Nándor

Sanghaj Budapesten – szimfonikus est a Müpában

2010.11.15. 11:54

Programkereső

Magyarországon még kevesen tudják, hogy milyen „erőt” képviselnek a legjobb kínai szimfonikus zenekarok a világ komolyzenei piacán.

A legjobbak között is az egyik legjobb az elsők között alakult Sanghaji Filharmonikus Zenekar, amely a múlt század húszas éveitől építi repertoárját. A több mint tízezredik hangversenyt maga mögött tudó együttest világszerte elismerés övezi, beleértve például a Carnegie Hall és a Berlini Filharmónia meglehetősen szigorú közönségét is.

Muhai Tang egyike a legszélesebb repertoárral rendelkező karmestereknek, aki Bachtól napjaink zenéjéig minden stílusban otthonosan mozog. Ő a Zürichi Kamarazenekar művészeti vezetője, valamint első dirigense, és mindkét minőségében nagyon sokat tett azért, hogy a kamarazenekari hangversenyek felvegyék a népszerűségi versenyt a szimfonikus koncertekkel.

Mélodie Zhao
Mélodie Zhao

Mélodie Zhao, a Svájcban élő kínai sztárzongorista 1994-ben született és két és fél éves kora óta zongorázik. 12 éves kora óta vesz részt a legrangosabb nemzetközi fesztiválokon. 2008-ban, amikor alig múlt 13 éves, elkészítette Chopin 24 etűdjét rögzítő hangfelvételét, amellyel kivívta a sorozatot a világ legfiatalabbjaként lemezre játszó muzsikus címet.

www.mupa.hu