Móric

A rendszer gyermeke

2011.01.26. 08:06

Programkereső

A 21. század legnagyobb karmester-reménységeként tekint rá a szakma, megdöbbentően fiatalon került rendkívül rangos pozíciókba, elképesztő zenei tehetség, aki valósággal megbabonázza a közönséget, illetve a pálcáját követő zenekarokat. A venezuelai Gustavo Dudamel először jár Budapesten: a Los Angeles-i Filharmonikusok élén Gustav Mahler Kilencedik szimfóniáját vezényli.

A harmincadik születésnapját 2011 januárjában ünneplő Gustavo Dudamel pályafutása alighanem példa nélküli. 1981-ben született Venezuela egyik vidéki nagyvárosában, Barquisimetóban. Tízéves korától hegedül, néhány évvel később már zeneszerzést is tanul, 1996-tól, vagyis tizenöt éves korától pedig rendszeresen vezényel. Még nem nagykorú, amikor kinevezik az ország legjelentősebb ifjúsági zenekarának élére, s máig ő az Orquesta Sinfónica Simón Bolívar művészeti vezetője. 2004-ben megnyeri a nemzetközi Gustav Mahler karmesterversenyt, s ekkor figyel fel rá a szakma. Mentorai között találjuk ettől fogva Sir Simon Rattle-t, Claudio Abbadót és Daniel Barenboimot, Esa-Pekka Salonen, a Los Angeles-i Filharmonikusok vezető karmestere pedig a verseny után állítólag azzal hívta fel munkaadóit, hogy megtalálta utódját.

A felkérések megdöbbentő tempóban érkeznek a versenygyőzelem után. Dudamel már 2005-ben vezényli az Izraeli és a Los Angeles-i Filharmonikusokat, beugrásával pedig megmenti a Göteborgi Szimfonikus Zenekar londoni koncertjét, amelyre állítólag öt nap alatt tanulja meg Sibelius 5. szimfóniáját. Az együttes a koncert után felkéri vezető karmesternek, s a következő évben 2012-ig szóló szerződést ír alá velük. Még ugyanebben az évben exkluzív szerződést köt vele a Deutsche Gramophon lemezkiadó. 2006-ban a milánói Scalában debütál a Don Giovannival, a következő évben már a Bécsi Filharmonikusok is a trófeák sorát gazdagítja, 2007-ben pedig ő vezényel XVI. Benedek pápa és a vatikáni püspöki kar előtt az egyházfő nyolcvanadik születésnapja alkalmából rendezett ünnepségsorozaton.

Hogy e nem mindennapi karrier mivel magyarázható? Rossz nyelvek a sztárkultuszt, a csodagyerekekre vágyó zeneipart emlegetik. Akik azonban hallották Dudamelt vezényelni, netalán találkoztak vele személyesen, minden rosszindulatú feltételezést elvetnek. "A legelképesztőbb adottságokkal rendelkező karmester, akivel valaha összehozott a sors" - mondta róla Sir Simon Rattle. A siker egyik kulcsa nyilván a képességekkel magyarázható, a családi háttérrel, ha tetszik, a genetikával. Dudamel édesanyja énektanár, édesapja harsonaművész, gyerekkorától zene veszi körül; a környezet és a tehetség azonban senkit nem tesz harmincéves korára klasszikus zenei világsztárrá. A tehetségnek rendszerre van szüksége a kibontakozáshoz, és ezt a rendszert a venezuelai klasszikus zenei képzés nyújtotta számára.

Gustavo Dudamel
Gustavo Dudamel

"Nincs fontosabb ma a zene világában annál, ami Venezuelában történik - nyilatkozta Sir Simon Rattle. - Ha bárki megkérdez, hogy hol történnek igazán fontos dolgok a klasszikus zene jövőjét illetően, a válaszom egyértelmű: ott." Ami Rattle-t lenyűgözi, s aminek Dudamel legalább annyira köszönheti egyedülálló karrierjét, mint saját képességeinek, az az El Sistema elnevezésű nemzeti klasszikus zenei oktatási hálózat.

