Cecília

Kritikus kérdések

2009.11.16. 00:11

Programkereső

Kovács Sándor zenetörténésszel, a Zeneakadémia zenetudományi tanszékének vezetőjével és a Bartók Rádió Új Zenei Újság című műsorának szerkesztőjével augusztus 20-án átvett kitüntetése, a Lovagkereszt apropóján beszélgettünk zenei életről, kritikáról, a társadalmi közeg változásairól.

Fidelio Est: Aki azzal kezdi ezt a beszélgetést, hogy miért kell róla írni egyáltalán, az hogyan éli meg, ha kitüntetik? 

Kovács Sándor: Váratlanul ért, amikor a levelet kaptam, de örömmel és büszkeséggel töltött el, elsősorban azért, mert lényegében az Új Zenei Újságot értékelték ezzel a kitüntetéssel. Úgy érzem, annak az elismerése ez, hogy aránylag jó a műsor, úgy értem, a célnak megfelel. Pontosan azért örülök ennek, mert az Új Zenei Újságot általában nagyon konzervatívnak tartják, és az is valóban, szándékosan. Azt mondják, a felolvasás divatjamúlt és nem rádióba való, de szerintem ez helytelen felfogás. Megőrülök attól, hogy minden televízió- és rádióadó csak locsog-fecseg, mindennek jópofának, srácosnak kell lennie. Az egész világ egyetlen rétegnek szól csak, a menedzsereknek és a rózsadombi ifjaknak tizenhattól harmincvalahány éves korig, mindenütt az ő igényeiket akarják kiszolgálni, minden csicsás és zajos, mert ez hozza a pénzt, ebben van az üzlet. Az Új Zenei Újság nem ilyen. Az idő múlása érződik rajta, persze, de fegyelmezettebb, régiesebb, mint amire a média mostanában vágyik. Ennek a műsornak tartása van, ez a lényeg. 

FE: Lehetne másképp csinálni egy klasszikus zenei híradót és kritikai műsort? 

KS: Nem hiszem. Régebben én is próbálkoztam másféle szerkezettel, új elképzelésekkel, azzal például, hogy felolvasás helyett három kritikus beszélgessen egy koncertről élőben, de nem vált be. Túlságosan laza lett, szétfolyó, így nem lehet szakmai kritikát írni, illetve mondani. Ugyanakkor a rádióban az írott sajtó formái sem működnek feltétlenül, a szépen felépített, féloldalnyi összetett mondatok Thomas Mann módjára, négy segédigével a végükön. Azt elhangzás közben nem lehet követni, ide rövidebb mondatok kellenek, frappánsabb fogalmazás. 

Kovács Sándor
Kovács Sándor

FE: Mi a véleménye arról, hogy az interneten a hozzászólás bárki számára adott lehetőség? Hogyan viszonyul ez a könnyű, gyors és személytelen véleménynyilvánítás a szakmai kritika elvárásaihoz? 

KS: Az internetes fórumok számomra többnyire borzasztóak, a névtelenséget meg különösen tisztességtelennek tartom, mert az előadóművész és a kritikus is vállalja a nevét. A kritika funkciója a visszajelzés, az, hogy információkkal szolgál egy kor művészeti tevékenységéről és az arra adott reakciókról. A kritikus a társadalom által jóváhagyott megfigyelő tulajdonképpen, ez egy monitorrendszer. A múlt zenei élete nagyrészt a kritikákból áll össze. Ugyanakkor mi az, hogy szakmai kritika? Ez illúzió, mert mindenki a saját benyomásait közli. Senki sem tud tisztán az objektív tényekre hagyatkozni, és senki sem ért mindenhez. A kritikusnak az a feladata, hogy megtalálja a személyes impressziók és a mérhető, leírható tények közti egyensúlyt, a helyes arányt, és ez nagyon nehéz dolog. Van, aki tudja, van, aki belejön, és van, akinek sosem fog menni.

FE: Szóval inkább megfigyelés, tudósítás a kritika, mint ítélet? 

KS: Egyrészt ez is az arányokon múlik, másrészt az időn is. A tanító jellegű kritikaíráshoz Kroó nagyszerűen értett, de efölött, ha nem egy Kroó nagyságrendű egyéniség műveli, eljárt az idő. Ők annak idején még egy mitudatú közösségben éltek, a magyar kultúra nevében beszéltek, de ennek az egysége ma már igazából önáltatás. Egyre kevésbé hihetünk közösségekben. Vannak ugyan kisebbek-nagyobbak, de nehéz őket megnevezni. Inkább értelmiségi rétegek közt alakulnak ki, nemzetközi csoportokat fognak át. Pedig lényeges nehézség, hogy kiknek a nevében beszél az ember. Kell, hogy egy ízlés álljon a kritikus mögött, egy társadalmi réteg, akiket képvisel.