István, Vajk

Egy hősi rigó

2010.09.28. 08:17

Programkereső

„Hősnek lenni annyi, mint a sorshoz hűnek maradni. Vállalni azt, ami szenvedés, küzdelem, véletlen, halál, bűn. Ha valaki ezt magában tudatossá teszi, és magára veszi, valamely magasabb fokozatra lép, egyedül akarja megoldani az egészet, vagy legalábbis átveszi a vezetést, önmagán kívül senkiben sem bízik, mert lehetetlen ebben a világban bármire is számítani. Ez a hérosz veleszületett önbizalma.”

E definíciót Hamvas Béla adja Patmosz című esszéjében, s így folytatja a meghatározást: „A hős élete a sikertől teljesen független. A legtöbb hős dicsősége bukásában van. A tragikumot eleve beleszámította. De ez így van helyesen. Kétségtelenül ez a legszebb élet, alakra, fényre, nem mert a legmutatósabb, hanem mert minden egyébnél ragyogóbb. (...) Hősnek lenni annyi, mint küzdeni, éspedig eredménytelenül. Ezért a heroikus egzisztenda tragikus." 

Hamvas a hős-hősiességről való elmélkedés közepette Beethovenről sem feledkezik meg, és zenéjének egyik fontos elemét a heroikus rigómotívumokkal jellemzi. Bár köztudott, hogy Beethoven jó barátja volt a madaraknak, Hamvas nem pusztán a madarak zenei idézeteire gondol, hanem egyfajta transzcendentális vonatkozásra, a szerző jellemének egy fontos aspektusára: azt kutatja, Mozart zenéje miben és mennyiben rokon a fülemilével, Beethoven zenéje pedig a rigóval. „Mozart zenéjében az emberi lény közbeiktatása nélkül a lét szól, mint álom, a világ első állapotáról, amikor a világosság és a sötétség még nem vált el. A rigó a világból kivált, szemben áll, felébredt és megszületett. A fülemüle nem akar megszületni és felébredni" - írja végkövetkeztetésként. 

Valóban, a moralista és forradalmi eszmékért lelkesedő Beethoven zenéjének egyik újdonsága elődeihez képest a hősi téma, a hősi hangvétel, és az ezzel összefonódott küzdelem zenei ábrázolása, amely különösen az 1800-as évek környékén keletkezett műveit jellemzi. A zeneszerző 1802 októberében írt Végrendelete tanúskodik egy új hősi ideál megszületéséről, aki próbálja legyőzni testi gyötrelmeit, és megküzd a számára legfontosabb érzékének, a hallásának elvesztésével, miközben ráeszmél saját küldetéstudatára és magasabb szférákba tekint. 

Szintén egy új és különös momentum, hogy a Végrendelet hivatalos címzettjei a szerző testvérei, mégis az emberiséget szólítja meg, és az egész világ elé tárja azt a sorsával való küzdelmet, amely életformájává vált. Mikor hallásának esetleges elvesztése már az öngyilkosság gondolatáig vezetik, akkor fordul zenéjében azokhoz a hősökhöz, akik akár életüket áldozván, szinte emberfeletti küzdelmet tanúsítva harcolnak valamely eszméért és akikben Beethoven saját hősi jellemét véli felismerni: ilyen Leonóra, Egmont, Prométheusz, Napóleon és Coriolan is. 

