Kelemen, Klementina

A szépséges Messzevágyó

2009.11.15. 00:05

Programkereső

Atyafiságos nyelvrokonaink hazáját, Finnországot köszönti majd az a koncert, amelyre pár nappal a finn állami ünnep, a függetlenség napja (december 6.) előtt kerül sor a Nemzeti Hangversenyteremben. A Lahti Szimfonikus Zenekar hangversenyén azonban nemcsak a sztereotípiák kedvelői gondolhatnak majd a Kalevalára.

(M)ilyenek a finnek? - ez a kettősségében is egylényegű kérdés a címe a Néprajzi Múzeum november végéig látogatható kiállításának, amely Finnország magyar közképét rendezi tárlókba. Nos, ugyanerre a magvas kérdésre maguk a finnek is lázasan keresték a választ 19. századi történelmük során, hogy kulturális és nemzeti identitásukat - saját vágyaik és a kor kívánalmainak szellemében - kellőképpen megerősíthessék. S erre a serény identitásépítő munkára minden okuk megvolt, hiszen az 1809-ben a svédek uralma alól orosz fennhatóság alá átkerülő Finn Nagyhercegség korántsem előnyös helyzetből tekintett a nemzeti ébredés szerte Európában szárba szökkenő korszaka elé. A mindössze némi kormányzati és oktatási autonómiára támaszkodó finn társadalom számára végül egy szegény szammati szabómester fia, bizonyos Elias Lönnrot teremtette meg a nemzeti identitás ősi és egyszersmind romantikus alapvetését. Az egyébiránt botanikusként is roppant tevékeny Lönnrot ugyanis gyalog és sível, szánkón és csónakon bejárta az archaikus finn vidéket, s összegyűjtötte a népköltészet hősi és epikus énekeit, az ősi mitológia még fellelhető maradványait. Gyűjtőmunkájának eredményeit az 1820-as évek végén kezdte publikálni, és 1849-ben, azaz éppen 160 esztendeje megjelent a Kalevala máig forgatott, végső változata, ami nemcsak hogy egy csapásra nemzeti eposszá vált, de azonmód a folklórgyűjtés példája és elseje gyanánt ünnepelték egész Európában.

Lahti Szimfonikus Zenekar
Lahti Szimfonikus Zenekar

Lönnrot a legkevésbé sem volt James Macphersonhoz, az Osszián-dalokkal előálló skót poétához hasonló lelkes hamisító, ám működése így is jócskán meghaladta a puszta gyűjtést és kompilálást. A gyűjtőmunka során feljegyzett, merőben széttartó runók (epikus énekek, lírai dalok és varázsmondókák) kiválogatása, összeillesztése és megtoldása önálló és invenciózus költői munkának tekinthető még akkor is, ha tudomásul szolgál, hogy az összességében huszonkétezer sornyi szövegnek mindössze tán három százalékát írta maga Lönnrot. S meglehet, részben épp ez a hozzáadott érték tette a Kalevalát oly vonzóvá és kedveltté, hogy az eposz alakjai, a kalevalai nemzetség kiválóságai és a rivális Pohjola északi lakói rövid úton beépültek a finn önképbe: a vénséges vén Väinämöinen (Vejnemöjnen), a varázshatalmú énekmondó, vagy az "öröktől való vasverő", Ilmarinen kovács máig jellegzetes finn alakokként egzisztálnak.

A Kalevala ilyesformán a finn nemzeti romantika legfőbb igazodási pontjává vált, s így persze a komponistákra is komoly hatást gyakorolt. 1860-ban például egyszerre két mű is felhasználta az eposz motívumait: Filip von Schantz zenekari nyitánya a lázadó rabszolgát, a Kalevala legtragikusabb figuráját, Kullervót idézte, míg Fredrik Pacius operája Ciprus szigetére telepítette át az eposz egyik epizódját. Ugyancsak Kullervo alakját komponálta meg első, Kalevala által ihletett szimfonikus költeményében Jean Sibelius is, aki utóbb számos további kompozíciójában fordult a finn eposz megejtően vonzó világa felé. Kiválólag ilyen a decemberi koncerten is felhangzó Lemminkäinen-szvit, amint azt a nagyzenekari mű alcíme is jelzi: Négy legenda a Kalevalából.

Az eredetileg operai alapanyagnak tervezett szvit hőse Lemminkäinen (Lemminkejnen), a léha, aki az eposzban a Kaukomieli, vagyis a "szépséges Messzevágyó" melléknevet is viseli. Lemminkäinen kalandjait és színes, vérmes egyéniségét az amúgy jórészt svéd felmenőkkel rendelkező finn kultúrhérosz, Sibelius programszvitjéből is kihallhatjuk. Lányokkal cicázik és alászáll az Alvilágba, Tuoni földjére (Tuonelába), hogy ott Tuonela hattyújára vadásszon, rútul megöletik, majd új életre kélve visszatér - amiként az egy vérbeli mitológiai alaktól méltán el is várható. Sibelius emlékezetes koncertszámokká formálta Lemminkäinen mítoszának epizódjait, s különösen az angolkürt szólójával gyönyörködtető A tuonelai hattyú vált világszerte népszerűvé. Mintaszerűen továbbmesélte hát a Kalevala énekmondója által imígyen elhagyott történetet, ami Vikár Béla száz éve megjelent fordításában így hangzik: "Legitt léha Lemminkäjnent / Vetem versemben amarébb, / Hajtom versemet hamarébb, / A dalt másfelé taszítom, / Újabb útra igazítom."

2009. december 2. 19:30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
A Lahti Szimfonikus Zenekar hangversenye

Väinö Raitio: A hattyúk, op. 15
Schumann: a-moll zongoraverseny, op. 54
Sibelius: Lemminkäinen-szvit, op. 22
Km.: Ránki Dezső (zongora)


Vez.: Jukka-Pekka Saraste


A finn zene nagykövete

Lahti szülötte, az 53 esztendős Jukka-Pekka Saraste - akárcsak kiváló pálya- és egykori osztálytársa, Esa-Pekka Salonen - világszerte a finn zene utazó nagykövetének számít. Az eredetileg hegedűművésznek készülő dirigens, akit hosszú éveken át szoros munkakapcsolat fűzött a BBC Szimfonikusokhoz, a Torontói Szimfonikusokhoz és a Skót Kamarazenekarhoz, jelenleg az Oslói Filharmonikusok zeneigazgatója. S ami legalább ennyire fontos, művészeti tanácsadója a most Pestre látogató Lahti Szimfonikus Zenekar - idén immár tizedszerre megrendezett - Sibelius-fesztiváljának is. Sarasténak a finn zenekultúra ápolása terén szerzett érdemeit 2000-ben magas állami kitüntetéssel jutalmazták, s a Sibelius életművét népszerűsítő muzsikus ugyancsak boldog birtokosa a zeneszerzőről elnevezett díjnak és medálnak is. Saraste jövőre, 2010-ben átveszi a távozó Szemjon Bicskovtól a kölni WDR Szimfonikus Zenekar vezető karmesteri posztját. 

Jukka-Pekka Saraste
Jukka-Pekka Saraste

www.mupa.hu