Jenő

Csellorgona

2011.02.14. 10:31

Programkereső

A fiatal házasok kihívásokkal teli életét bonyolítja és segíti is, ha az ifjú pár történetesen muzsikus. Mindennapjaikról, gondjaikról és örömeikről a Rohmann Ditta-Fassang László házaspár mesélt.

Rohmann Ditta és Fassang László
Rohmann Ditta és Fassang László

Az átlagos fiatal házasokhoz képest esetetekben nem csak két embernek kell egymáshoz idomulnia, hanem két művészpályafutásnak is. Ha éppen nincs valamelyikőtök külföldön, egy sűrű próbaidőszak, fontos koncert, felkérés akkor is átformálhatja a közös hétköznapokat, nem?

Rohmann Ditta: Néha még azt sem tudjuk előre, hogy mikor találkozunk legközelebb! Az életünk a „normális" házaspárokéhoz képest teljesen rendszertelen...

Fassang László: ...de azért törekszünk rá, hogy legyen benne rendszer, és nagyon sok mindent meg is tudtunk valósítani.

RD: Azokhoz képest, akik reggel elmennek dolgozni, és este otthon találkoznak, nagyon különböző életet élünk. Az egyetlen fix pont az életünkben a munkahelyünk, ahol tanítunk (Rohmann Ditta a Debreceni Egyete tanársegéde, Fassang László a Zeneakadémián - a szerk.), ezen kívül minden állandóan változásban van. Most például egy hétre elutaztam, nemsokára pedig Laci utazik el - mi nem nyaralni megyünk együtt külföldre, hanem többnyire egyedül, dolgozni. Persze ez az életforma sok pluszt is ad, az itthoni viszontlátás például mindig nagy élmény. Ha koncertje van Lacinak külföldön, csak arra koncentrál, hogy megismerje a hangszert, sőt, éjszaka is gyakorol, ezért ha elkísérem, egyedül kell felfedeznem az ismeretlen városokat.

FL: Amiben szintén van nagyon jó dolog, mert Ditta mindent lefényképez, és meg tudja utólag mutatni, amit én nem tudtam megnézni. De meg kell jegyezzem, hogy a legutóbbi hetet külön töltöttük, mert Ditta Berlinben játszott, és sokkal rendszertelenebb volt az életem, mint amikor együtt vagyunk. Amikor itt van a másik, alkalmazkodunk egymáshoz, és ez rendszert visz a mindennapokba: együtt kelünk fel, együtt reggelizünk, és így tovább.

Nyilán még él bennetek a szóló-lét emléke, hiszen alig egy éve vagytok házasok. Van olyasmi, ami hiányzik „előző életetekből", vagy amit nehéz volt elfogadni a másiktól?

FL: Van. Illetve volt. Egészen pontosan fogalmazva: javuló tendenciát mutat a helyzet. Néha előfordul, hogy elmegyek gyakorolni, és úgy belefeledkezem, hogy nem akarom abbahagyni. Én ugyanis ahhoz szoktam hozzá, hogy ha gyakorlok, akkor utána nincs dolgom, nem kell sehová odaérnem, és nem kérnek számon, hol voltam. Eleinte azért voltak ebből félreértéseink.

RD: Laci sokmindent elvállal és rengeteg ötlete van, ami miatt olykor éjszakába nyúlóan dolgozik -  ezt bizony nehéz volt elfogadni. Nekem egész más - és másmilyen is volt - az életmódom, mivel sokat kamarazenélek, és szinte mindig emberek között vagyok. Ehhez képest az orgonista magányos. Meg kellett tanulnom, hogy tudjam Lacit magára hagyni.

De azért szoktatok együtt is játszani?

FL: Persze!

RD: Otthon is, házikoncerteken is, nyilvánosan is; Laci zongorázik vagy orgonál, én néha énekelek, néha csellózom.

Rohmann Ditta és Fassang László
Rohmann Ditta és Fassang László

Hogyan oldjátok meg a pihenés és a munka, a szakmai szempontok és az érzelmek szétválasztását?

FL: Volt, hogy beírtuk a naptárba, mikor próbálunk, annyira komolyan vesszük a közös muzsikálást.

RD: Korábban azért előfordult, hogy a közös munkába olyan érzelmi színek keveredtek, ami más kamarapartnerrel nem történt volna meg. Laci például eleinte teljesen kétségbeesett, ha megkritizáltam, mert magára vette. Szerencsére ő nem olyan direkt, mint én...

FL: De a múltkor, amikor én kritizáltalak meg, akkor azért nagyon ki voltál borulva... igaz, akkor nem együtt játszottunk, csak eljátszottál valamit.

RD: Igen, mert azt mondtad, hogy „ez borzasztóan szól", pedig én már azt hittem, hogy egészen jól előrehaladtam a darabbal. Mivel Laci véleménye a legfontosabb a számomra, nagyon érzékenyen érintett. Nyilván jobban örültem volna, ha megdícsér. (mindketten nevetnek)

És milyen egymás koncertjét hallgatni?

RD: Számomra az is nagyon inspiráló, amikor Laci gyakorol, vagy ha a próbáját hallgatom meg. Templomi hangversenyeknél még kapóra is jön, ha akad egy fül lent, aki az akusztikáról beszámol. Ha ő koncertezik, akkor nekem kell háttérbe húzódni; máskor viszont én játszom a főszerepet. Laci ilyenkor nagyon irigy szokott lenni a zongoristákra, és mindig azt mondogatja, „Miért nem velem játszol?" Mindig nehéz elfogadni, hogy te is ott vagy, de a másik éppen teljesen el van foglalva... és még nincs is gyerekünk!

FL: Aki a mi családunkba akar majd születni, az nyilván számít erre... (nevet)

RD: ...és nagyon jó dolga lesz, mert sokat fogunk vele is játszani, táncolni, zeneszóra fog ébredeni... Persze néha ritkábban fog minket látni, de aztán majd kárpótoljuk.

FL: Minden úgyis elrendeződik, amikor eljön az ideje. Persze most még nem tudom elképzelni, hogyan.

RD: Én igen! Laci húgának három gyermeke van, és nagyon sokat segítenek neki a nagyszülők. Biztos, hogy nekünk is fognak majd. A terhesség kilenc hónapja pedig bőven elég, hogy ráhangolódjunk arra, milyen lesz hármasban. Utólag majd elmeséljük!