Vásáry Tamás
Vásáry Tamás

Ekképpen kapcsolódik össze Beethoven zenéjében a küzdelem és a hősiesség, a két elválaszthatatlan társ, ahogy ezek hangnemei, az Esz-dúr és a c-moll is, melyek már a mester első opuszában is megjelennek (Zongoratrió op. 1., no. 1, 3), és e határozott karaktert hordozó hangnemek dominanciája egyébként az életműben is nyilvánvaló válik. Napóleon, a III. szimfónia hőse és a szabadságért életét áldozó Egmont hangnemei a férfias Esz-dúrhoz köthetőek, a tragikus, tépelődő, küzdelemmel teli alkotások pedig Beethoven leggrandiózusabb c-moll opuszai (V. szimfónia, op. 111-es c-moll szonáta, c-moll zongoraverseny). A sötét tónusú és olykor patetikus c-moll a végzet hangneme, a sorsszerű küzdelemé, melyben ott rejlik a végkifejlet fényes, győzelmi C-dúr változata. Beethoven legdrámaibb hangvételű zongoraversenye az egyetlen mollban írt koncertje, a c-moll zongoraverseny is ezt az üzenetet hordozza. Ez a tipikus beethoveni dramaturgia a sötétségből a fénybe való út zenei megrajzolása, a küzdelmes élet kiváltsága, a hősök megérdemelt jutalma, ahogy Beethoven egyetlen operájának főhősnője, Leonóra is a sötétségből vezeti ki kedvesét, Florestant a fényre, a szabadság és igazság eszméinek zászlaja alatt. 

Hogy a Beethoven által annyira kedvelt, feszültséggel teli, markáns karakterű c-moll darabok a legjelentősebb alkotásai a mesternek, vitathatatlan, ám a zeneirodalom c-mollban írt művein végigtekintve hasonlóan súlyos, drámai hangvétellel találkozhatunk Bachnál (c-moll passacaglia és fúga), Mozartnál (c-moll fantázia, c-moll mise, c-moll zongoraverseny), Chopinnél („Forradalmi" etűd), Brahmsnál (1. szimfónia), Mahlernél, és még sorolhatnánk. Így különösen ebben a vonatkozásban meghökkentő, hogy mintegy száz év elteltével Csáth Géza Tavaszok című novellájában ekképpen vélekedik erről a hangnemről: „A c-mollt hallom újra és újra. Nálam ez a tavasz hangneme. Ez foglalja össze és olvasztja egybe a sok különböző zenét. Csak így történhetik, hogy íme a lassú tempójú és gyors ritmusú muzsikák egyaránt egy csodás zenei kaleidoszkópba olvadnak össze. Különös, bolondítóan tökéletes, teljes és szakadatlan zene ez. Mint maga az élet." 

Beethoven számára a c-moll egyáltalán nem hordoz tavaszi karaktert, ellenkezőleg, olykor a gyász hangneme, akárcsak az Eroica szimfónia 2. tételének gyászindulója. Az eredetileg Bonaparte Napóleon nevét viselő szimfónia tisztelgés egy olyan hős előtt, akit Beethoven a legnagyobb római hadvezérekhez hasonlított. A szimfónia története ismert: amikor Beethoven értesült arról, hogy Napóleon császárrá koronáztatta magát, csalódott, mert a piedesztálra emelt hőséről kiderült, hogy csupán gyarló megtestesülése volt forradalom-eszményének, és akit talán erkölcsi értelemben temet el a szimfónia 2. tételében. 

Egmont egészen másfajta hősnek bizonyul Beethoven számára: a küzdelmes és tragikus sors ellenére - melyet a nyitány elején megjelenő fájdalmas dallam jelez - Egmontot egy győzelmi fináléval emeli a magasba a szerző. Sok szenvedésről, belső és külső harcról szól a mű, de végül a diadalmas befejezés azt üzeni számunkra, hogy ha a hős életét is áldozza a harcban, az eszme, amiért küzdött, minden szenvedés felett áll, és a szabadságharcos mintegy túllépve saját történelmi szerepén egy egyetemes eszme hősévé válik.

2010. október 2. 19:30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Vásáry Tamás zenekari Beethoven-estje
 

Beethoven: Egmont-nyitány, op. 84; III. (c-moll) zongoraverseny, op. 37; III. (Esz-dúr, „Eroica") szimfónia, op. 55

Km.: Savaria Szimfonikus Zenekar
Zongorán km. és vez.: Vásáry Tamás

 

http://www.mupa.hu