tartalma, mondanivalója szerint érdemes csoportosítani ezeket, nem pedig az énekelnivaló nehézsége szerint. Hisz a gyerekkarok között olyan, nagyon könnyűnek tűnő darabok is találhatók, mint a Ne menj el! vagy a Ne hagyj itt! – ezek tartalma nem a gyerekvilágról szól. A mi előadási gyakorlatunkban többféle összeállítással dolgozunk. Vannak olyan tételek, amelyek a legkönnyedebb, legjátékosabb hangokat igénylik, és vannak olyanok, amelyek átmenetet képeznek a legnehezebb nőikarok irányába. Utóbbiakat már az idősebbek éneklik, akiknek az élettapasztalatától nem idegen az elválás, a fájdalom érzése.

– A Cantemus gyermekkar és a Pro Musica leánykar nem utolsósorban azért világhírű, mert már-már hihetetlenül tiszta és egységes hangzás jellemzi minden egyes produkciójukat. Mi ennek a hangzásnak a titka?

– A nemzetközi kórusélet egyik meghatározó alakja, a finn Erki Pohjola egy washingtoni konferencián, énekkarunkat hallva jegyezte meg: "A kórus előbb-utóbb megvalósítja azt a hangzást, amit a kórusvezető hallani szeretne." Mondhatnám tehát azt is magyarázatként, hogy az én tiszta intonációval kapcsolatos extra elvárásom a titok, valamint az, hogy a munkám minden pillanatában ennek a tiszta intonációnak a létrehozására törekszem. De azt is felelhetném, hogy az énekeseim valamennyien Kodály-típusú iskolában találkoztak a zenével, és egy ilyen típusú iskolában a hangmagasságokat nagyon jól meg lehet tanulni, sőt, ha igazán alaposak vagyunk és Kodály igényességét figyelembe vesszük, az összhangzás titkait is meg lehet tanítani az általános iskolában. Ha kellőképpen "gyakorlatoztatjuk" a gyerekeket a közösségi éneklésben, a tiszta intonáció és az egységes hangzás megszokható.

– Miben "korszerűbb" a Bartók Új Sorozat eme lemeze, mint a Hungaroton régi Bartók-összkiadásának hasonló korongja, amelyen a Szabó Miklós vezette Győri Leánykar szólaltatja meg a műveket?

– Mielőtt elkészült volna ez a lemez, a Bartók-kutatás doyenje, a Bartók Archívum korábbi vezetője, Somfai László eljött hozzánk Nyíregyházára, és hosszasan átbeszéltük – a most készülő kotta-összkiadás kapcsán is – mindazon helyeket, amelyek az elmúlt hatvan esztendőben javításra kerültek a Bartók-kutatásban az egyneműkarokkal kapcsolatban. Ezek apró dolgok, de mégis figyelmeztetik az előadót, mi lehetett a szerző eredeti szándéka. Bartók rendkívül precízen jelölte a kottában előadási utasításait, például milliméter pontossággal jelölte be a crescendo–diminuendo jeleket. Úgy érzem, hogy a régebbi felvételeken – a Győri Leánykar két felvételén vagy Dobszay László és a Schola Hungarica lemezén – is jól érvényesülnek a szerzői szándékok. Mind a négy felvétel hiteles.