Előd

Weiner minden mennyiségben

2009.04.16. 00:00

Programkereső

2009-ben a Weiner Leó Emlékdíjat Weninger Richárd hárfaművész, karmester, a szegedi Weiner Kamarazenekar művészeti vezetője vette át. Az ünnepélyes átadásra április 16-án került sor a Zeneakadémia Tanácstermében. Ebből az alkalomból beszélgettünk az idei díjazottal.

Weninger Richárd

– A Weiner Leó emlékdíjat olyan kiváló zeneművészek és tanárok kapják, akiknek az elmúlt évtizedben tanúsított művészi és oktató munkáját áthatotta Weiner Leó szellemisége. Mennyire érte Önt váratlanul ez az elismerés?

– Teljesen meglepett! Felhívtak a Zeneakadémiáról, és közölték velem, hogy ebben az évben én kapom a Weiner-díjat. Utánanéztem, és láttam, hogy nagyon jó társaságba kerültem, mert Devich Sándor, Konrád György, a Bartók Vonósnégyes és Zempléni Kornél kapta meg korábban a kitüntetést…

– Milyen emlékei vannak a zeneszerzővel kapcsolatban?

– Zeneakadémista koromban, amikor tehettem, belopóztam az óráira. Sajnos hozzá nem járhattam, mert hárfás kamarazenét nem tanított. Ő inkább szonátákkal, vonósnégyesekkel foglalkozott.

Szerencsésnek érzem magam, mert szólista pályafutásom alatt, amit nagyon el akartam játszani hárfán, azt eljátszhattam: Vaszy Viktor zenekarában, a Szegedi Szimfonikus Zenekarban az operairodalom összes hárfaszólóját, továbbá zenekari kísérettel azt a kb. tíz versenyművet, amit erre a hagszerre írtak. Majd 14 év után döntenem kellett, hogy zenekari muzsikus maradok-e vagy elvállalom a Szegedi Zeneművészeti Főiskola igazgatói állását. Az utóbbi mellett döntöttem, és ekkor kerültem igazán kapcsolatba a kamarazenével. Egy új világ nyílt meg előttem.

– Miért Weiner Leó lett a kamaraegyüttese névadója?

– Ez sem véletlen. Sok kamaraegyüttes viseli Bartók vagy Kodály nevét, ezért őket nem akartam választani. Weinert borzasztóan tiszteltem, nemcsak mint kamarazene tanárt, hanem mint zeneszerzőt is. Neki volt egy óriási pechje: Bartók Béla. Szerintem azért nincs igazán sok műve, mert Bartók elvette a komponálási kedvét. Mindenki ujjongott Bartókért, az új hangért, ő pedig nem azt a vonalat képviselte. De ma már senki nem vonja kétségbe, hogy a művei gyönyörűek és valóban minőségi kompozíciók! A kamarazenekarommal mindent eljátszottunk, amit Weiner vonószenekarra és kamaraegyüttesre írt. Sőt, Weiner műveit lemezre játszottuk a francia Marcal Classic cég felkérésére. Művei közül az 1. és 2. Divertimentót, a Románcot, a Concertinót már nagyon sokszor játszottuk Franciaország szerte. A párizsi Radio Classic megkapta ezt a CD-t, és gyakran közvetíti belőle részleteket. Tehát ilyen értelemben népszerűsítjük is Weiner zenéjét.

A kamarazenekarom eredetileg egyetlen alkalomra szerveződött. 1980-ban Vántus Istvánnak szerzői estje volt a budapesti Fészek Művészklubban, és erre az alkalomra kért meg engem, hogy egy vonós kamarazenekarral lépjek fel ezen az estén. A koncertnek olyan jó visszhangja volt, hogy felhívtak a Minisztériumból, hogy volna-e kedvünk elmenni Murcia-ba, egy nemzetközi vonószenekari versenyre. Elmentünk, megnyertük. Ugyanez történt Bécsben és Neerpelt-ben is. Közben rendszeresen koncerteztünk Budapesten, Szegeden és egyéb nagyvárosokban is.

Mi amúgy hivatalosan kértük a Weiner név használatának a jogát. 1983-ban meg is kaptuk az engedélyt a Weiner Bizottságtól. 1985-ben Weiner születésének a 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékkoncerten mi is felléphettünk Budapesten, mely alkalomra Németországból is érkeztek volt tanítványai a mesternek. A közreműködésért kaptunk egy Weiner-portrét, amit Gyémánt László festett, aki nemrég kapott Kossuth-díjat.

– Milyen további céljai vannak a zenei életben?

– Haydn és kortársai címmel szeretnénk ősszel egy koncertsorozatot bemutatni, az Alkotó Muzsikusok Társasága felkért minket egy budapesti koncertre, és természetesen a karácsonyi fellépésünk sem maradhat el.