Nándor

Az év kötelez

2009.04.26. 00:00

Programkereső

Az ünnepi évben Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál sem múlhatott el Haydn nélkül: egy könyv, egy CD és egy partitúra bemutatójára került sor.

Joseph Haydn

A Millenárison zajló fesztiválon mutatta be a Rózsavölgyi és Társa könyvkiadó a Haydn-év alkalmából megjelenő kiadványait: a Haydn- remekművek magyar klasszikus előadók bemutatásában című CD-t, illetve Helmut Brook átdolgozásában Haydn Divertimento három furulyára című művének partitúráját. Helmut Brook elmondta, hogy az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárából származó mű átdolgozására kapott engedélyt, amely egyike annak a számos kamaraműnek, amit a zeneszerző a barytonjátékos Esterházy Miklós herceg számára alkotott.

James Webster és Georg Feder könyve az Új Grove-monográfiák sorozatban jelent meg. A Haydn élete és művei című kötet kapcsán Somfai László elmondta, hogy a zeneszerző azért maradt ki a sorozatból, mert feleségével, Révész Dorrittal, aki a kiadó szerkesztőjeként tevékenykedett, úgy vélték, hogy Beethovennel és Bachhal ellentétben a Grove lexikon akkori szócikke nem alkalmas a sorozatban való szerepeltetésre. Révész James Webstert a - szerinte - eddig legnagyobb érvényű Haydn-konferencián, 1975-ben Washingtonban ismerte meg, és rögtön világossá vált számára, hogy az akkor még ifjú, szervezésben jeleskedő amerikai zenetudós, aki kitűnt szigorú kritikai hozzáállásával, egyszer jelentőssé fog válni. S valóban, a legújabb Grove lexikonnál már ő jegyzi a Haydn szócikket, ami se nem túl száraz, se nem anekdotikus képet ad Haydnról. James Webster május végén, a Budapesten zajló nemzetközi Haydn- konferencia egyik vendége lesz.

Malina János, a kötet fordítója elmondta, hogy sallangmentes szöveggel találkozott, amit fordítói szempontból nagyra értékelt, s hogy az amerikai szerző mintegy drótkötélen egyensúlyoz a művelt nagyközönség és a szakma érdeklődésére egyaránt számot tartva. Láthatóan sikerrel, ami a Grove lexikon népszerűségének titka is. A könyv első része életrajz, szigorúan a művek felől megközelítve, második része műjegyzék - számos változással, hiszen a zenetudomány napjainkban is felfedez új műveket, és tudósít olyanokról, amelyeket idáig Haydn-műnek hittünk, de mégsem azok; és húszoldalas bibliográfiával zárul. (A műjegyzéket és a bibliográfiát Georg Feder a kölni Haydn Institut akadémikusa és volt igazgatója jegyzi.) Malina János hozzátette, hogy számára a műjegyzék utolsó oszlopai, a megjegyzések voltak a legérdekesebbek, mert egy-egy ilyen megjegyzésből egész történet kerekedik ki a művekre és zeneszerzőjükre vonatkozóan.

A bemutatón a Divertimentót Kállay Gábor növendékei adták elő, valamint a CD-ről elhangzott a Kaiser-kvartett egy tétele is.