Orsolya

Várjon Dénes: "A kamarazene nincs a helyén"

2010.11.23. 14:00

Programkereső

A Chopin-, Mahler- és Dohnányi-évfordulók alkalmából kerül sor a kamarazenei fesztiválra a KLASSZ Zenei Iroda szervezésében. A koncertsorozat művészeti vezetőjével, Várjon Dénessel beszélgettünk.

- Egy zongorista a leggazdagabb szóló- és versenymű-repertoárból válogathat, mi hajtja Önt a kamaramuzsikához?

- Egyrészt a kamarazene kiapaszthatatlanul bőséges irodalma, másrészt a sok igényes zongoráznivaló. Egy kamaraest végigzongorázása mind technikai, mind intellektuális értelemben ugyanolyan kihívás, mint egy szólóesté vagy egy versenyművé. Sőt!

- Ezt értem, de Ön nem áll meg a puszta zenei kihívásoknál, hanem koncertsorozatokat szerkeszt, fesztiválok művészi irányításának nyűgét veszi a nyakába.

- Igen, mert úgy érzem, hogy a kamarazene nincs a helyén. Most nem arra gondolok, hogy kisebb a közönsége, hogy nincs nagy hírverés körülötte és nem is arra, hogy a mai világban már-már anakronisztikusnak tűnik a kamaramuzsikálás. Ez régi probléma. Sokkal aggasztóbb, hogy az utóbbi időben a kamarazene értésével kapcsolatban egészen elemi szintű problémákra figyeltem fel, mintha ennek a muzsikának, muzsikálási formának a lényege nem lenne világos.

- Mire gondol?

- Hogy csak egy példát említsek, egyre többen nem értik, hogy egy hegedűszonátában vagy egy zongorás trióban nincs hierarchia, mindenki egyaránt fontos és a figyelmet meg kell osztani a résztvevők között. Sajnos ez visszahat a muzsikusokra is; nem egy zongorista érzi úgy, hogy a közönség nem szívesen látná őt „alárendelt szerepben". Nekem nagyon fontos, hogy ez az alapjaiban téves - és meglehetősen riasztó - felfogás megváltozzon, és az sem tántorít el, hogy tudom: a rengeteg munka csekélyke sikerrel kecsegtet.

- Ezt a munkát a hivatásos koncertszervezők is elvállalhatnák.

- Szerencsére voltak és vannak is elkötelezett és lelkes impresszáriók. Külföldön mintha már nem kizárólag a nézőszám bűvöletében élnének. Egy kamarazenei koncert 400-500 fős közönsége talán nem jelent tömeges érdeklődést, de minőségit annál inkább. Erre a közönségre tekinthetünk úgy, mint a komolyzene túlélésének zálogára. Aki ezt fölismeri, az valóban hisz a zene jövőjében.

Várjon Dénes
Várjon Dénes

- Az előttünk álló koncertsorozatot a romantikának szenteli, de elsősorban olyan műveket válogatott, melyek már a modernitás korában keletkeztek.

- Igen, mert azt szeretném, hogy ne a művek zenetörténeti helyzete, „fontossága", úttörő jellege domináljon, hanem az e műveket létrehozó tehetség, mely - talán nem tévedek - nem korstílusfüggő. Dohnányi c-moll zongoraötöse például kirobbanóan zseniális darab.

- Az első koncert műsorára szinte kizárólag fiatalkori művek kerültek.

- De ezt csak utólag vettem észre. Chopintől, Mahlertől és Bergtől is egy-egy korai opusz szerepel a műsoron, s nagyon remélem, hogy érezhető lesz az e műveket éltető nagyon friss szellem, a szunnyadó potenciál. Mahler zongoranégyes-tételében például azt csodálom, hogy már-már vázlatszerű és rengeteg lehetőséget ad, illetve hagy nyitva.

- És Berg?

- Ízig-vérig romantikus zongoramuzsika.

- Rendben. De Lutosławski?

- Mindegyik koncert műsorán lesz Chopin-mű, és arra gondoltam, hogy érdekes volna megnézni, hogy a 20. századi lengyel zenében jelen van-e Chopin öröksége. Nem valamilyen konkrét, kimutatható hatásra gondoltam, hanem inkább valamiféle érzésre, lelkületre. Az egyik Lutosławski-darabot (Grave) például amolyan bevezetésnek szánom a Chopin-zongoraverseny kamaraváltozatához, döbbenetes, milyen jól illik a két mű egymáshoz. Szymanowski zenéjét pedig nagyon izgalmasnak találom, rendkívül eredeti és talán kissé társtalan szerző.

- Tetszik, hogy a koncertműsorok „szólnak" valamiről, de nem akarnak semmit sem direkt módon demonstrálni.

- Bízom a közönség asszociációs képességében, a véletlenszerű kapcsolódásokban, a váratlan egybecsengésekben. Utóbbiakban azért, mert ha létrejönnek, akkor talán mégsem véletlenek.

- Nagyszerű előadókat sikerült felkérni, van valamilyen „becserkészési" trükk?

- A trükk, ha van egyáltalán, nagyon egyszerű. Nem személyekben gondolkodom, és megkérdezem, hogy mit szeretne játszani, hanem a művekhez keresek muzsikuspartnereket. Szerencsémre sok olyan zenészkollégám van, akiről tudom, hogy ha kell, szívesen tanulnak új darabot, és hozzám hasonlóan kíváncsiak.

- Tudom, hogy lehetetlen kérés, de ha egyetlen embert kellene kiemelni a közreműködő közül, ki lenne az.

- Valóban nehéz kérdés. De azt hiszem, hogy Rados Ferenc visszatérése a pódiumra egészen különleges ajándéka a magyar koncertéletnek. Sok-sok év után, idén nyáron a kaposvári kamarazenei fesztiválon lépett újra közönség elé, és nagyon büszke vagyok arra, hogy a budapestiek épp a mi fesztiválunkon találkozhatnak vele.