Lukács

Csellóval az élet

2009.04.12. 00:00

Programkereső

Mező László április 27-én lesz 70 éves. Fiatalkorában számos verseny dobogósa és győztese volt, hírnevét a Bartók-vonósnégyesben betöltött szerepe is öregbíti. Előadó-művészi díjai mellett tanítványainak sikerei fémjelzik pályáját, amelyre a kerek évforduló kapcsán tekintettünk vissza.

Mező László (fotó: Herman Péter)

Fidelio Est: Mindig is csellista szeretett volna lenni?

Mező László: Ó, ez egy bonyolult történet. Már Kodály Zoltán is megmondta: „A Mező család olyan, mint a Bach család. Mindenki zenész, és mindenütt ott vannak.” A családom zenei múltja az én választásomat is meghatározta, de amikor 1947-ben Békés-Tarhosra kerültünk két testvéremmel, Imrével és Judittal az ottani bentlkásos zeneiskolába, először hegedülni kezdtem. Ez így is ment öt évig, de sosem szerettem, nem bírta a fülem a magas hangokat, és odáig fajult a helyzet, hogy el is akartak tanácsolni. Ezzel egyidőben azonban nagybátyám, Papp László, a zeneiskola igazgatóhelyettese meggyőzött egy Zeneakadémiai csellótanárt, hogy jöjjön Békés-Tarhosra tanítani – a tanár Friss Antal volt. Csellista tanonc híján engem vittek be hozzá.

FE: És innentől rendben volt minden?

ML: Nagyon is. Szerencsémre Friss tanár úr nem a tanterv, hanem a tanuló terhelhetősége szerint tanított. Én pedig, miután meghallgattam életem első Casals-lemezét, szerelembe estem a hangszerrel, és napi öt-hat óra gyakorlással igen terhelhetőnek bizonyultam. Tökéletességre törekedtem. Miután a békés-tarhosi zeneiskola 1954-ben bezárt, Pestre kerültem, ahol továbbra is Friss tanár úrnál tanultam, de nem csak a konzervatóriumban, hanem a Zeneakadémián is, így még többet gyakoroltam, mint addig. Ennek is köszönhető, hogy öt év csellózás után Párizsban különdíjas lettem a Casals-versenyen. Ezután 1961-ben a prágai Dvořák-versenyen második lettem, majd 1962-ben Rosztropovics hívott meg a Csajkovszkij-versenyre Moszkvába. 1963-ban pedig megnyertem a budapesti a Casals-versenyt.

FE: Mit gondol a versenyekről?

ML: Szerintem a versenyek nagyon fontosak. A gyerekekben jó és tiszta versenyszellem van, ezért nagyon hasznos ilyen módon megméretniük magukat, és tapasztalatot szerezniük. Természetesen nem mindenkiben van meg ez a hozzáállás – általában ők azok, akik kritikával élnek e fórummal szemben. Viszont akik szeretnek versenyezni, azoknak óriási hasznára válik mindaz az idegmunka és összpontosítás, ami a magukhoz mért legjobb teljesítményre teszi őket képessé.

FE: Ez az együttesekre is igaz, ha jól gondolom – a Bartók-vonósnégyes is hasonló megmérettetésekkel kezdte a pályáját, még Komlós Vonósnégyes néven.

ML: Így igaz. Bár egy vonósnégyesnek kell öt-hét év, mire kiderül, jól működik-e együtt hosszú távon, mi már előbb, Weiner Leó, majd Mihály András vezetése alatt részt vettünk pár versenyen. Egy idő után a többi elfoglaltságom, a tanítás és a versenyek mellett nem tudtam tovább vállalni a részvételt, így sajnálattal bár, de kiléptem, és csak 1976-ban lettem újra tag.


Mező László (fotó: Herman Péter)

FE: Tapasztalatai alapján mit gondol, mi számít többet: a tehetség vagy a szorgalom?

ML: Azt szoktuk mondani, hogy a jó eredmény eléréséhez egy rész tehetség és két rész szorgalom kell. Hozzátenném még, hogy erős hit is kell, szerencse, és fontos az is, hogy jó legyen a tanár. Ez utóbbi ugyanannyit számít, mint a sportolóknál az, ha jó az edzőjük, akivel együtt tudnak működni.

FE: Volt olyan célja, amit nem sikerült elérnie?

ML: Szerettem volna zenét szerezni, és tökéletesíteni a zongorajátékomat. Az egyetemi tanulmányok keretében végeztem zeneszerzést, de csak egy évig. Soproni Józsefnél tanultam. Popper Dávid azzal, hogy komponált – etűdöket, előadási darabokat, ujjgyakorlatokat – sokkal szélesebb körben vált ismertté. Rosztropovics egy művet szerzett, őt főleg előadóművészként ismerjük. Karmester viszont nem szeretnék lenni.

FE: Mik a tervei a jövőre nézve?

ML: Szeretnék addig vonósnégyesezni, kamarazenélni, ameddig lehet, segíteni a növendékeimet, no meg saját muzsikus fiaimat.

FE: Milyen tanácsot adna a most felnövő művészgenerációnak?

ML: A mai világban egynél több diplomát érdemes szerezni, szélesebb látókörrel, nagyobb tudással nekivágni az önálló életnek. Mindig adódhat olyan esemény, ami miatt módosítani kell eredeti célkitűzéseinket. A zenei pályán is rendkívül sok a lehetőség, később válhat valakiből akár zenei rendező, koncertszervező, művészeti vezető is.