Vendel

Crescendo

2010.03.26. 19:53

Programkereső

A Dán Nemzeti Kamarazenekar az idei Tavaszi Fesztivál tematikus vendégeként érkezett Budapestre. Bár a magyar közönségnek első kézből származó tapasztalatai legfeljebb elvétve lehettek az együttes koncerteken nyújtott teljesítményéről, hírük és Fischer Ádám személye látatlanban is olyan eseménnyé avatta március 20-i hangversenyüket, amelyre mindenképpen érdemesnek tűnt jegyet szerezni. Várakozásában nem is kellett csalódnia senkinek: ennek az estének minden eleme érdekes és figyelemre méltó volt, ha nem is mind egyforma mértékben.

A legváltozatosabb, legizgalmasabb és minden optimista várakozást felülmúló élmény a zenekar maga volt, egységes, sima, okosan kifinomult, mégis rugalmasan testes hangzásával, amely tömörsége ellenére soha nem vált sem nehézkessé, sem reprezentatívan ünnepélyessé. A zenészek éber, intelligens és élvezetes előadásmódja, egészen apró színváltozásokra, valószerűtlenül kacér és szellemes hajlékonyságra képes játéka abszolút biztonságot sugárzott, miközben olyan koncentráltan képlékenynek, olyan egyszerre mozdulóan változtathatónak, irányíthatónak bizonyult, amihez foghatót csak lényegesen kisebb létszámú, dirigenst nem igénylő együttesektől szoktunk hallani, és tőlük is csak ritkán. A lehengerlően magabiztos technikai tudással büszkélkedő zenekar ráadásul tökéletes karmesterre talált Fischer Ádám személyében, akinél maradéktalanabbul talán senki nem tudta volna kidomborítani a hangzás erényeit, kiaknázni a játékosok lankadatlan, okos és muzikális figyelmében rejlő lehetőségeket, amelyek a műsor-összeállításból fakadóan fokozatosan bontakoztak ki, a kezdeti elégedettséget idővel önfeledt lelkesedéssé emelve. 

Fischer Ádám
Fischer Ádám

A hangversenybe mintegy in medias res belevágó Nielsen-fuvolaverseny nyitánynak, ráhangolódásnak ugyan mérsékelten volt alkalmas karakteres ötleteinek szaggatott kavargásával, a zenei elemek erejéhez mérten kissé túlburjánzó formai cseleivel, a zenekar tagjaként is fellépő Seres Dóra élénk és változatos, az együtteshez kifogástalanul alkalmazkodó, pontos és friss interpretációja azonban helyreállította az este programjába vetett bizalmat. A második Nielsen-mű, a hangulatos zenekari képeket felsorakoztató, jellegében is könnyedebb, szórakoztatóbb Aladdin-szvit (op. 34) célszerűbben sikeres, tartalmának és szerkezetének egymáshoz való viszonyát tekintve egységesebb alkotásnak mutatkozott, mint a versenymű. A zenekar ragyogó képességei is itt bontakozhattak ki először igazán, jóllehet a színes tételek egymásutánja furcsa fricskával éppen azt a kérdést hagyta nyitva, hogy tényleg olyan jó-e az együttes, amilyennek hallatszik, vagy a teljesítménynek egyszerűen alájátszik a kompozíció. 

A koncert második felének Mozart-művei azután természetesen igazolták a zenészeket, bebizonyítva, hogy játékuk különféle mesebeli illúziók támogatása nélkül is magával ragadó, noha a fokozatos crescendót egészen enyhén visszafogta egy időre két ária (Betracht dies Herz, K. 42 és Misera, dove son, K. 369). Nem mintha Miah Persson szép és kidolgozott fellépése, tiszta, világos, telt, szinte folyamatos vibrátói ellenére sem kényelmetlenül testes hangja valóban komoly kívánnivalót hagyott volna maga után. Amivel valamelyest adós maradt, az az áriák érzelmi kifejezése volt, a ténylegesen befektetett energia, koncentráció és lendület. Igazság szerint gesztusokkal, arcjátékkal élénken jelezte a tartalmat, különösen a Metastasio-szöveg esetében, mégis azt a benyomást keltette, mintha több időre volna szüksége ahhoz, hogy valóban beleélje magát egy-egy szerepbe. Hangszíne néhol kissé fojtottá is vált, mintha csak valami nagyobb kitörés csalhatná elő belőle orgánumának teljes, időnként megvillanó terjedelmét és átütő erejét, erre a kitörésre azonban hiába vártunk. 

Az áriák viszonylagos visszafogottsága után fantasztikusan robbantak a Haffner-szimfónia (D-dúr, K. 385) csupa invenció tételei. Fischer Ádám fürge agyának derűsen szigorú irányítása mellett csak úgy pezsgett az élettől és a lendülettől az egész darab, amelyben a tökéletesen formált témáktól a meghökkentően plasztikus szólamarányokon át az erőteljes hangsúlyokig minden arra szolgált, hogy a foszladozó rokokó csipkék finomkodó jólneveltségét és a historikus doktrínák komolyságát egyaránt lerázza erről az életteli, izmos, eleven kompozícióról. Azt pedig, aki esetleg hitt volna abban, hogy a tetőpont után kizárólag hanyatlás következhet, tévedéséről a ráadás győzte meg, a legfeszesebb, leghumorosabb, legelsöprőbb Figaro-nyitányok egyike, amit csak képzelni lehet.

Dán Nemzeti Kamarazenekar
2010. március 20. 19:30

Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Budapesti Tavaszi Fesztivál 2010 

Km.: Seres Dóra (fuvola), Miah Persson (ének)
Vez.: Fischer Ádám

Nielsen: Fuvolaverseny; Aladdin-szvit
Mozart: Két koncertária; D-dúr "Haffner" szimfónia, K 385

Vendégünk Dánia

 

http://www.mupa.hu/

http://www.btf.hu/