Jolán

Antal Mátyás: „Az énekkari munka részben színészi játék”

2011.02.25. 07:00

Programkereső

A 25 éves Nemzeti Énekkar karigazgatóját kérdeztük az együttes múltjáról, jelenéről és jövőbeli terveiről. INTERJÚ

- A születésnapi koncertjük műsora sejteni engedte, úgy válogatta össze a darabokat, hogy átfogóan bemutassa, milyen sokféle képességű az énekkar.

- Valóban ez vezetett. Az énekkari munka bizonyos mértékig színészi játék is, hiszen a mű tartalmát hordozva időről időre képzeletbeli jelmezekbe kell öltözni, fantáziadíszletek elé állni, és különböző korok részeseként előadni eltérő stílusú és korú alkotásokat. A szláv zene egyébként is szívügyem, Stravinsky Menyegzője egy orosz népi lakodalom 20. századi zenei nyelvre átültetett változata. Mivel az énekkar hangzása meglehetősen telt, hiszem, hogy ez a darab nagyon jól fekszik a kórusnak. Brahmsot énekelni mindig egészen különös varázslat, a Szerelmi dalkeringőkben a német dalkultúra jelenik meg. A Carmina Buranában középkori, egyszerre pajzán és ihletetten természetfestő, de az élet örömeit igenlő karakterek váltakoznak, jó feloldása az estnek.

- Az előbb szó esett a hangzásról, amit kialakítani komoly munka eredménye. Hogyan és milyen sűrűséggel zajlanak a próbák?

- A Nemzeti Énekkar munkahely, mindennap dolgozunk. Az énekkari felkészülés alapvetően különbözik a zenekari munkától, mi nem koncerttől koncertig veszünk egy adott anyagot. A zenekari praxisban egy hét, maximum tíz napos próbaidőszak jut a következő hangversenyig. Az énekkar általában előre tanul. Ennek nagyon sok oka van, például az, hogy sok különböző nyelven kell énekelni. A Stravinsky-darabot már november elején elkezdtük tanulni. Tehát csaknem négy hónapot szántunk rá, mert a huszonegynéhány perces orosz szöveget meglehetősen gyors tempóban kell skandálni. Mivel énekel nálunk egy kárpát-ukrajnai fiatalember, kéznél volt a segítség kiejtés dolgában. Nemrég Bartók-kórusokat énekeltünk Brüsszelben, olyanokat is, amelyeknek szlovák az eredetije, erre készülve is konzultáltunk nyelvi segítővel. Ami a napi munkát illeti, új mű tanulása esetén kicsit átolvassuk együtt, azután belevágunk a szólampróbázásba. A négy szólamvezető vezetésével ugyanazt a rész külön-külön tanulják és gyakorolják, ha elkészültek „összefésüljük", aztán megint visszakerül a darab szólampróbára, puzzle-szerűen építjük fel az alkotásokat. A szólampróbának látom még egy hasznát, bizonyos hangzásokat is ki lehet próbálni, és az egyes tagok felkészülési sebessége is nagyító alá kerül.

Antal Mátyás
Antal Mátyás

- A napi munka annál is fontosabb, mert az énekes a testében hordja a hangszerét, nem teheti le, nem adhatja oda, hogy javítsák meg, neki kell karbantartania.

- A zenekarban lehet vetésforgó egy-egy hangszercsoporton belül, de az énekkarban mindig mindenki folyamatosan dolgozik. Az effektív kóruspróba általában csak napi három-négy óra, de társul hozzá kötelező egyéni hangképzés is. Ha nagyon nehéz a mű, pihentetőül az idegen nyelvű szöveget ritmikusan csak prózában mondjuk, ez kevésbé veszi igénybe az énekhangot. Sokat utazunk, mert a kórusnak valamennyi vidéki zenekart ki kell „kiszolgálnia".

- Nincs konkurenciájuk?

- Sok nagyszerű kórus van Magyarországon, de talán ilyen karakterű kórus most éppen nincsen - tehát olyan nagy vegyes kar, amelynek a teljes tagsága magánénekesi képzettségűekből áll össze. Mindig is célom volt, hogy ezt a színvonalat elérjük. Nem egyszerű hivatásos, jó kórusénekeseket találni, akik gyorsan tanulnak, jól olvasnak kottát, és a kortárs zenei intonációkban is jártasak.

- Huszonegyedik évadát tölti a Nemzeti Énekkarnál.

- A működésem első tíz évében az énekkar nem volt túl csábító. A Rádiókórus még teljes létszámmal dolgozott, ma - mivel kevesebben vannak - más a működési területük. Nálunk 2000-ben szociálisan is stabilizálódott a helyzet, a Nemzeti Énekkar szívóhatása nagyon erőssé vált. A legtöbben, akik szeretnek kórusban énekelni, végcélnak ezt a helyet tekintik.

- Az együttes megfordult több operaelőadásban is, például a Parsifalban (Wagner), a Mózes és Áronban (Schönberg), a Daphnéban (Richard Strauss) is.

- Szeretünk ilyen produkciókban részt venni, mert mindig frissíti a kedvünket, a szellemünket.

- Mi volt nehezebb munka, Kurtág kórusműve, amelyet 2006-ban mutattak be, vagy Schönberg operája, egyáltalán összehasonlítható a kettő?

- A csüggedés és keserűség dalai talán nehezebb volt, mint a Mózes és Áron. Mind a kettőben egy évi munkánk volt, a Schönberg-mű több órás monstrum, az orosz nyelvű Kurtág-kórus mindössze nettó húsz-huszonöt perc. Schönberg notációja valamennyire az általunk jól ismert tradícióra támaszkodik, a Kurtág-műhöz azonban - talán Eötvös Péter fogalmazta meg ezt a leg frappánsabban -, meg kell tanulni kurtágul. Bár én szinte születésem óta ismerem őt, nem volt egyszerű kiérezni a kottaképből, mit szeretne még hallani, amit a felületes olvasó esetleg nem olvas ki belőle. A betanuláskor, a 80. születésnapja előtt (most volt 85) tartott kurzuson kibányászta belőlünk azokat az indulatokat, kifejezéseket, ágálásokat, amelyek nem mindenkinek magától értetődőek.

- Mit szeretne elérni a következő negyedszázadban?

- Azt hiszem, tudjuk a nekünk való művek teljes repertoárját. Egyetlen hiányérzetem, hogy nagyon ritkán kerülhet műsorra kockázattal járó darab. A magyar koncertélet nagyon beszűkült, a slágerek bűvöletében él, oratóriumbérletet például nem lehet megcsinálni Verdi Requiemje vagy a Carmina Burana nélkül. Britten Háborús requiemjét csak egyszer énekeltük vagy tíz évvel ezelőtt Pécsett. Szeretném Schumann Az éden és a péri című oratóriumát előadni, csodálatos alkotás, bár nem könnyen adja meg magát. Rengeteg szép és érdekes kortárs oratórium keletkezik, amelyeket bemutathatnánk. Nekünk természetesen alkalmazkodnunk kell a Nemzeti Filharmonikus Zenekar programjához, de adunk önálló koncerteket is, ezeket rendszerint én dirigálom, például Prokofjev Alekszander Nyevszkij-kantátáját vagy Janácek Glagolita miséjét.