A rendszer két dologra épül: a nyugat-európai klasszikus zenére, pontosabban annak zenekari műfajaira, valamint a felvilágosodás társadalmi utópiájára. A meghatározó azonban alighanem az, hogy az El Sistema e két dolgot összekapcsolja egymással. A rendszer szellemi atyja, az országában szentként tisztelt Jose Antonio Abreu közgazdaságtant és zenét tanult, és 1975-ben hozta létre az országos zenei hálózatot. Miként az 1800 körüli évtizedek zeneesztétái és teoretikusai, Abreu is az ideális társadalom leképződéseként tekint a szimfonikus zenekarra, amelyben az individualizmust felülírja a közösségi lét, ahol mindenkinek megvan a meghatározott, jól körülhatárolható szerepe és feladata, s amelyben a disszonancia feloldást nyer, a diszharmónia összhanggá válik. Beethoven IX. szimfóniája a műfaj korabeli fogalmában rejlő társadalmi metaforát teszi explicitté a "testvér lészen minden ember" elvét hirdető schilleri Örömóda beemelésével. Abreu ezt az ideált tette mindennapos gyakorlattá.

A klasszikus zene Abreu számára nem pusztán társadalmi metafora: elméletének életképességét a legkegyetlenebb realitás támasztja alá. Venezuelában, amely olajáról, drogkereskedelméről, bandaháborúiról, mélyszegénységéről és szélsőbaloldali diktatúrájáról híres, jelenleg több mint háromszázezer gyerek tanul európai klasszikus zenét napi rendszerességgel. A huszonhétmilliós országban százhuszonöt ifjúsági zenekar működik, amelyek közül harminc szimfonikus együttes. A programban résztvevő gyerekek túlnyomó többsége a legszegényebb társadalmi rétegekből kerül ki. "Számomra az a legfontosabb, hogy a zenét elvigyem a szegények közé - vallja egy interjúban Abreu. - Azt szeretném, hogy a szegény gyermek is játsszon Mozartot. Miért is ne? Miért csak egyetlen réteg kiváltsága lehet Mozart vagy Beethoven? Ezeknek a fiataloknak a nagy része sebezhető: valamennyi társadalmi osztályból kitaszították őket. A zenekari programban való részvétel lehetővé teszi számukra, hogy terveket szőjenek, célokat tűzzenek ki, ugyanakkor a zenélés segítséget is nyújt a szebb életért folytatott mindennapi küzdelmükben."

Mintha a "legyen a zene mindenkié" kodályi eszméje valósulna meg Venezuelában olyan módszerekkel, amelyekről Kodály és tanítványi köre aligha álmodott. A hangsúly nem az éneklésen, hanem a hangszerjátékon van - bár a rendszernek természetesen a kórusok is részét képezik, már csak a IX. szimfónia miatt is -, ám szemben az európai gyakorlattal, a hangszerjátékot nem magánórákon sajátítják el a gyerekek, hanem - hangozzék bármily különösen is elitista beidegződéseink számára - csoportos foglalkozásokon. A tanítás elvei némileg a japán Suzuki-módszerre emlékeztetnek, ez utóbbit azonban a helyi viszonyokhoz adaptálják. A hangsúly a közösségi munkán, az együttműködésen van: nem szólistákat nevelnek, hanem zenekari muzsikusokat. Nem az egót, hanem az együttműködési készséget, a társadalmi érzékenységet erősítik, ami nem jelenti, hogy a rendszer ne dobhatna ki nagyszerű muzsikus egyéniségeket is. Dudamel mellett ilyen például Edicson Ruiz, aki kilencévesen még áruházak rakodójaként dolgozott, hogy családjának megélhetési gondjain némileg enyhítsen, tizenhét éves korában azonban már a Berlini Filharmonikusok tagjaként, a zenekar történetének legfiatalabb nagybőgőseként működik.

A "rendszer" független a politikától. Pontosabban ideológiailag független tőle, gazdaságilag természetesen nem is lehetne az. Az utóbbi évtizedek éles kanyarokban gazdag politikai élete Venezuelában alighanem egyetlen vonatkozásban volt állandó: az 1975 óta egymást váltó tíz különböző kormány, amelyek ideológiai palettája a szélsőjobbtól a szélsőbalig terjedt, kivétel nélkül támogatta az El Sistemát. Hugo Chavéz kormánya jelenleg évi 29 millió dollárt (több mint 6 milliárd forintot) fordít a rendszer fenntartására. A pénz azonban megtérül.

