Olivér

"Egymás alapos ismerete és elfogadása megkönnyíti a közös munkát"

2011.02.13. 10:53

Programkereső

Klukon Edit és Ránki Dezső évtizedek óta adnak négykezes és kétzongorás hangversenyeket, néhány éve pedig kisebbik fiuk is csatlakozott hozzájuk.

Még a művészházaspárok között is ritka, ha a férj és a feleség hangszere megegyezik. De hogy ténylegesen ugyanazon a hangszeren játszva adjanak évtizedek óta négykezes koncerteket, az egészen különleges harmóniát feltételez a két fél között. Meséljék el, mi a titkuk!

Klukon Edit: Kicsit árnyalnám, nemcsak négykezes, hanem kétzongorás műveket is játszunk. Jelentős különbség van közöttük. Talán ugyanannál a hangszernél ülve még többet kell elengednünk a saját "akaratunkból", még inkább hallgatózunk egymás fülével, míg kétzongorázáskor mintha nagyobb szabadságunk lehetne. A "titok" leginkább az irodalomban rejlik. Bachot is, Lisztet és Dukayt, Schubertet is foglalkoztatta a műfaj. Bartók is egyik legtökéletesebb művét írta két zongorára és ütőhangszerekre. Csodálatos lehetőség annak megtanulására és gyakorlására, hogy nagy önállósággal, de egyben alázattal szolgálhassuk a remekműveket. Mindamellett teljesen mindegy, hogy ún. szóló- vagy kamarazenét játszom. Ugyanaz a feladat.

Ránki Dezső: Ehhez nem titok kell, hanem különleges szerencse. Ahhoz is, hogy annak idején megtaláltuk egymást és ahhoz is, hogy még ráadásul együtt játszhatunk. Az, hogy 33 éve élünk együtt és már kb. 25 éve négykezesezünk, biztosan mindkettőnk egyéniségén alapszik.

Klukon Edit, Ránki Dezső
Klukon Edit, Ránki Dezső

Jó néhány éve már hármasban is adnak családi koncerteket, hiszen Fülöp fiuk is megtette első lépéseit a koncertzongorista-pályafutás útján. Magától értetődő, hogy művészházaspárnak a gyereke is művészettel foglalkozzon?

KE: Gyermekeink, Soma és Fülöp tehetséggel és jó zenei érzékkel jöttek a világra. Fontos lehet az öröklődés is, de szívesen és rendszeresen hallgattak muzsikát szüleink, nagyszüleink is.

RD: Ha mindkét szülőben van zenei tehetség, akkor az nagy valószínűséggel öröklődik is. Hogy mennyire, és hogy a gyermekben van-e kedv is ehhez a pályához, már nagyon változó és kiszámíthatatlan. Soma például teljesen mást akart csinálni, most építésznek tanul, Fülöp viszont nagy kedvvel zongorázik.

Egy korábbi közös koncertjükről a kritikus így írt: "A szólista triót családhoz illő összehangoltság, egymásra figyelés és egységes tónus jellemezte." Tényleg hasonlítható a harmonikus családi élet a kamarazenéléshez?

KE: Hasonlítható annyiban, hogy szeretet, figyelem és állandó önkontroll által születhet meg mindkettő.

RD: Ahhoz, hogy egy igazi család kialakuljon és meg is maradjon annak, tényleg sok olyan dolog kell, ami kell a jó együttmuzsikáláshoz, igaz, annál sokkal több is. Egymás alapos ismerete és elfogadása megkönnyíti a közös munkát.

Hogyan alakulnak a mindennapjaik?

KE: Hagyom, hogy szerveződjék, jobb, ha nem az akaratom irányít, mert annak folyamatos akadálypálya lesz a vége. Megpróbálom mindazt elvégezni, ami elengedhetetlen (főzés, szervezések stb.), és remélhetőleg arra is jut idő, hogy gyakorolhassak. Hálás és elégedett vagyok.

RD: A nap kezdetét általában kisebbik fiunk, Fülöp gimnáziumba indulása jelenti. A továbbiakban nem sok rendszer van, egyedül talán az ebéd, ami valahogy du. 2 és 4 között zajlik; ha mindenki itthon is van, persze együtt. Egyébként minden nap más, az éppen előttünk álló programok, próbák, sőt kerti-, házimunka, miegyéb függvényében. És most már a gyakorlást is hármunk közt kell beosztani a két külön stúdióban.

El tudják képzelni, hogy fiuk egy zongoraművésznőt vegyen feleségül, és attól fogva négyesben koncertezzenek?

KE: Remélem Soma is, Fülöp is olyan boldogan élhetnek majd párjaikkal, mint ahogyan mi. Egyelőre Bach négyzongorás versenyművét Dukay Barnabás és Fülöp társaságában szeretnénk eljátszani.

RD: Elméletileg minden lehetséges, erre térjünk vissza tíz-tizenöt év múlva. Bár a négyzongorás irodalom sajnos egy-két darabból áll csak.