Olivér

Szalonzene

2009.11.24. 00:46

Programkereső

A szalonzene kifejezés az utóbbi száz évben nem sok jót ígérő fogalommá vált, jóllehet nem volt mindig pejoratív, szegről-végről a giccs szinonimájaként értelmezett jelenség.
Szilasi Alex
Szilasi Alex

A 19. század első felében az egy társaságba tartozást reprezentáló, meghívásos zenehallgatási forma lényegesen elegánsabbnak számított a pénzért vásárolható élménynél, a zenei élet szakosodása azonban néhány évtized alatt drasztikusan átalakította a hangverseny intézményét. Ahogyan a virtuozitás szövetségre lépett a zsenikultusszal, a zeneszerzés fokozatosan elkülönült az előadóművészettől, a professzionális zenélés az amatőrtől, a közönség pedig a hozzáértők bíráló csoportja helyett egyre inkább a csodáló tömeg néma - nem a lelkesedés, hanem a véleményformálás szempontjából hallgatag - szerepébe kényszerült. Az arisztokrata közönség ítélete megszűnt az ízléshordozó réteg elfogadott értékeléseként funkcionálni, helyét a tanult ítészek hivatásos képviselői, a kritikusok vették át. A közösségi zenei élmény hangsúlyai a szinte misztikusan emberfeletti teljesítmény keltette katartikus elragadtatás, a technikailag kifogástalan produkciók iránti igény erősödése felé tolódtak el, egészen addig, míg végül a hangrögzítés feltalálása, illetve a hanghordozók népszerűvé válása teljesen át nem formálta a pillanatnyi zenei élménnyel, az egyszeri jelenség egyediségével kapcsolatos elvárásokat, a lehető legkevesebb teret és türelmet hagyva az esetleges tényezőknek. 

Már csak ezért is rendkívül érdekes és hasznos ötletnek ígérkezett a Zeneszalon és az Akadémiai Klub Egyesület közös kezdeményezése, amellyel a jelek szerint az egykori szalonzene szellemét kívánták megidézni, visszaállítva valaha volt művészi rangját és esztétikai értékét - persze a hivatalos hangverseny keretei közé ágyazva. Az eredmény azonban nem minden tekintetben volt szerencsésnek nevezhető. Bár a helyszín, az MTA dísztermének kiválasztása és berendezése a zongora körül ívben elhelyezett, megtisztelő meghívást és udvarias kötetlenséget sugalló széksorokkal a szervezők okos figyelméről tanúskodott, zavarónak bizonyult az a könnyedség, amellyel a társasági jelleget a műsor ismertetésében is hagyták megnyilvánulni. A Chopin összes művét felvonultató koncertsorozat negyedik évadának nyitókoncertjére ugyanis az előre meghirdetettől némileg eltérő programmal került sor, ahogyan azt a bejáratnál elvehető szórólapokon hirdették is, a valóban elhangzó műsorösszeállítás azonban a javított szóróanyag beosztásával sem egyezett egészen, azt a benyomást keltve a hallgatókban, hogy az együvé tartozás zenei kifejezése mellett valamelyest másodlagos, hogy mi is az a médium voltaképpen, amelyen keresztül a  közönség intellektuális egysége megnyilvánul. 

A fellépő művészek zenei teljesítménye alapvetően kellemesen simult a szakszerű koncertet a szalonélet koreográfiájának sajátosságaival finoman vegyítő eseményhez, mégsem lehetett eltagadni tőle némi színvonalbeli egyenetlenséget. A lengyel mezzoszoprán, Alicija Wegorzewska-Whiskerd drámai hangszíne és előadásmódja, bármilyen kifejező volt is, túlságosan erőteljesnek és nagyszabásúnak tűnt Chopin filigrán, lírai dalaihoz képest, egyértelműen az előadót helyezve előtérbe a kompozíciók helyett. Szilasi Alex a maga részéről alkalmazkodott ehhez a szereposztáshoz: finoman, pontosan és muzikálisan kísérte az énekesnőt, de játéka, noha a dalok természetének megfelelt, kissé visszafogottabbnak bizonyult az ideálisnál. Így a zongoraszólam inkább csak egyfajta harmóniai váz szerepét töltötte be, és nem jött létre valódi párbeszédes viszony az énekes és a zongorista között.  Igaz, mindez komoly elégedetlenségre nem adott okot, annál kényelmetlenebb volt viszont néhány, a polonézek előadásában megnyilvánuló hiányosság. Bár a finom díszítések, kecses dallamfordulatok rendszerint meggyőzően kerültek ki Szilasi keze alól, a kompozíciókból hiányzott a tartás és a rettenthetetlenség, a mindent bírás és a szemérmetlen technikai fölényesség érzése. Játéka azt a benyomást keltette, hogy a teljes szerkezet következetes felépítése, a feszültség kérlelhetetlen fokozása, a büszke tartás eleganciájának folyamatossága (nemcsak pillanatnyi megvillanásai), az erő kikezdhetetlensége nem tartoznak az igazi erényei közé, az időnként összecsúszó futamok, elmaszatolódó oktávmenetek, stratégiailag fontos pillanatokban ellanyhuló hangsúlyok pedig elhomályosították a darabok valódi ragyogását. Jóllehet Szilasi hangulatok és nosztalgikus képek festésében érzékeny művésznek mutatkozott, a zene saját törvényeinek következetessége mégis mintha minduntalan megriasztotta volna. Úgy játszott, mint aki nem mer a zsenialitás nagyszerűségének eszközévé válni, márpedig ezt a szerepet annak idején a szalonok ünnepelt virtuózainak is vállalniuk kellett.

Szilasi Alex (zongora)
2009. november 13. 19:30

MTA Díszterem

Km.: Alicija Wegorzewska-Whiskerd (mezzoszoprán)
Chopin: Dalok (lengyel változat) - Polonézek I. rész: cisz-moll, op. 26 Nr. 1; esz-moll, op. 26 Nr. 2; A-dúr, op. 40 Nr. 1; c-moll op. 40 Nr. 2; fisz-moll, op. 44; Asz-dúr, op. 53; Polonéz-fantázia, op. 61

Chopin összes műve 1/4
Zeneszalon Estek

 

www.zeneszalon.hu