Tekla

Mozart két gyermekkori műve került elő

2009.08.04. 15:44

Programkereső

A salzburgi Mozarteum Alapítvány augusztus 2-án két eddig ismeretlen zongoraművet mutatott be, amelyeket a zseni 7-8 évesen írt.
Mozart család (Johann Nepomuk della Croce, 1781)
Mozart család (Johann Nepomuk della Croce, 1781)

Florian Birsak egy 35 ütemes prelűdöt és egy versenymű 75 ütemes tételét mutatta be a Mozart család fortepianóján, salzburgi házukban. A darabokat 1763-ra, vagy '64-re datálják, a ugyenis Nannerl Zenekönyvében hevertek, abban a kottafüzetben, amit  Wolfgang nővére, Maria Anna, azaz Nannerl tanítására kezdett az apa 1759-ben. A könyvet az öcs örökölte, az ő gyakorlódarabjai és első szerzeményei is itt gyűltek, a közel 60 darab közül 18-at tulajdonítanak neki. Ennél több mű szerepelt benne, azonban Nannerl Wolfgang halála után többet kitépett és barátainak ajándékozott.

Mozart  7 évesen (Daines Barrington, 1781, International Mozart Foundation)
Mozart 7 évesen (Daines Barrington, 1781, International Mozart Foundation)

A kottákat Leopold Mozart gyűjteményében őrizték, 1982-ben a Neue Mozart Ausgabe (Új Mozart Kiadás) már közzé is tette, azonban eddig nem erősítették meg az eredetiséget. A Mozarteum Kutatási Osztályának igazgatója, Ulrich Leisinger újra megvizsgálta a korábbi feljegyzéseket, a kézírás elemzése után arra jutott, a zongoraműveket Wolfgang komponálta, és apja jegyezte le. A műveket Robert D. Levin, a Harvard Egyetem zenetudósának zenekari verziójával együtt 2010 januárjában, a Mozart-Héten mutatják majd be Salzburgban, az Alapítvány ekkor a kottákat és a hangfelvételt is kiadja.

 

 

G-dúr zongoradarab, Nemzetközi Mozarteum Alapítvány