Kelemen, Klementina

Kötelesség és hajlam

2010.08.31. 16:52

Programkereső

A Mahler-ünnep alkalmából az NDR Szimfonikus Zenekar és Michael Gielen érkezik Budapestre, Mozarttal, Mahlerrel és Jörg Widmann-nal.

A II. világháborút követően alapítják a zenekart, a karmester ekkor 18 éves, Buenos Airesben kelt feltűnést, mint zseniális ifjú muzsikus. Mindkettőt ugyanaz a szellemi tradíció határozza meg: a német felvilágosodás eszmerendszere és ennek zenei vetülete a bécsi klasszikától a német romantikán át a schönbergi új zenéig és tovább.

1945 nyara, Hamburg. Az angol fennhatóság alá tartozó város ideiglenes katonai vezetése megbízza az 1930-40-es évek legendás karmesterét, Hans Schmidt-Isserstedtet, hogy alapítson szimfonikus zenekart az Észak-Német Rádió (Norddeutscher Rundfunk) számára, tekintettel arra, hogy a hamburgi volt az egyetlen olyan rádióadó Németországban, amelynek épületeit nem rombolták le a szövetségesek bombái. A zenészek javarészt a náci alapítású Hamburgi Birodalmi Rádió zenekarának egykori tagjai voltak, s első koncertjükre még az év novemberében sor került, Schmidt-Isserstedt dirigálásával, Yehudi Menuhin szólójával. Megalakult a „régi világ legfiatalabb nagyzenekara", ahogyan egy újságíró jellemezte az együttest.

Az alapításától kezdve a világ élvonalába tartozó zenekar élén olyan muzsikusok álltak Schmidt-Isserstedt 1971-es visszavonulását követően, mint Klaus Tennstedt, Günter Wand, John Eliot Gardiner, Christoph Eschenbach, illetve 2004 óta Christoph von Dohnányi. Az együttes repertoárja a 18. századtól a 21. századig terjed, s Beethoven-, illetve Bruckner-olvasataik mellett híressé váltak kortárs zenei bemutatóik: Luigi Nonótól Krzystof Penderckin át Ligeti Györgyig és Helmuth Lachenmannig hosszan volna sorolható azoknak a zeneszerzőknek a listája, akik az ő szimfonikus hangzásukkal a fülükben komponáltak. 

Az NDR Szimfonikus Zenekar alapítása idején sok ezer kilométerre Hamburgtól, az argentin fővárosban egy fiatal, német származású muzsikus tűnik fel. Az 1927-es születésű Michael Gielen már tizenegy évesen Schönberg-darabokat játszik, s huszonkettő, amikor Schönberg valamennyi zongoraművét előadja 1949-ben. A súlyosan beteg szerző táviratban köszöni meg „zenetörténeti" tettét. Alig húsz éves, amikor a Teatro Colón korrepetitorként alkalmazza, de kivételes zongoristaképességei ellenére őt elsősorban a zeneszerzés és a vezénylés érdekli.

A zene iránti vonzódás az ő esetében családi hagyomány. Apja, Josef Gielen, nagyhírű színházi és operarendező, még Európában Richard Strauss Arabella és A hallgatag asszony című operájának ő az első színre állítója. Mivel azonban galíciai zsidó lányt, egy vonzó és tehetséges színésznőt vesz feleségül, családjával az 1930-as évek végén Buenos Airesbe emigrál. Michael Gielen zenei fejlődésében az anyai ág is éppoly meghatározó, mint az apai: nagybátyja, a Busoni-tanítvány Eduard Steurmann korának ünnepelt zongoraművésze volt, és Schönberg legbelső baráti köréhez tartozott. A családi tradíció mellett Buenos Aires rendkívüli zenei élete gyakorol még döntő hatást az ifjúra: közelről figyelheti, hogy Erich Kleiber és Fritz Busch miként dolgozik a zenekarral, continuojátékosként pedig részt vesz Bach Máté-passiójának Wilhelm Furtwängler vezényelte előadásban. 

