István, Vajk

Középsőt közepesenél jobban

2009.04.06. 00:00

Programkereső

Haydn-év ide, Händel-, Chopin-, vagy Mendelssohn-évfordulók oda, a MÁV Szimfonikus Zenekar jubileumi koncertek dömpingjében megbúvó, meglehetősen hagyományos műsorral jelentkező Beethoven-estjére a múlt hét péntekjén csordultig megtelt a Zeneakadémia Nagyterme.

A klasszikus triászt betetőző mester művei, no és az Ötödik zongoraverseny előadásában közreműködő Kocsis Zoltán iránt töretlenül érdeklődő hazai koncertlátogatók azt kapták, amit minden bizonnyal vártak: egy különösebb meglepetések és nagyobb megingások nélküli, kiegyensúlyozott előadást.

Talán ezért is tűnt kissé szokatlannak, hogy a koncertet első vendégkarmesteri minőségben dirigáló Takács-Nagy Gábor amolyan konferansziéként, zenetörténeti anekdotákkal, idézetekkel, olykor személyes vallomásokkal tarkított rövid beszédekkel rukkolt elő mindhárom elhangzó zeneművet megelőzően. Takács-Nagy szemmel láthatóan feladatának, vagy talán kötelességének is érezte, hogy egyféle "programot" nyújtson át közönségének a zenehallgatáshoz. E kissé kusza szónoklatok egyszerre igyekeztek a hallgatók figyelmét bizonyos műrészletekre irányítani (mint például a Zongoraverseny "szívszorító" lassú tételére, vagy a Hatodik szimfónia második tételében felcsendülő "madárhangokra"), Beethoven sorssal folytatott keserű harcát kihangsúlyozni (hogy például folyamatosan romló hallása miatt már nem zongorázhatta az Esz-dúr concertót), sőt, a karmester szavai a művek vélt morális üzeneteit is érintették.

Utóbbira jó példa, hogy Takács-Nagy mindjárt első felszólalásakor, az István király-nyitány kapcsán kitért Beethoven zenéjének magyar vonatkozásaira, azt sugallván: a zeneszerző e 1811-ben komponált rövid színpadi alkotása hazánk számára ma is érvényes mondanivalóval bír. Kézenfekvőnek tűnt, hogy ezen állítását a téma- és címválasztás (a mű eredetileg István király, vagy Magyarország első jótevője címet viselte), valamint a történeti adalékok (az ouverture az új pesti állandó színház megnyitójára íródott) ismertetése mellett, a darab verbunkos jellegének és vidám, lendületes hangvételének kidomborításával támassza alá.

Dicséretére legyen mondva, a vezénylésbe magát nagy szenvedéllyel belevető dirigens valóban tartotta szavát, s néhol talán kissé túlzott tempót is diktálva, igazán dinamikus nyitánnyal vezette fel az Ötödik, Esz-dúr zongoraversenyt. Beethoven ama versenyművét, amely a nyitánnyal, csaknem egy időben, 1810-ben öntött végleges formát.

Hogy a műsor összeállításakor épp az utolsó concertóra esett a választás, azt minden bizonnyal nem pusztán a két szerzemény keletkezésének időbeli közelsége indokolta. A sorrendben utolsó, szünet után elhangzó Hatodik szimfónia felől, visszafelé tekintve válik nyilvánvalóvá, hogy a MÁV Szimfonikusok e Beethoven-estje a mester úgynevezett középső korszakának kifejezetten a "klasszikus" arculatát volt hivatott bemutatni.

A Beethoven-életmű hagyományos hármas tagolásában a nagyjából 1803 és 1812-13 közti időszakot felölelő második periódus az általános zenetörténeti vélekedés szerint nem csak a klasszikából romantikába tartó átmenet fontos állomásait rejti magában (s ennél fogva előremutató és tradicionális kompozíciókat egyaránt tartalmaz), de a szerző szimfonikus nyelvének fejlődése szempontjából is meghatározó. E megállapítás helyénvalóságára nézvést elég csak azt megemlíteni, hogy kilenc szimfóniájából Beethoven nem kevesebb, mint hatot ez alatt a tíz esztendő alatt készített el.

Éppen ezért is érdekes, hogy három olyan, eltérő műfajú és tartalmú darabra esett ezúttal a programfelelősök választása, amelyek motivikájukban, harmóniavezetésükben, tematikus anyagaikat illetően talán kevésbé radikálisak, de háromféleképpen nyilatkoznak meg ugyanazon beethoveni törekvésről: a szimfonikus zenekar adta új lehetőségek kiaknázásáról, illetve e lehetőségek tökéletesítéséről.

aedd094d-9b26-40eb-888a-ae1f3bbec1b6

Már csak emiatt sem lenne ildomos, ha a Zongoraversenyről csupán a szólista teljesítményére koncentrálván esnék szó. Beethoven Esz-dúr concertójában a zenekari letét jelentősége olykor ugyanis csaknem egyenrangú a zongoráéval. Emiatt lehetett, hogy a billentyűknél ezúttal is remeklő Kocsis Zoltán rendkívül impresszív játéka önmagában nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy elfedje a karmester és egyes hangszeresek olykori bizonytalanságait, s az előadást a "jó"-ból a "remek" kategóriába emelje. Jelen sorok írója, az orgonaülésen foglalván helyet, szó szerint szembesülhetett a zenekar és Takács-Nagy közti kommunikáció apró zavaraival. E zavarok nagyobb hibákhoz nem vezettek, csak néhány exponált helyen (például tételrészek határainál, hangsúlyosabb kadenciáknál) hallhatóvá vált, hogy bizony döcög a gépezet. Persze így, a szépsége és népszerűsége okán a Takács-Nagy által külön beharangozott H-dúr adagio-tétel is vesztett némiképp varázsából; a rend igazából csak a zárótétel nagyszabású befejező szakaszára állt helyre.

A Hatodik, "Pastorale" szimfóniára (1808) aztán az összhang korábbiakban tapasztalható efféle hiányosságai eltűntek, a műsor a híres vihar-tétel elhangzásakor egyértelműen a csúcspontjára érkezett. Külön ki kell emelni a fafúvósok kitűnő játékát; a különösen a harmadik és utolsó tételekben megjelenő rövidebb-hosszabb szólók tisztán és életerősen hatoltak át a vonósok sűrű faktúráján, de magukra maradván, például az úgynevezett madárkoncert epizódnál sem remegett meg a hangszeresek keze.

A koncert lassanként véget ért, s noha túlzás lenne azt állítani, hogy katartikusra sikeredett, a jó közepes minősítést mindenképp kiérdemli. Az est igazi érdekessége valójában az, hogy a beethoveni életműből csak egy nagyon kis szeletet hasított ki, mondhatni, egy nagyon tudatosan megválasztott, szűk keresztmetszeten át vizsgálta meg különböző műfajú, ám egyaránt nagyzenekart igénylő Beethoven-művek összeférhetőségét.

Nem lehetetlen: ez a három darab – ha nem is teljesen ezzel a sorrenddel – akár egy 1812-es Beethoven-koncert műsora is lehetett volna. S ezt még az évfordulóktól hangos 2009-es koncert-kalendáriumban is csak kevés esemény mondhatja el magáról.

(2009. április 3. 19:30 Zeneakadémia Nagyterem (Budapest) - A MÁV Szimfonikus Zenekar Beethoven-estje; km.: Kocsis Zoltán; vez.: Takács-Nagy Gábor; Beethoven: István király - nyitány; Esz-dúr zongoraverseny; VI. "Pastorale" szimfónia)