Jenő

Eljött a nap

2010.05.27. 16:10

Programkereső

Május 28-án és 29-én hallgatják meg a Hubay Jenő Zeneiskolában azokat a zeneiskolásokat, akik a Fesztiválzenekar versenyére jelentkeztek.
gyerek, hegedű, kislány
gyerek, hegedű, kislány

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Művészeti Iskolák Szövetsége közösen Országos Zenei Versenyt hirdetett a zeneiskolások számára. A verseny célja a Magyar Zeneiskolákban tanuló kimagasló zenei tehetségek felkutatása és felkarolása. 

A verseny két részből áll. Az első fordulóra 95 növendék jelentkezett, őket az iskolák tanáraiból álló zsűri ítéli meg, amelynek tagjai: Járdányi Zsófia, Petőfi Erika, Kemény Krisztina, Eckhardt Gábor, Romos Zsolt, Simon Attila. Az a 25-26 gyerek, akik az első fordulón továbbjutnak Fischer Iván és a BFZ  hallgatja meg 2010 őszén.  

A legtehetségesebb diákok 2010. december 3-án budapesti gálakoncerten mutathatják be tudásukat a Budapesti Fesztiválzenekar kíséretével, Fischer Iván vezényletével. A országos tehetségkutató verseny fővédnöke Sólyom László államelnök, védnökei Kodály Zoltánné, Schiff András és Fischer Iván.

http://www.bfz.hu/