Orsolya

Összművészet-párbaj

2010.11.11. 07:21

Programkereső

Ha a szakma két legjobbja találkozik és párbajra hívják egymást, ma már nem kell aggódnunk egyikőjük elvesztéséért sem.

Különösen akkor nem, ha a párviadal nem a pillanat hevében születik, hanem a hajdani Meistersingerek erőpróbáihoz hasonló rangos esemény meghirdetése folytán. Egyre népszerűbbek szerte a világon a hangversenytermek e nyilvános zenei párharcai, még akkor is, ha nemes döntetlenre végződnek, mint legutóbb 2009-ben, amikor a párizsi Thierry Escaich és a berlini Wolfgang Seifert mérte össze tudását a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermben.

2010. november 14-én a helyszín és az egyik párbajhős változatlan, Thierry Escaich kihívója azonban ez alkalommal Fassang László orgonaművész, az előző párbaj koordinátora lesz. A mesterek mellett segédek is helyet foglalnak majd a színpadon, hogy a versengés még gördülékenyebb, még izgalmasabb legyen. A középkori Meistersinger versengés szabályait a Tabulaturban rögzítették, amit a Merkel felügyelt. Jól ismerjük e versengés zenei rendszerét Richard Wagner híres operájából, A nürnbergi mesterdalnokokból. A 21. századi forma persze merőben más lesz, hiszen nem is dalköltőkről, hanem orgonaművészekről van szó. A párbaj vigyázói a hazai zenei élet kimagasló alakjai lesznek, a házigazda szerepét ismét Batta András, a Zeneakadémia rektora látja el, az orgonaszakértő és a moderátor tisztjét Ruppert István tölti be.

Thierry Escaich
Thierry Escaich

Orgonán játszani maga is összművészet. A pontos, stílusos játék, az ujjak és a lábak tökéletes kiművelése mellett éppoly fontos a regisztráció művészete és végül, de nem utolsósorban a technika adta lehetőségek határtalan kiaknázása. A Müpa orgonáján „mindössze" 92 regisztert, 5 manuált, összesen 6712 sípot lehet és kell mozgósítani. Az orgonista jelen esetben 92 féle hangszín karmestere, amely egy szimfonikus zenekarra kivetítve ugyanennyiféle hangszert jelent. Határtalan lehetőséggel, bőséggel és felelősséggel bír ennek birtokba vétele, s egyben tökéletes kelléke a párbajozó felek közti viaskodásnak is.

A manuáloknak és a pedálnak saját regiszterei vannak, amelyek külön szélládákon, az orgona különböző emeletein foglalnak helyet. A Müpa hangszerében valójában hat kisebb orgona összessége alkotja a nagy egészet. A térhatás fontos eleme az orgonaépítésnek, valamint az orgonán való játék megtervezésének egyaránt. A legtöbb nagyorgonán a pedálmű a sípokat tartalmazó kamra két oldalán, míg a többi manuál sípjai középen helyezkednek el. A Müpa ötödik manuáljához mindössze három regiszter tartozik, hangerejük mégis az összes többinél erősebb: ezek a homlokzatban jól látható spanyol trombiták, amelyek bearanyozzák az orgona hangját. A mindenkori párbajok főszereplője e kimeríthetetlenül gazdag hangzás, a hangszerek királynőjének e tökéletes pompája.

Egy zenei párbajban a publikum részvétele nemcsak a tetszésnyilvánításban merül ki, hanem aktívan részt vesz témák felvetésében és egyéb szabályok alkotásában. Ma újra reneszánszát kezdi élni az a barokk gyakorlat, amelyben rendszeresen bevonták a közönséget vagy híres embereket és komponáltak, rögtönöztek témáikra. Hogy a zenetörténet leghíresebb példáját említsük, ily módon született Johann Sebastian Bach műve, a Musikalisches Opfer (BWV 1079) egy II. (Nagy) Frigyes porosz király által megadott témára, amely tíz kánont, két fúgát és egy triószonátát tartalmaz.

A 21. században az előadói ideál a rögtönzésről, az improvizációról áthelyeződött a zeneművek mesteri és tökéletes megszólaltatására, s ez egyre nagyobb követelmények elé állítják az előadót. Ennek függvényében zeneoktatásunk is átalakult, a hangszeresek képzésében nagyon kevés hely jut ma az improvizációnak. Nem is vállalkozik rá szívesen minden muzsikus. Azonban mindig voltak olyan tehetséggel megáldottak, akik bátran engedték szabadjára zenei fantáziájukat, ötvözve azt makulátlan zenei képzésükkel, s egyre nagyobb teret engedtek pályájukon az improvizációnak. Thierry Escaich és Fassang László mindenképpen ezek közé a mesterek közé tartozik. Számos versenyen szerzett díj, koncert- és lemezfelvétel tanúskodik ez irányú művészetükről. A francia előadó 1997 óta - Maurice Duruflé kései utódaként - a párizsi St-Etienne-du-Mont templom orgonistája, a francia orgonistaiskola nagy múltú improvizációs hagyományának világszerte elismert követe. Messze híres játékának színessége, improvizációinak kiszámíthatatlansága, ötletessége. Technikai tévedhetetlensége, játékának könnyedsége, valamint határokat nem ismerő képzelőereje okán a kritika többször zseniként írt róla.

Egy vetélkedésben mindenképpen nagy szerepet kap a rögtönzés. Fassang László írja legújabb improvizációs lemezén a következőket: „Számomra az improvizáció létjogosultsága abban rejlik, hogy általa olyan zene születik, melyet lekottázva nem lehetne létrehozni. Ez a meggyőződés vezérelt a zenei témák kiválasztásában és párosításában, miközben nem állt szándékomban egy konkrét zenei stílus és forma követése vagy elvetése."

Azonban a zenei párbaj csak egy részét alkotja az improvizáció, hiszen nem zeneszerzők mérkőznek egymással, hanem előadók. Azonos zenei feladattal megbirkózni az egyik legfontosabb mérhetőség az előadók között: ugyanazt a szerzeményt meghallgatva több előadótól bőséges lehetőség nyílik a zenei párbajozók közötti különbségek feltérképezésére. Ilyen mesteri tökéletesség fokán álló előadók esetében azonban a darabok minden bizonnyal csak mássá válnak, nem a jó és a rossz verzió fog találkozni. A zsűrinek nem lesz könnyű dolga, és a párbaj kimenetele nagy izgalmakra ad majd okot. Az ötletek kifogyhatatlansága a rendezőket is minden bizonnyal jellemezni fogja, Thierry Escaich és Fassang László mesterien összeállított küzdelem részesei lesznek. Talán azért bekötött szemmel vagy letakart kézzel nem kell majd orgonálniuk, mint a gyermek Mozartnak a császári udvarban. Bár ki tudja? Biztosan nem rettennének vissza hasonló feladatoktól sem.

2010. november 14. 19:30 - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

„Orgona-párbaj" - Thierry Escaich (Párizs) és Fassang László (Budapest)


Házigazda és műsorvezető: Batta András
Orgonaszakértő és moderátor: Ruppert István