Huba

Csak a zongora

2010.04.13. 00:33

Programkereső

Gyakran látott vendég Budapesten Grigory Sokolov, a billentyűs muzsika kedvelői közül bizonyára nem kevesen hallották már játékát élőben. Április 15-i zongoraestjére azonban érdemes nekik is ellátogatniuk, a kiváló orosz zongoraművész ugyanis ezúttal jellegzetes stílusához talán a legjobban illő darabokat válogatta össze széles repertoárjáról.

Grigory Sokolov nemzetközi sikerei akkor indultak el, amikor Emil Gilels tanítványaként mindössze 16 évesen megnyerte az 1966-os Nemzetközi Csajkovszkij Zongoraversenyt. A kritikusok azóta is elsősorban hihetetlenül pontos, túlzásoktól és sallangoktól mentes előadásmódjáért, légies billentéséért, áttetsző pedálhasználatáért és kifogástalan technikájáért tartják nagyra. Sokolov sikerének másik titka abban rejlik, hogy a zongoraestek gerincét adó romantikus darabok mellé gyakran választ stílusához kiválóan illő, ám az ünnepelt sztárzongoristák repertoárjáról a régizenei fordulat óta elmaradozó barokk műveket. 

Grigory Sokolov
Grigory Sokolov

Idei szólókoncertjét Bach c-moll partitájával kezdi majd az orosz pianista. Lemezfelvételei és korábbi budapesti koncertjei alapján csembalós hangvételű, szikárságával és őszinteségével lenyűgöző, ugyanakkor sodró lendületű előadásra számíthatunk - többen egyenesen Glenn Gould vagy éppen Szvjatosztlav Richter játékához hasonlítják Sokolov Bach-interpretációit. A BWV 826-os szvit érdekessége, hogy öt másik partitával együtt 1731-ben az opus 1-es szám alatt adta közre a már 46 éves Bach - akkoriban ugyanis csak a nyomtatásban megjelent műveket látták el számozással. 

A partita hat tétele után Brahms Hét fantáziáját játssza Sokolov. Az op. 116-os számot viselő három capriccio és négy intermezzo Brahms életének utolsó évtizedében keletkezett. Míg a capricciókra a viharos érzelemkitörések jellemzők, a tétova, improvizációszerű intermezzókra a közelgő elmúlás előérzete nyomja rá bélyegét. Az alig néhány perces darabokból álló sorozatot - és talán Sokolov előadóművészi attitűdjét is - találóan jellemzik Pándi Marianne második, a-moll intermezzóra vonatkozó szavai: „lefojtott indulatok forrnak a simának tűnő felszín alatt: a kései zongoradarabok szemérmes lírája". 

A szólóest zárószámaként Schumann Versenymű zenekar nélkül alcímet viselő f-moll szonátája (op. 14) csendül fel. A végleges formáját 1862-ben elnyerő művet Brahms mutatta be Bécsben, aki - nem mellesleg - hosszú időn át gyengéd viszonyt ápolt Schumann feleségével, a szintén zongorista Clarával. Érdekesség, hogy a szonáta variációs formában kidolgozott lassú tételének témája, amely felismerhető a két szélső tételben is, éppen Clarától származik. Az alcímet a bécsi kiadó javasolta a közönség lenyűgözésére, miután meggyőzte a szerzőt arról, hogy dolgozza át a szonátát a versenyművekre jellemző háromtételes szerkezetűre. A zenekart nem igénylő kvázi-zongoraversenyhez minden bizonnyal azért is vonzódik Sokolov, mert ő maga nem szeret zenekarral játszani. Néhány évvel ezelőtt egy interjúban elmondta, azért vállal ritkán zongoraversenyeket, mert azt az időt és energiát, amit a művekről gyökeresen eltérő koncepcióval rendelkező karmesterekkel, és különböző felkészültségű együttesekkel való próbálás megkíván, szívesebben fordítja csak a zongorára, a szólóművekben való elmélyedésre. Elméletét igazolni látszik, hogy Sokolov valóban elmélyült, részletgazdag Schumann-játékán még legvájtfülűbb kritikusai sem igen találnak fogást. 

Bár a Schumannhoz hasonlóan kétszáz évvel ezelőtt született Chopin művei ezúttal ugyan nem szerepelnek a különc orosz zongoraművész programján, szinte bizonyosak lehetünk abban, hogy a ráadásszámok között felcsendülnek Chopin-dallamok is.

2010. április 15. 19:30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Grigory Sokolov zongoraestje 

Bach: c-moll partita, BWV 826 No. 2
Brahms: Hét fantázia, op. 116
Schumann: f-moll szonáta, op. 14

www.mupa.hu

www.jakobikoncert.hu