Orsolya

Szabó Péter: Vanhalt érdemes tovább kutatni

2010.11.19. 08:04

Programkereső

Zenetörténeti jelentőségű felvétellel gazdagodott a Hungaroton World Premier sorozata. Szabó Péter csellóművész kutatásainak köszönhetően Johann Baptist Vanhal eddig ismeretlen csellóversenyeit is rögzítették.

Szabó Péter
Szabó Péter

- Hogyan került érdeklődésének középpontjába ez az elfeledett, bécsi klasszikus zeneszerző?

- Az elmúlt tizenöt évben a Hungaroton-lemezek kapcsán több irányba haladtam, de úgy gondoltam, hogy a bécsi klasszikusokkal érdemes többet foglalkozni. Csellistaként azt vettem figyelembe, hogy nemcsak Boccherini és Haydn írt csellóversenyt, hanem a tanítványok is. Haydn egyik növendéke, Ignaz Pleyel például ötöt komponált, amit az első nagyszabású felvételként 2002-ben fel is vettünk az Erdődy Kamarazenekarral, egy másik CD-n pedig a szólóhegedűre és gordonkára, vonósokra és két kürtre írott Szerenád és a D-dúr hegedűverseny szerepel Szabadi Vilmos szólójával. Innen indult ki az érdeklődésem a bécsi klasszika mélyebb megértésének irányába, és így került elő Vanhal neve is. A cseh zeneszerző gordonka- és hegedűművész is volt. Mozarttal egy vonósnégyesben játszottak, és egyik hegedűversenyét neki ajánlotta és ő is mutatta be azt 1777-ben Augsburgban.

- Ön inspirálta a zenetörténeti kutatásokat, vagy saját maga járt utána Pleyel és Vanhal műveinek?

- Saját magam jártam utána a kéziratoknak és a zenetörténeti kutatásokat is én végeztem. Kezdetben csak annyit tudtam, hogy Pleyelnek van egy versenyműve (az Editio Musicánál is megjelent), amit eredetileg csellóra írt, de később átírta fuvolára és klarinétra is. Jean-Pierre Rampal lemezre is vette azt, de csellón nem játszották. Vanhalnak egy versenyművéről tudtam csak, az A-dúrról, ami a Supraphon kiadónál is megjelent és zongorakivonata is volt. Vanhal rendkívül termékeny szerző volt, három operát, hetvenhárom szimfóniát írt, és kizártnak tartottam, hogy beérte volna egy gordonkaversenyt komponálni. Elkezdtem nyomozni. Vanhalnak három csellóversenyére bukkantam végül a Cseh Nemzeti Levéltár Zenei Gyűjteményében. Nagy meglepetésemre azonban az A-dúr csellóverseny kottája hiányos volt: a második és harmadik tételben a második kürt és a brácsa szólama sem volt benne. Ekkor felvettem a kapcsolatot a világ egyik legnagyobb Vanhal-szakértőjével, dr. Paul Bryannel, de sajnos ő sem tudott arról, hogy hol lelhető fel a teljes anyaga az A-dúr, valamint a korábban keletkezett C-dúr versenyműnek, amely szintén hiányos volt. Két megoldást láttam: vagy utánanézek, hogy a világ mely táján lehet anyag még ezekből a művekből vagy kiegészítem magam a meglévő zenei anyagot. Segítséget kértem tehát a Zenetudományi Intézettől, ahol Németh G. István az RISM-en keresztül Seitenstettenbe irányított, ahol a bencés apátság zenei gyűjteményében (ahol korabeli hangszerek is vannak) készséggel odaadták a C-dúr versenymű hiánytalan kottáját. Az A-dúrból sajnos nincs teljes verzió, azt magam pótoltam ki.

- Ezek szerint Vanhal összes csellóversenyének birtokában van.

