Katalin

Budapesten a Dohnányi Vonósnégyes

2010.05.21. 15:45

Programkereső

Május 21-én és 22-én először lép fel Magyarországon a csupán egy éve alakult Dohnányi Vonósnégyes, amelynek primáriusa Stuller Gyula.
77EB5468-3AA4-4D17-BEF5-BA57C809E8A7

Az 1996 óta a fribourgi zeneművészeti főiskolán tanító Stuller Gyula hegedűművész feleségével, Yukari Shimanukival, egy korábbi kollégájával Niall Brown-al (akivel egy tiróban zenéltek együtt), és egy tanártársával, a muzsikus családból érkező Nancy Bendával fog fellépni pénteken a zuglói Nádor-teremben, szombaton peidig a kőbányai Mindenki Templomában. A hegedűművész egyik nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy mivel régebbről ismerték egymást, természetes volt a kvartett gondolata. A Dohnányi Vonósnégyes Svájcban már többször is fellépett, tagjai tapasztalt zenészek, a repertoárjukat folymatosan bővítik. A brácsás Shimanuki, a második hegedűs Benda, a csellista pedig Brown lesz, aki nyolc évig az Ausztrál Vonósnégyesben zenélt. Stuller maga számos nemzetközi verseny díjazottja, diplomáját a londoni Guildhall School of Music and Drama akadémián és a budapesti Zeneakadémián szerezte. Tanárai Pauk György és Halász Ferenc voltak, de részt vett Nathan Milstein, Végh Sándor és Varga Tibor mesterkurzusain is.