Ilona

A brüsszeli kultúrbazár

2011.03.11. 07:37

Programkereső

A belga fővárosról biztosan eszünkbe jut a csipke, a csoki, a sör, az 1619 óta pisilő kisfiú, a Manneken-Pis, az 1958-as világkiállításra épült Atomium, esetleg a Grand’ Place hangulatos ódon épületei és a világpolitikát meghatározó, sterilen ultramodern házak. Ne feledkezzünk azonban meg a szecesszióról sem, amelynek egyik, ha nem a legjelesebb képviselője a Palais des Beaux-Arts, a Szépművészetek Palotája, a hangverseny- és kiállítóteremtől a moziig a műfajok széles skáláját bemutató ház.

Igazán illusztris társaságban, Művészetek hegyén (Mont des Arts/Kunstberg - attól függően, hogy az ország melyik feléről nézzük), könyvtár, múzeumok és a kongresszusi palota szomszédságában áll az egyszerűség kedvéért ma már BOZAR névre hallgató, nem csupán Brüsszelben vagy Belgiumban, de világszerte is egyedülálló kulturális központ, amely 1928-ban nyitotta meg kapuit.

Tervezője, Victor Horta 1861-ben született Gentben, sokan az európai szecesszió, egyáltalán: a modern kor egyik legfontosabb építészének tekintik. Fellépett a historizmussal szemben, új anyagokat használt; az általa tervezett brüsszeli Hôtel Tassel az első olyan épület, amely tervezésénél a dekoratív, azaz díszítő iparművészet is komoly hatással volt. Horta életében fontos szerepet játszott a zene. Szülővárosának konzervatóriumában zeneelméletet tanult, ám rossz magaviselet miatt kicsapták onnan, így került az építészeti fakultásra. Párizsban a Montmartre-on élt és dolgozott egy tervezőirodában, megismerkedett az impresszionista és pointilista festőkkel, és elkezdett kísérletezni a vas és az üveg új felhasználási módjaival. A francia fővárosból Brüsszel felé vette (haza)útját, ahol továbbképezte magát, és elindult karrierje is. Tervezett lakóházakat és üzleteket - nem keveset dolgozott szabadkőműves páholytársainak -, szállodákat, középületeket. Az ő nevéhez fűződik a Belga Munkáspárt székháza - benne irodákkal, kávézóval, kétezer fős koncertteremmel -, amelynek 1965-ös lebontása ellen több mint hétszáz szaktársa tiltakozott, és a huszadik század legnagyobb építészet ellen elkövetett bűntetteként tartják számon. Több épülete, például a képregénymúzeum szerencsére ma is megcsodálható, és az UNESCO Világörökségének részét képezik.

A Szépművészetek Palotája korában mind multifunkcionalitása, mind stílusa miatt újdonságnak számított. A tervezés 1919-ben kezdődött, az építkezésen négy évvel később kezdődtek el a munkálatok. Az épület vasbeton, ezt a burkolat azonban nem is sejteti. Az eredeti terv szerint egyébként a szerkezetet csupaszon hagyták volna, Horta azonban nem volt elégedett a felszínnel, így legnagyobb bánatára be kellett fedni azt. A belső terek elrendezése rendkívüli racionalitást mutat.

Horta szándéka szerint az építmény egyszerre hatalmas és láthatatlan, a városnak megmutatja magát, arra rátekint, ugyanakkor el is bújik előle, sokféle és ebben a sokféleségben mégis egységes, tekintélyes, nagy presztízzsel bíró, ugyanakkor mindenki számára, rendtől, rangtól függetlenül nyitott. Ennek az ambiciózus feladatnak nem volt könnyű megfelelni, hiszen a város két részét kellett összekötnie, többféle művészeti ág követelményeit figyelembe véve kellett kialakítania a teret, és nem feledkezhetett el a nyitott kapuk elvéről sem, arról, hogy az elitizmust elkerülve, a minőség szempontjain azonban nem átnézve hozza létre (mű)alkotását.

Mint egy puzzle darabkái, úgy áll össze egyetlen, harmonikus egésszé a nyolc szinten a három koncertterem, a több kiállító- és előadóterem, a funkcionalitás pedig nem mellőzi a szépséget. Sőt! A végeredményt, az art nouveau (szecesszió) buján tekergő vonalait az art deco geometriai formáival és a kubizmus tisztaságával ötvöző palota, amelyben a természetes fény különös játékot űz a látogatóval, de soha nem tűnik el a terekből, nem véletlenül tekintette Horta élete fő művének.

A mai BOZAR továbbviszi az alapítók és Victor Horta misszióját: a kreativitás, a minőség és a művészi-művészeti sokszínűség vezérlik az intézmény programját. A művészetet a harmadik évezredben sem tekintik absztraktnak, élettől távolinak, annak szándékaik szerint a társadalom, a város - különösen egy olyan sokszínű metropolisz, mint Brüsszel - mindennapjainak szerves részét kell képezni, hiszen minél kölcsönösebb a kapcsolat, a párbeszéd is annál termékenyebb. Nem véletlen tehát, hogy a BOZAR totális élményt akar nyújtani látogatóinak. Intenzívet, személyeset, értékeset, egyszerit és megismételhetetlent.

Valami olyasmit, amilyet valószínűleg Brickner Szabolcs is átélt 2008 nyarán, amikor megnyerte az Erzsébet Királynő Nemzetközi Énekversenyt. Az Eugène Ysaÿe Verseny helyébe lépő, négyévente váltva zongora, hegedű, ének, zeneszerzés "szakon" zajló megmérettetésnek - amelyet 1951 óta rendeznek - ugyanis Brüsszel ad otthont. A Királyi Konzervatóriumban zajlanak a selejtezők és az elődöntők, a döntőre pedig a BOZAR Henry Le Boeuf mecénás bankárról elnevezett termében kerül sor. Zene és az építészet egyedülálló találkozása ez a kétezer fő befogadására képes tojás alakú hangversenyterem, amelyet a világ egyik legkiválóbbjaként emlegettek, az 1970-es évek átalakításainak köszönhetően viszont sérült az akusztika.

S ki mindenki osztozik még a nyolc emelet termein és irodáin? Flamand és vallon fesztiválok eseményei, a Jeunesses Musicales és a Le Boeuf alapította Filharmóniai Társaság vagy a Belga Nemzeti Zenekar koncertjei, a Het Beschrijf és frankofon párjának irodalmi estjei, a BRONKS gyerekeket célzó programjai, fiatal belga képzőművészek kiállításai egyaránt helyet kapnak a rue Ravenstein/Ravensteinstraat (ahogy tetszik) imponáló épületében. És ezzel nem tesznek mást, mint annyit, hogy a mai rohanó, értékváltásban nem mindig konzekvens világunkban is ragaszkodnak a több mint nyolcvan évvel ezelőtti elvekhez.