Tekla

Emlékezés egy régi iskolára

2010.05.21. 14:00

Programkereső

A Concerto Budapest Romantikus bérletének negyedik (és egyben záró) hangversenyén is – miként a megelőző három koncert programján – szerepelt Brahms-mű, ezúttal a Tragikus nyitányt (op. 81) hallhattuk. A sorozat sajátos koncepciójához illően ismét egy 20. századi mű illeszkedett a programba, a február 15-ei műsorhoz hasonlóan egy versenymű. Februárban Lutosławski Csellóversenye, most Karl Amadeus Hartmann hegedűversenye a Concerto Funebre hangzott el. A zárószám (stílszerűen) egy negyedik szimfónia volt, Bruckner „romantikus” melléknévvel illetett Esz-dúr kompozíciója.
Takács_Nagy_Gábor1.jpg
Takács_Nagy_Gábor1.jpg

A zenekar az általam hallott Brahms-Lutosławski-Schubert műsorhoz képest igen egyenletes és megbízható produkciót nyújtott, a magaslati pontokra ezúttal nem a mélyből kellett feltekinteni. A koncertet indító Brahms-nyitány jóval kiérleltebb és összehangoltabb előadásban hangzott el, bár lehet, hogy ez az érzet pusztán a darab Akadémiai ünnepi nyitánynál magvasabb elgondolásából adódik. Talán így van, ám az mindenesetre eltagadhatatlan, hogy Takács-Nagy Gábor vezénylete nyomán a mű helyi és aktuális karakterre tett szert, nem lehetett nem észrevenni Brahms hanghordozásában némi bruckneres akcentust (vagy fordítva...), s ekképpen a Tragikus nyitány nem hatott szervetlen felvezetésnek. Igaz ugyan, hogy a rafinált tragikumot Brahmsnál inkább a rafinált pátosz helyettesíti, ám így is élmény volt rácsodálkozni a folytatásra, Hartmann epilógusszerű kompozíciójára (1939). Egy olyan műre, melynek szinte minden hangja utószó. Egy lefutott és visszafordíthatatlan történet zárszava, melyben kevés tér jut a távoli jövő optimista felvázolására (ld. Harry Potter kikíséri gyermekét a vasútállomásra...). A szólista Keller András volt. Játékában semmi sem utalt arra, hogy vonóját újabban gyakran cseréli karmesterpálcára. Érzékien tiszta intonációval, fegyelmezett drámaisággal és azzal a fajta koncentrációval játszotta szólamát, mellyel nem is oly rég Gidon Kremer döbbentette meg a budapesti publikumot Sosztakovics II. hegedűversenyének szószólójaként. A kíséret szerepét Hartmann vonószenekarra bízta, a hagyományos effektusokból és „szövetmintákból" álló háttér azonban meglepően változatosnak mutatkozott. A Concerto Budapest vonósai pedig e gazdagon cizellált hátteret illúziókeltően varázsolták Keller játéka mögé. A művet most hallottam először és az első találkozás csupa kellemes emléket hagyott maga után.

F932EA8E-5BEB-45C2-B9BC-1C6C0D5D98AD

Bruckner IV. szimfóniája technikai értelemben kifogott az együttesen, ám az összhatást sajátos módon mindez (vagy nem ez) befolyásolta. Takács-Nagy Gábor érezhetően és megtapasztalhatóan mély és komoly ismeretekkel, és ezen ismereteket konvertáló előadói koncepcióval és stratégiával vezényelt. A mű hallgatása közben elsősorban e koncepcióval volt dolgunk, s nem a kürtbakikkal vagy az ügyetlenül beállított dinamikai rétegekkel. Takács-Nagy az egyes tételek felépítését magától értődő természetességgel oldotta meg, a részletek kidolgozásánál pedig még olyan mozzanatokra is rá tudott mutatni, mint a zenei anyag motettaszerű kimunkáltsága.

Takács-Nagy interpretációjának feltűnő jegye volt a népies (vagy áttételesen népi) hangvétel intenzív karakterizálása, ennyire osztrák Brucknert (vajon mire gondolhatott Wittgenstein, amikor egy kevéssé filozofikus pillanatában úgy fogalmazott, hogy „Bruckner a jó osztrák minőség"?) ritkán lehet hallani. Ám mindez az egyes tételek egységességét is veszélyeztette, Takács-Nagy úgy tett, mintha a komponálás processzusából nem következne az anyag szublimálása is. Ám hangsúlyozom, hogy a koncepcióval volt vitám, s nem a kivitelezéssel. A népiesebb tónust elsősorban a kissé szélsőségesnek ható tempókarakterek (nem a tempó mértékéről van szó) biztosították. Sajátos ellentmondás, hogy a részletek ilyetén való markáns megkülönböztetése kifejezetten technikás karmestert feltételez, ám Takács-Nagy (többnyire tengely-szimmetrikusan kőröz mindkét kezével) nem ilyen dirigens: hallható zavart azonban mindez nem okozott.

A mű legeslegvégére összeállt a kép, Takács-Nagy koncepciója leginkább Karl Böhm felfogásához állt közel, s bevallom, hogy Bruckner-ügyben Böhmöt nem tartom igazán jó iskolának. Ám mindezektől függetlenül igen etikus és intellektuális értelemben is gazdag, vitaképes hangversenyt hallottam.

Concerto Budapest
2010. május 19. 19:30

Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Keller András (hegedű)
Vez.: Takács-Nagy Gábor


Brahms: Tragikus nyitány, op. 81
K. A. Hartmann: Concerto Funebre hegedűverseny
Bruckner: IV., Esz-dúr "Romantikus" szimfónia

Romatikus-bérlet

http://www.concertobudapest.com/