Mathew Imaging: Gustavo Dudamel
Mathew Imaging: Gustavo Dudamel

Amikor 2007-ben a venezuelai Inter-American Development Bank 150 millió dollárt ajánlott fel hét regionális zenei központ megépítésére, a bank számos szakembere ellenezte a döntést, mondván, hogy a klasszikus zene az elitnek, vagyis a magasabb társadalmi rétegeknek szól elsősorban. A bank azonban komoly szociológiai kutatásokat végeztetett az elmúlt évtizedekben zenét tanult venezuelaiak körében, s az derült ki, hogy akik részt vettek az El Sistemában, azok sokkal nagyobb arányban járták ki az iskoláikat, és sokkal kisebb mértékben érintette őket a fiatalkorú bűnözés, mint azokat, akik zenétlenül élték le a gyerekkorukat. A bank kalkulációi szerint az iskolából való kimaradás csökkenése, valamint a bűnözés visszaszorulása összességében azt jelenti, hogy minden olyan dollár, amelyet az El Sistema támogatására fordítanak, az ország számára 1,68 amerikai dollárt ér. A venezuelai kormány jelenleg azon dolgozik, hogy a közoktatás részévé tegye e zenei nevelési programot, amely ekként a tervek szerint 2015-re fél millió gyermeket fog elérni az országban.

A zene pozitív társadalmi hatását számos nyugat-európai ország éppen a venezuelai példa nyomán kezdi felismerni. 2009-ben indult Skócia legszegényebb régióiban a Sistema Scotland elnevezésű kezdeményezés, amelynek során leszakadó térségek gyermekein próbálnak zenei képzéssel segíteni. A Göteborgi Szimfonikusok vezetőjeként, a helyi kultúrpolitikával teljes egyetértésben Dudamel a svéd zenei oktatást is a venezuelai mintájára próbálja újragondolni és -gondoltatni. A Los Angeles-i Filharmonikusok pedig ugyancsak Dudamel kezdeményezésére nagyszabású ifjúsági zenekari projekt elindításába fogtak.

2010. június 6-án Gustavo Dudamel húszezer fős közönség előtt vezényelte a Göteborgi Szimfonikusokat Svédországban. A koncertet követően a következő szavakkal fordult az elragadtatott hallgatósághoz: "A zene az életem. Ahogy másik háromszázezer venezuelai számára is. Országunkban a nagyszerű José Antonio Abreu létrehozta az El Sistemát, amely lehetővé tette számunkra, hogy a zene ne csak a művészi élet megteremtéséről szóljon, hanem a társadalmi élet működtetéséről is. Az életünk folyamatosan megújul a zenének köszönhetően. Soha nem unatkozunk, mert a zene újabb és újabb dolgokra ösztönöz bennünket. Hiszünk a zenében, ami a hangjegyek mögött van."

Sokan vizionálják az európai klasszikus zenei kultúra halálát. Dudamel és az El Sistema a bizonyíték rá, hogy nem kell félnie azoknak, akik magukat e kultúra utóvédharcosainak tartják. Hogy a venezuelai minta vajon segít-e a klasszikus zene problémáin, nem tudhatjuk. Ahogy azt sem, vajon mennyiben változik meg e kultúra az újfajta megőrzési kísérleteknek köszönhetően. De ne higgyük azt, hogy az általunk ismert és játszott Beethoven ugyanaz, mint aki kétszáz évvel ezelőtt volt! És a dudameli hitvallás talán legvonzóbb vonása nem is a klasszikus zene megőrzésére irányul. Számára a zene eszköz csupán. A boldogság elérésének eszköze.

2011. február 2. 19:30 - Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Los Angeles-i Filharmonikusok

Km.: Kelley O'Connor (mezzoszoprán)
Vez.: Gustavo Dudamel

John Adams: Slonimsky's Earbox
Bernstein: I. szimfónia - Jeremiás
Beethoven: VII., A-dúr szimfónia, op. 92

2011. február 3. 19:30 - Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Los Angeles-i Filharmonikusok

Vez.: Gustavo Dudamel

Mahler: IX. szimfónia