Ilona

Zsoltárok

2010.09.30. 20:18

Programkereső

A 2010/2011-es hangversenyévadban ezzel a címmel adja első koncertjét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem falai közt működő Új Liszt Ferenc Kamarakórus október 3-án.

A vasárnap este hét órától a VIII. kerületi Mária utcai Jézus Szíve templomban fellépő együttes januárban alakult és áprilisban koncertezett először. Első hangversenyüket Nagyváradon rendezték meg, de azóta koncerteztek már Budapesten és a Művészetek völgyében is nagy sikert arattak. Az énekkar vezetője a nemzetközi kóruséletben is ismert Erdei Péter, a Zeneakadémia tanára, aki korábban a Kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet igazgatója, valamint a Debreceni Kodály Kórus karnagya is volt. 

Új Liszt Ferenc Kamarakórus
Új Liszt Ferenc Kamarakórus

A vasárnapi koncert műsorában zsoltármegzenésítések kerülnek előtérbe, válogatva a barokk komponista, Johann Herman Schein 1623-ban megjelentetett Israelsbrünnlein című gyűjteményéből, valamint kortárs magyar szerzők, Beischer-Matyó Tamás, Csemiczky Miklós, Kocsár Miklós, Orbán György, Tóth Péter és Vajda János műveiből. 

Zsoltárok régen és ma

2010. október 3. 19:00
Jézus Szíve jezsuita templom
A belépés ingyenes!

Km.: Új Liszt Ferenc Kamarakórus
Vez.: Erdei Péter


Schein: Was betrübst du dich, meine Seele (42. zsoltár); Zion spricht: der Herr hat mich verlassen - Ézsaiás 49. 14-16; Wende dich, Herr, und sei mir gnädig (25. zsoltár); O, Herr, ich bin dein Knecht (116. zsoltár); Dennoch bleibe ich stets an dir (73. zsoltár)
Beischer-Matyó Tamás: Psalmus 131 - Domine, non est exaltatum
Tóth Péter: Dormi Jesu - népi szöveg
Orbán György: Cor mundum crea in me (50. zsoltár)
Kocsár Miklós: Beatus vir (1. zsoltár)
Vajda János: Psalm 117 - Laudate Dominum omnes gentes
Csemiczky Miklós: Pater Noster

Alma Mater koncertek