Bertalan

Farkast kiáltok

2010.12.16. 14:00

Programkereső

No, nem úgy, ahogy az egyszeri pásztor, aki addig riogatta a falubélieket, míg nem hittek többé neki, s aztán megtörtént a baj. Nem, ezúttal a lelkesedés késztet a fortissimóra (már amennyiben a hangerő írásban érzékelhető).
Farkas Gábor
Farkas Gábor

Farkas Gábor ugyanis megmentett egy különben elég unalmas, legfeljebb közepes szintű koncertet, amelyet ünnepinek hirdettek a szervezők, mondván, ez zárja nálunk a Chopin-évet. Ha nem kényszerít rá a vállalt kötelezettség, bizony félidőben nyugodt lélekkel hazamentem volna. Mert mindarról, ami a szünet előtt történt, alig van mit mondanom. Liszt remekművét, a Les Preludes-öt hallhattuk először, fáradtan, szürkén, sok apró pontatlansággal. Kétségtelen: a Sinfonia Varsoviának vannak erényei. A vonóskar tónusa szép, a fúvósok közt is akadnak jó erők. Egészében véve azonban a lengyel vendégegyüttest e produkció alapján nem sorolnám Európa legjobbjai közé. Karmesterük, a grúz George Csicsinadze (így jelent meg a neve a plakáton meg a kísérőfüzetben, félig külföldiül, félig magyarul írva) pedig nem tudom, minek köszönheti nagy nemzetközi hírét. Olyan benyomást keltett, mint egy túlórázástól kissé megfáradt közlekedési rendőr. Jól beintette a kezdő pizzicatót, ám utána néhányszor elmélázott. Elkerülte a kulisszahasogató szenvedélyesség veszélyét (Liszt zenekari művei esetében erre nagy a kísértés), nem táncikált és ugrándozott, és ez számomra rokonszenves vonás. Cserébe viszont szinte semmit sem adott. A második műsorszámmal, a Mazeppával végképp nem tudott mit kezdeni. Meglehet, sokan megharagszanak rám: úgy gondolom, ez a szimfonikus költemény nem tartozik Liszt zeneszerzői remeklései közé. Nem véletlen, hogy ritkán tűzik műsorra. A komponista négy változatban is megírta zongoraetűdként - a végső változat pompás, elementárisan hatásos és hihetetlenül nehéz a pianisták számára. A zenekari verzió annyival jelentéktelenebb nála, amennyivel terjedelmesebb. Hosszas bevezetése még felkelti a figyelmet, fokozza a feszültséget az alaptéma megjelenéséig. Később azonban túl sok az átvezető anyag, az a fajta zene, ami a műkorcsolya-kűröknek a tripla-axelek lendületét előkészítő hátrafelé siklásaira emlékeztet. Nagy karmester-egyéniség nyilván ezzel is tud valamit kezdeni... nem folytatom a mondatot.

Sinfonia Varsovia
Sinfonia Varsovia

Szünetben ingyen pezsgőt kaphattunk meg némi harapnivalót (mint jeleztem: ünnepi esemény volt). Nem hiszem, hogy az ital bódított volna el (a mértékletesség erényét gyakoroltam, csak egy poharat vettem le a tálcáról), mindenesetre a Chopin-zongoraversenynek (f-moll, op. 21) már a zenekari kezdete is mintha régiókból szólt volna. Puhán, bársonyosan. Aztán belépett Farkas Gábor. Lisztnél a harsányságra, az eltúlzott csinnadrattára csábít az örökké aktív Mehpisto (legalábbis a zenekari opuszokban), Chopinnél inkább az ellenkezőjére, a bágyadt finomkodásra. Farkas Gábor nem finomkodott. Tisztességgel leütött, kijátszott minden egyes hangot, mégis, szinte testetlenül lebegtek dallamai, futamai. Liszt úgy jellemezte pályatársa zongorázását (most jelent meg újra magyarul Chopinről írott kötete, érdemes tanulmányozni), hogy "hullámoztatta" a zenét. Vagyis egyfajta rubatóval játszott, amit azonban - szerinte - nem lehet tanítani, csak az értheti meg lényegét, aki hallotta Chopint magát. Farkas nyilván hallotta. Ha másként nem, hát lelki füleivel. Álmában, képzeletében. Liszt-versenyt már nyert - Chopin-versenyt tudomásom szerint nem. Ami késik, nem múlik. Bár az igazat megvallva, neki aligha van égető szüksége efféle újabb bizonyításra. Nagy művész, nagy muzsikus. Fantasztikus ráadásokat játszott: Chopin-dalokat Liszt átiratában. Igazi poézissel, magamutogatás nélkül, alázatosan, szépen. Isten adja, hogy ne szálljon a fejébe a dicsőség! Mit mondjak: láttam már karón varjút.

Sinfonia Varsovia - A Nemzetközi Chopin-év zárókoncertje

2010. december 12. 19:00 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Farkas Gábor (zongora)
Vez.: George Csicsinadze


Liszt: Les Préludes; Mazeppa
Chopin: II., f-moll zongoraverseny, op. 21