- E hármon kívül van még egy, de az már egy következő lemez témája lesz. Hozzá kell tennem, hogy ezeket a műveket nemcsak felveszem, hanem sajtó alá is rendezem, ugyanis a darabok egyelőre csak kézirat formájában és szólamkottákban léteznek, partitúra nincs belőlük. Abban az időben a partitúra a zeneszerzőnél volt, és ahová épp elutazott fellépni, ott írták szét az anyagot szólamokra, de sokszor olyan munkatempóban dolgoztak, hogy csak a főbb ütemeket jegyezték le, a többit a muzsikusnak kellett kiegészítenie. Először tehát a partitúrát kell megírni és az artikulációkat kell rendbe tenni. Nehezíti a helyzetet, hogy semmilyen előadói hagyománya nincs ezeknek a daraboknak, tehát sok kísérletezést igényelnek. Ezért is nagy öröm számomra, hogy a Pleyelek a Simrock kiadónál jelennek meg, a Vanhal-műveket pedig a Boosey and Hawkes adja ki.

- Ezek a csellóversenyek hangszerszerű és jól játszható művek?

- Nagyon virtuóz zenei anyagról van szó, sokkal virtuózabbak, mint Haydn csellóversenyei. Nincs biztos forrásom, nincs jelzés a kottákban, de azt gyanítom, hogy ezek a darabok piccolo csellóra íródtak: a magas hangok gazdagsága és a gyorsaság mind-mind erre utal. Elméletileg mindez lehetséges, hiszen már Boccherini is jócskán kihasználta a hangszer magasabb lágéit.

- A felvétel is korhű hangszereken készült?

- Nem, és a zenekar tagjai sem használtak korabeli hangszereket, de előadásmódban követtük az akkori tradíciót. Nagyon nehéz volt számomra egyik helyzetből a másikba belehelyezkedni, szólistából dirigenssé, dirigensből szólistává válni, de így jobban átélhettem a zenét. További nagy előnye az ilyen munkametódusnak, hogy a zenekar sokkal érzékenyebben reagál minden mozdulatra. Rosztropovics felvételein is megfigyelhető, hogy amikor ő ül ott egyedül Haydn csellóversenyeinek szólistájaként, a zenekar másképp játszik, mint amikor karmester is ékelődik a folyamatba.

- A felvételen a Sinfonietta Pannonica számomra ismeretlen zenekarként működik közre. Mit kell tudni róluk és hallhatjuk-e őket élő koncerten is?

- A zenekart magam alapítottam, kifejezetten ennek a felvételnek a kedvéért, a hangversenymester a Zeneakadémia tanára, Ábrahám Márta. A tagok a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Budapesti Fesztiválzenekar és az MR Szimfonikusok kiemelkedő művészei. Fiatal az együttes, de már jelentős felkéréseink vannak. A 2011. július 18-31. között megrendezendő kecskeméti Kodály Szeminárium és Fesztiválon például a lemezen hallható egyik csellóversenyt élőben is megszólaltatjuk magyarországi bemutatóként. A tervünk az, hogy a kevésbé ismert szerzők (klasszikusoktól a 20. századig) műveit tartsuk repertoárunkon és népszerűsítsük azokat. Ilyen komponista például Emmanuel Moór is, aki kecskeméti születésű volt. Pablo Casals zseniális muzsikusnak tartotta, jó barátok voltak, sőt Moór felesége Dohnányival is sokat játszott Budapesten is, ennek ellenére itthon teljesen ismeretlen.

- A jövőben folytatódik a Vanhal-kutatás?

- A Hungarotonnál  eddig Vanhaltól a három gordonkaversenyen kívül három zongoraötös, valamint egy nagybőgőverseny jelent meg; ugyan a hetvenhárom szimfóniájából már több mint tízet felvettek a világon, de még van legalább harminc, amivel érdemes lenne foglakozni. Hegedűversenyei közül is elkészült pár a Naxosnál, de erre is tovább lehet tapogatózni. A legnagyobb öröm azonban az lenne számomra, ha Vanhal operáit és szimfóniáit is bemutathatnánk koncertpódiumon.