Katalin

Apolló és Mefisztó

2009.08.04. 11:34

Programkereső

A humanitás, s a józansággal párosuló szépség időtlen győzedelmét hirdeti a berlini Konzerthaus épülete. Homlokzatának tetején Apolló fogata a járomba hajtott griffekkel szintúgy e nyájas uralom képzetét erősíti, még ha a környék története olykor fájdalmasan rá is cáfolt a német klasszicisták nemes ideájára.

A Gendarmenmarkt, a nevét a legelső porosz király, I. Frigyes csendőrezredéről elnyert tér kellős közepén, a Német és a Francia Dóm között díszelgő Konzerthaus több mint egy évszázadon át elsősorban prózai és zenés színházként üzemelt. Úgyannyira, hogy sok berlini törzsökös számára mindmáig mint Schauspielhaus ismeretes a turistalátványosság és találkozási pont gyanánt is rendkívül népszerű, ám elsősorban persze az esztétikai töltekezés magasztos céljainak szentelt intézmény. Azt követően, hogy a porosz főváros színjátszásának megelőző hajléka, Langhans rövid életű színházépülete 1817-ben annak rendje és módja szerint porig égett, a berlini klasszicizmus kiválósága, Karl Friedrich Schinkel kapott megbízást az új színház megteremtésére. A művész (aki számos színpadi produkciót, így E. T. A. Hoffmann Undine című operájának 1816-os berlini ősbemutatóját is gazdagította pazar díszleteivel) elméleti munkáiban a demokratikus, a minden néző számára azonos vizuális és akusztikai élményt kínáló színház híve volt, azonban a megrendelés ezúttal királyi színház tervezésére és kivitelezésére szólt. Ám Schinkel, ha demokratikus eszményeiből engedni is kényszerült, letisztultan klasszicista elképzeléseit szabadon érvényesíthette, s így az 1818 és 1821 között felépült színház máig Berlin, egyszersmind a német klasszicizmus egyik legszebb építészeti emlékének számít.

Konzerthaus Berlin
Konzerthaus Berlin

Az 1821 májusában megtartott nyitóelőadás ugyancsak az emberiesség és a civilizáció antik formákon átragyogó ideáit népszerűsítette Goethe Ifigénia Tauriszban című művének bemutatásával. Alig három héttel később azután már a romantikus német opera is birtokába vette az új játszóhelyet: 1821. június 18-án itt tartották Carl Maria von Weber Bűvös vadászának ősbemutatóját. A premier, amely az uralkodó, III. Frigyes Vilmos által favorizált itáliai komponista, a mára már félig-meddig elfeledett Gaspare Spontini (A Vesta-szűz szerzője) és Weber heves rivalizálásának fontos állomása volt, művészi és társadalmi értelemben is igazi nagy német sikernek számított. Az elkövetkező évtizedekben azután megannyi jelentős zene- és drámatörténeti esemény színhelyéül szolgált a porosz királyi színház. Niccolò Paganini, majd Liszt Ferenc adott itt virtuóz hangversenyt; 1842-ben Mendelssohn vezényelte színháztermében az Antigonéhoz írt kísérőzenéjét, s két évvel később maga Richard Wagner dirigálta A bolygó hollandi berlini bemutatóját. 1876-ban pedig itt rendezték Heinrich von Kleist Penthesilea című drámájának legelső színpadi előadását.

A Második Birodalom világháborús vereségét és összeomlását követően, 1919-ben a színház királyi jelzőjét államira cserélte, s az expresszionista művész, Leopold Jessner vezetésével a weimari köztársaság első éveiben a legérdekesebb és legmerészebb színházművészeti kísérletek terepévé vált. A baloldali és zsidó származású, s később Amerikába emigráló Jessner 1925-ig állt a színház élén, majd 1934-ben egy másik, legalább ennyire emblematikus figura vette át az intézmény irányítását: Gustav Gründgens. Gründgens intendáns, aki a húszas években még Erika és Klaus Mann testi-lelki bizalmasa, s hozzá rövid ideig Thomas Mann veje volt, Hitler hatalomra jutása után biztos érzékkel a nemzetiszocialista színházi élet vezéralakjává játszotta és fazonírozta magát (amint azt Klaus Mann 1936-os kulcsregénye, valamint Szabó István Oscar-díjjal jutalmazott filmes adaptációja oly érzékletesen megörökítette). Mefisztó birodalmilag elismert megformálója, aki e szerepét berlini színházában is garantált sikerrel alakította, Göring rokonszenvének köszönhetően egészen 1945-ig, mondhatni a végpusztulásig vezette a Schauspielhaust. 1945 áprilisában ugyanis az épület több romboló erejű szövetséges bombázást szenvedett el, s ennek következtében hosszú évtizedekre megszűnt játszóhelyként működni.

Konzerthaus Berlin
Konzerthaus Berlin

Az ötvenes évek állagmegóvási, majd a hatvanas évek felújítási munkálatait követően, a Kelet-Berlinhez tartozó épület teljes újjáépítésére 1979 és 1984 között került sor. Az újjáépítéstől látványos kultúrpolitikai és propagandasikert remélő NDK komolyan kitett magáért, s a műemlék akkurátus helyreállítása után a "filharmonikus zenekultúra ápolásának központja" igazi fényes otthonra lelt az immár Konzerthausra átkeresztelt épület falai között. A német történelem mindazonáltal rövid időn belül új irányt vett, s az impozáns koncertteremben a szocializmus diadalát megéneklő Erich Honecker pártfőtitkár helyét, előbb az NDK létének záróaktusát celebráló Lothar de Maizière miniszterelnök, majd az újraegyesülést ünneplő Helmuth Kohl kancellár vette át. S a történelmi fordulatot hozó 1989-es évben Kurt Masur és Leonard Bernstein is elvezényelte itt egy-egy politikai eseményként is kitüntetett jelentőségű koncerten Beethoven IX. szimfóniáját.

A Konzerthaus 1994 óta a Berlini Szimfonikusok, a jelenleg Lothar Zagrosek irányította "másik berlini zenekar" hivatalos törzshelye. A három koncertterem (a nagyteremben a grandiózus Jemlich-orgonával) évi több mint félezer eseménnyel várja a német és a külhoni zenebarátokat. A mellvéden újra a muzsika allegorikus figurája nyűgöz játékával oroszlánt és párducot, s a nácik által eltávolított Schiller-szobor is visszakerült régi helyére, a lépcsősor elé. Úgy tetszik, Apolló mégiscsak legyőzte Mefisztót.