István, Vajk

Új dimenzió

2009.04.30. 00:00

Programkereső

Trónörökös vagy sem, Baráti Kristóf az elegancia és a könnyedség koronáját máris birtokolja, de a bölcsesség jogarát az idő fogja meghozni számára. Az idő, ami neki dolgozik.
23d066e7-977b-42a9-9419-afad42f76605

Bach szólószonátáinak egy-egy tétele nem véletlenül tárgya minden hegedűvizsgának, felvételinek, próbajátéknak: páratlan technikai tudást és nagyfokú érzékenységet követel, aminek elsajátítása komoly mércéje az előadó szellemi és érzelmi felkészültségének. A sebtében írt kéziratot böngészve először nem tűnik bonyolultnak a feladat, de valójában komoly, olykor több hónapos erőfeszítés után áll össze valójában a darab egy-egy momentuma. Még az elismert előadók közül is csak nagyon kevesen vállalkoznak arra, hogy a hegedűjáték alfája és omegájaként tisztelt három szólószonátának és három partitának minden egyes tételét lemezre rögzítsék, és még kevesebben merészkednek el odáig, hogy egy este alatt pörgessék végig a zeneirodalom ezen nevezetes lapjait. A vállalkozás vakmerő, de nem lehetetlen, és mint azt Baráti Kristóf koncertjén hallhattuk, sokkal több ennél: felemelő élmény.

Bach eredetileg a három szonátát és a három partitát felváltott sorrendben helyezte el, a koncerten azonban egyfajta dramaturgiai felépítést követve először a három szólószonáta, majd szünet után az E-dúr, a h-moll és végül a d-moll partita hangzott el.

A szólószonáták közül a C-dúr teljesedett ki legjobban: hömpölygő Adagio, fölényes Fúga, hangszíngazdag és rendkívül szenzibilis Largo, valamint szem- és fülkápráztatóan gyors Allegro assai tételt hallhattunk. Az előszeretettel használt felső félvonón a g-moll Presto, az a-moll Allegro és a C-dúr Allegro assai fokozódó gyorsasággal szólalt meg, pedig a leggyorsabbnak a Presto tételnek kellett volna lennie. A C-dúr Allegro assaiban néhol a hangok már olyannyira összefolytak, hogy csak zongoraszerű harmóniameneteket érzékelhettünk. Az egész a Paganini Caprice-ok hangulatát idézte, ami nem is olyan távoli hasonlat tekintve, hogy nemrég jelent meg az ifjú hegedűművész Paganini-hegedűversenyeket tartalmazó korongja. (A koncert tempójára egyébként igencsak jellemző adat, hogy szünettel, vastapssal és a ráadásként játszott Ysaye II. szólószonátájának idevágó tételével együtt volt pont annyi, mint Itzhak Perlman kétlemezes Bach-felvételének tiszta műsorideje.)

Ha az a-moll fúgában nem csúszik be egy-két ügyetlen hang, nem gabalyodnak össze imitt-amott a balkéz ujjai, azt mondanám, Baráti Kristóf előtt nincsenek hegedűtechnikai akadályok. Szerencsére vannak, szerencsére van, mi fékezi, van, mi visszatartja attól, hogy tizenhatodai hátán üstökösként repüljön ki a Föld légköréből, és érjen talajt egy másik galaxisban.

És míg az estét záró d-moll Ciaccona nélkülözte a drámaiságot – és miért is lenne drámai, amikor egy táncszvitet zár? – addig a h-moll Sarabanda Double tétele annyira törékeny és áttetsző volt, hogy semmi kétség nem maradt afelől, hogy Baráti Kristófnak nem kell a szomszédba mennie egy kis filozofikus hangulatért, mélyebb gondolatiságért.

Az este átrajzolhatta Bach szólószonátáiról és partitáiról alkotott képet, kiemelhette azt a romantikus ködből, vagy a régizene világából. Mindenesetre nagyon kíváncsi lennék az ifjú hegedűsre, úgy tíz év múlva: milyen új mondanivalóval és milyen élettapasztalattal tölti meg Bach girbe-gurba, sárga papírra rótt kottafejeit?

(2009. április 28. 19:00 MTA Díszterem (Budapest) - Baráti Kristóf (hegedű); Bach: g-moll szólószonáta, No. 1 BWV 1001; a-moll szólószonáta, No. 2 BWV 1003; C-dúr szólószonáta, No. 3 BWV 1005; h-moll partita, No.1 BWV 1002; d-moll partita, No. 2 BWV 1004; g-moll partita, No. 3 BWV 1006; Trónörökösök a színen)