Menyhért, Mirjam

Requiem – az 1956-os hősök emlékére

2010.11.04. 14:03

Programkereső

A Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus november 5-én és 6-án Verdi művét játssza.
Verdi: Requiem - a Zuglói Filharmónia koncertje 2010
Verdi: Requiem - a Zuglói Filharmónia koncertje 2010

Péntek és szombat este fél nyolctól a Bosnyák téri (XIV. kerület) templom ad helyet az ünnepi koncerteknek, amelyen megemlékeznek az 1956-os forradalom elhunyt hőseiről is. A hangversenyeket Bárány Béla plébános úr nyitja meg, közreműködik Szabóki Tünde, Bokor Jutta, Szappanos Tibor, Berczelly István, vezényel Záborszky Kálmán. Ahogy az igazgató úr korábban elmondta a Fideliónak, a templomi atmoszférával gazdagított requiem-előadásokból hagyományt szerete teremteni és minden évben előadni egy-egy halotti misét, mindenszentek és halottak napjához közeli dátummal.

A zenekar következő nagy koncertjére decemberben 1-jén kerül sor, ahol Kocsis Zoltán áll majd a zenekar élére, hogy Bartók Tánc-szvitjét és Cantata Profanáját, valamint Csajkovszkij V. szimfóniáját vezényelje a Művészetek Palotájában.