1950-től Európában él. Kezdetben a Bécsi Állami Opera korrepetitora Karajan, Karl Böhm, Clemens Krauss és Dimitri Mitropoulos mellett. Egyre többet vezényel, majd 1960-ban Stockholmba költözik, ahol alig harminchárom évesen a Svéd Királyi Opera zeneigazgatójává nevezik ki. A rendkívüli pozíciót továbbiak követik: az amszterdami Holland Opera, majd a Frankfurti Operaház zeneigazgatói állása. Rendkívüli képességei, abszolút és a legapróbb részletek iránt érzékeny hallása, a legkomplexebb partitúrákban való otthonos tájékozódása egyre ismertebbé teszik a zenei világban, zenetörténeti helyét pedig számos ősbemutató vezénylése teszi véglegessé. Ezek közül talán a legfontosabb két, áttekinthetetlenül komplex partitúra első megszólaltatása: Bernd Alois Zimmermann operájának, a Soldatennek a premierje, illetve Ligeti György Requiemjének első előadása.

Jörg Widmann
Jörg Widmann

Michael Gielen számára az élő szerzők műveivel való foglalkozás éppoly meghatározó, mint a klasszikus zenei kánon legnagyobb kompozícióinak előadása: ebben az esetben tökéletes harmóniában egyesül nála „hajlam és kötelesség" (Pflicht und Neigung), miként egyik programmatikus saját darabjának címében olvasható. Hiszen Gielen komponál is, ami nem csupán önálló alkotótevékenység, hanem a karmesteri munka számára elengedhetetlen háttér. Egy klasszikus mű partitúrájának megszólaltatása ugyanis nem valamiféle muzeális tevékenység, hanem alkotás, újjáteremtése és újraértelmezése mindannak, amit a szerző létrehozott. Gielen felfogásában Mozart éppúgy kortársunk, mint Kurtág, hiszen zenéje az örök emberiről szól, s Mahler sem pusztán zenetörténeti jelentősége okán érdekes, hanem - Gielen szavaival - azért, mert szimfóniái „kifejezik a világ, az emberiség belső konfliktusait, mégpedig olyan nyelven, amelyet a közönség érteni vél". 

Az Ernst von Siemens Zenei Alapítvány évente kiosztott díját idén Michael Gielen kapta. A sokak által zenei Nobel-díjként aposztrofált megtiszteltetést a korábbi években olyan muzsikusoknak ítélte oda a kuratórium, mint Benjamin Britten, Olivier Messiaen, Pierre Boulez, Ligeti György, Kurtág György, Claudio Abbado, Nikolaus Harnoncourt, Mjsztyiszlav Rosztropovics vagy Yehudi Menuhin. Nem kérdés, hogy Gielennek ott a helye a legnagyobbak között. A kérlelhetetlen igényesség, az elmélyült zeneiség és a művészi igazság kutatásának vágya a 20. század második felének egyik legfontosabb zenész-egyéniségévé teszik őt. „Mindig azt gondoltam, s most is így érzem - írja a 2005-ben megjelent visszaemlékezéseiben -, hogy a művészet és a zene feladata, hogy paradigmatikus formában mutassa fel az emberiség számára az adott korszak és az ember életének problémáit, és csakis ezt tekinthetjük a művészet igazságának. Mostanában kezdem felismerni, hogy ezen túl is van valami, ami nem kevésbé fontos: hogy a zene mindenekelőtt azt az utópiát mutatja fel nekünk, amelyre bizonyos pillanatokban olyannyira vágyunk."

Budapesti Mahler-ünnep
2010. szeptember 9. 19:30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Az NDR Szimfonikus Zenekar hangversenye  

Jörg Widmann: Con brio - koncertnyitány

Mozart: A-dúr klarinétverseny, K. 622

Mahler: IV. (G-dúr) szimfónia

Km.: Jörg Widmann (klarinét), Christiane Oelze (szoprán)
Vez.: Michael Gielen

www.mupa.hu