Gellért, Mercédesz

A Budapesti Fesztiválzenekar koncertje újranézhető

2010.07.04. 10:53

Programkereső

A világ legjobbjai között számon tartott Budapesti Fesztiválzenekar június 27-i, a Hősök terén tartott hangversenyét a Duna Televízió július 4-én 21 órától felvételről sugározza.
Fischer Iván a Hősök terén vezényel
Fischer Iván a Hősök terén vezényel

A Fischer Iván vezényelte Budapesti Fesztiválzenekar csaknem két évtizedes hagyományt folytatva nagyszabású, ingyenes koncerttel zárta budapesti évadát a Hősök terén, ahol Schubert IX. „nagy" C-dúr szimfóniája hangzott el a többezres közönség előtt. A hangversenyre az immár 1991 óra hagyományosan, június utolsó hétvégéjén rendezett Budapesti Búcsú keretében került sor. A színes programokat kínáló rendezvényt, Budapest Főváros Önkormányzata a szovjet csapatok kivonulásának emlékére alapította, majd az évek során mindez kulturális fesztivállá nőtte ki magát, s nyárindító rendezvénnyé vált.

A Budapesti Fesztiválzenekar életében a lemezek hangsúlyos szerepet kapnak: június végén például Schubert szimfóniát (öt Schubert német tánc kíséretében) rögzítették a Művészetek Palotájában.  A Channel Classics gondozásában a közelmúltban két Dvořák-albumuk jelent meg: a VII. szimfónia és az „Amerikai" szvit újl, míg a VIII. és IX. szimfóniát tartalmazó CD a Philips számára tíz éve készített felvétel licenszátvétele. Idén még két CD megjelenését tervezik: az egyik a kakaókoncerteken játszott repertoárból válogató, gyerekeknek készülő összeállítás, a másik Beethoven IV. és VI. szimfóniájának felvétele. A két Beethoven szimfónia budapesti felvételéről húszperces dokumentumfilm készült, amely megtekinthető a Channel Classics honlapján

Júniusban a zenekar ötödször járt Japánban, ahol Fischer Iván vezényletével hét koncertet adtak a fontosabb zenei központokban. Játszottak Tokióban, Toyamában, Sasebóban, Osakában, Obihiróban és Omiyában is. Műsorukon Brahms, Schubert, Mendelssohn és Rossini művei szerepeltek. A turné nagy sikerét mutatja, hogy a rendezők azonnal visszahívták a Fesztiválzenekart: következő látogatásunkra előõreláthatólag a 2013/2014-es évadban kerül sor.

A zenekar májusban kezdte meg bérleteinek árusítását a következő évadra, amielynek programjai sok újdonsággal szolgálnak. A rendhagyó bejelentésről videót is készítettünk.

www.dunatv.hu

www.bfz.hu