Előd

A zongoránál: Pátkai Imre

2010.03.24. 00:29

Programkereső

Március 27-én szombat este 6-kor a Fasori Református templomban ad zongorakoncertet Pátkai Imre. Előadásában Mozart és Chopin művei, valamint saját kompozíciói hangzanak el.
Pátkai_Imre.jpg
Pátkai_Imre.jpg

Pátkai Imre 1973-ban született Budapesten. 12 évesen felvételt nyert a Zeneakadémia Előkészítő Tagozatára Esztó Zsuzsa osztályába.  1989 és 1991 között három nyarat töltött az Egyesült Államokban, a Tanglewood Music Center (USA, Massachusetts) "Young Artist Piano Program"-jának meghívottjaként. 1991-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (ma: Egyetem) hallgatójaként Baranyay László, valamint Jandó Jenő növendéke volt. 1993-ban második díjat nyert az ÁHZ-IBM Mozart Zongoraversenyen. 1995 nyarán Sebők György mesterkurzusának résztvevője volt Svájcban.

Zongoraművész-tanári diplomáját 1996 novemberében kapta.

A Baptista Egyházhoz kapcsolódó gyermekkori élmények, a gyülekezeti élet légköre s nem utolsósorban az ott hallott népénekek és kórusmuzsika mind-mind meghatározó élményt jelentettek számára. A zongoránál szerzett legelső tapasztalatok alapját is az istentiszteleteken megismert dallamok, s a hozzájuk komponált, vagy éppen improvizált egyszerű kíséretek adták. Ezek a kötetlen zenei megnyilatkozások zenei tanulmányait is jól kiegészítették.

Pátkai Imre a későbbiek során egyre inkább bekapcsolódott a Magyarországi Baptista Egyház országos zenei életébe. Több éven át volt zongorakísérője az 1987-ben megalakult Központi Gyermekkórusnak. A számukra írt feldolgozások tekinthetők az első, komolyabb zenei értéket képviselő műveknek. A gyermekkórus kíséretét hamarosan a Baptista Központi Énekkar korrepetitori munkája váltotta fel. Ezzel az együttessel, melynek repertoárja a legegyszerűbb énekektől egészen a nagyszabású oratóriumokig terjed, azóta számos bel- és külföldi szolgálatot tudhat maga mögött. Ez utóbbiak közül külön említést érdemel az észak-amerikai turné (2002. május-június), valamint a Baptista Világszövetség 2005-ös birminghami konferenciáján való szolgálat. Az 1997-ben alapított Vox Nova Baptista Férfikarnak nyolc éven át volt állandó zongorakísérője. A férfikar ez idő alatt számos hangfelvételt készített, sajátos hangvételével Európa-szerte képviselte az egyetemes egyházi, s ezen belül a magyar baptista énekkultúrát.

Pátkai Imre a '90-es évektől a nagy hagyományokkal rendelkező újpesti nyári Egyházzenei Tanfolyam tanára. Zenei munkatársként részt vett több egyházi kiadvány munkálataiban. A 2003-ban megjelent új Baptista Gyülekezeti Énekeskönyvben számos harmonizáció mellett öt önálló éneke is megtalálható. Több vokális, illetve instrumentális mű, énekfeldolgozás szerzője. A zongorára és egyéb hangszerekre írt feldolgozások inspirációját elsősorban azok Jézus Krisztusról szóló szövegének mély lelki tartalmából meríti.

Jelenleg a József Utcai Baptista Gyülekezet kántora.