Lukács

Közelségek, távolságok - interjú Pusker Ágnessel és Júliával

2010.09.20. 07:35

Programkereső

Pusker Ágnes és Júlia életét a testvéri köteléken kívül a zene is összefogja. Most éppen távolodóban van egymástól a két hegedűművészi életút, de ez nem szét-, inkább még nagyobb összetartásra készteti őket.

Fidelio: Hol tart a pályátok jelenleg?

Pusker Ágnes: Májusban diplomáztam a Zeneakadémián Környei Zsófia tanárnő növendékeként, és októbertől visszatérek Münchenbe, ahol előzőleg Erasmus ösztöndíjjal fél évig tanultam. Felvettek ugyanis a müncheni Zeneakadémia Aufbau Studium Meisterklasseba kétéves, posztgraduális képzésre. Ingolf Turban professzor úrnál folytatom tanulmányaimat, aki nemcsak koncertező szólista, hanem koncertmesteri tapasztalatokkal is rendelkező művész.

Pusker Júlia: Szeptembertől első évfolyamos leszek a Zeneakadémián és bár ez nagy változás az életemben, nem teljesen szokatlan. Az elmúlt években ugyanis itt tanulhattam az előkészítő osztályban hegedű szakon, Kertész István tanár úrnál, akivel immár az ötödik közös tanévünket kezdjük.

Fidelio: Zenész családban nőttetek fel: édesapátok, Pusker Imre a kecskeméti Kodály Iskolában korrepetitor és a növendékzenekar vezetője, édesanyátok, Pék Ágnes ugyanitt zongorát tanít. Ez a környezet határozta meg a pályaválasztást is?

PÁ: Már kicsiként ez a légkör vett körül minket. Otthon mindig zene szólt, sokat voltunk zenészek társaságában, így mi is hozzájuk szerettünk volna tartozni.

PJ: Időnk nagy részét zenész gyerekek és felnőttek között töltöttük, figyeltük őket és természetes volt, hogy szeretnénk bekapcsolódni az ő tevékenységükbe. Én például azért kezdtem el hegedülni, mert láttam a nővéremet - akire példaképként tekintek -, és szerettem volna kipróbálni azt, amit ő csinál. A zene sose volt külső kényszer, abszolút belső igény volt mindkettőnk részéről.

Fidelio: Nem bántátok meg egy percig sem?

PÁ: Voltak mélypontjaim, nehéz időszakaim, amikor elbizonytalanodtam, vajon képes leszek-e a pályán tovább haladni. De ezeket az érzéseket az aggodalom, nem a megbánás vezérelte. A művész élet sok befektetést és lemondást igényel, de a zene szépsége kárpótol mindenért.

PJ: Küzdelmes dolog ez kétségtelen.

Pusker Ágnes és Júlia
Pusker Ágnes és Júlia

Fidelio: Ki volt az a tanár, hegedűművész, aki leghosszabb ideje kíséri figyelemmel pályátokat?

PÁ: Nagy hálával gondolunk összes tanárunk és tanárnőnk türelmes, áldozatkész munkájára, akik hétről-hétre segítették fejlődésünket. Két nevet szeretnék megemlíteni, akik hosszabb ideig mindkettőnket tanítottak: Ittzés Tamás és Szászné Réger Judit. Leghosszabb ideje Zsigmondy Dénes hegedűművész kíséri figyelemmel tevékenységünket. Kivételes egyénisége és rendkívüli zenei megközelítései mindig nagy hatással voltak rám. 

PJ: Hat éves koromban játszottam először Zsigmondy tanár úrnak. Azóta nagy odafigyeléssel követi fejlődésemet, koncertjeimet. Különleges művészi személyisége, előadói és tanítási tapasztalata rendkívül inspirálóan hat rám.

Fidelio: Szeptember 26-án mutatja be az HBO a saját készítésű, Sós Ágnes rendezte, rólatok szóló dokumentumfilmet. Hogyan élitek meg, hogy ilyen fiatalon film készült rólatok?

PJ: Eleinte nem tulajdonítottunk ennek a kérdésnek nagy jelentőséget, mert távolinak tűnt a film befejezése. A forgatás hét éve alatt folyamatosan barátkoztunk a gondolattal, hogy másokhoz is eljut, hiszen nem könnyű életünk nehéz pillanatairól beszélni, azzal a tudattal, hogy sokak látni-hallani fogják. De Sós Ági jelenléte mindig oldotta a feszültséget, könnyebben tudtunk kettőnk kapcsolatáról beszélni.

Fidelio: Miért, milyen a kettőtök kapcsolata?

PÁ: Azt hiszem egészen különleges, testvérként és zenészként is. A lehető legjobb barátnők vagyunk és tudjuk, minden helyzetben számíthatunk a másikra. Ismerjük egymás előnyeit, hátrányainkat és eszerint próbáljuk segíteni. Rengeteg a közös élmény, sok mindent megosztunk egymással, a zene pedig még inkább elmélyíti a kettőnk kapcsolatát.

PJ: Ahhoz lehetne hasonlítani, mintha ikertestvérek lennénk. Sokszor szavak nélkül is tökéletesen értjük egymást.

Fidelio: Ha lelkileg ennyire közel vagytok egymáshoz, Juli, neked biztosan nem volt könnyű, amikor Ági fél évig Münchenben tanult. Most két évet lesz kint. Hogy fogod ezt helyre tenni magadban?

PJ: Valószínűleg nehezen, mert a múlt félév sem volt könnyű. Többször utaztunk egymáshoz. Most is így szeretnénk! Lesz egy-két közös fellépésünk, melynek nagyon örülünk, mert akkor biztosan együtt lehetünk!

PÁ: Mivel másként nem tudunk egymás közelében lenni, a kapcsolattartás a telefonra és az internetre korlátozódik.

Fidelio: Kérdés, hogy hogyan tudjátok a különváló életutakat úgy irányítani, hogy mégse távolodjanak el egymástól túlságosan. Hová szeretnétek kifuttatni ezeket a párhuzamos szálakat?

PJ: Nehéz előre tervezni, annyira változó a világ, annyira kiszámíthatatlan minden. Nagyon szeretnénk továbbra is sokat játszani együtt. Szerencsére a kéthegedűs repertoár erre nagyszerű lehetőséget ad. Én abban hiszek, hogy az ember oda kerül, ahová a képességei és a tudása helyezik.

PÁ: Tanulni, fejlődni kell, és a lehetőségek megtalálják az embert - e miatt nem aggódunk, hiszen eddigi életünk is ezt igazolta. Minden embernek megvan a saját sorsa, saját útja, de figyelni kell a jelekre, amik útba igazítanak.

www.hbo.hu