István, Vajk

Szenthelyi Miklós: "Nekem ez a dolgom"

2011.03.30. 07:32

Programkereső

Hatvan esztendővel ezelőtt született Szenthelyi Miklós hegedűművész, a Zeneakadémia tanára. Aki ez alkalomból gigantikus koncerttel lepi meg nem kevés rajongóját: a számára fontos, életpályáján meghatározó kilenc versenyművet adja elő, négy koncerten, egy napon, április 10-én, a Művészetek Palotájában. Mivel születésnapi koncertről van szó, nemcsak a programról, de egyéb dolgokról, a gyerekkorról is kérdeztük őt.

- Egy interjúban arról beszélt, hogy az Ön számára is nagyon fontos az, hogy a legfiatalabbakhoz is eljusson a zene. Ön mikor nyílt ki a zenére? Mit gondol a mai zeneoktatásról?

Édesanyám zongoratanárnő volt, tehát elég korán megismerkedtem a zenével, de hegedülni csak viszonylag későn, kilencéves koromban kezdtem el. Azok az idők, melyekben felnőttem, még egészen más idők voltak, hogy mást ne mondjak, majdnem minden Zeneakadémia-koncerten teltház volt. Annak is köszönhetően, hogy nem volt még divatban a tévénézés, nem voltak olyan erősek a zenétől elszívó erők, mint manapság. És mindemellett ma az iskolai énekoktatás is súlytalanabb lett: az én időmben a legrakoncátlanabb gyereket is le lehetett kötni az énekléssel. Az énekóra volt az, ahol nem kellett fegyelmezni, az éneklés élvezetét adhatták át az akkori tanárok, és az éneklés volt az az eszköz, aminek segítségével az életet a maga problémáival a leginkább meg lehetett ismertetni és el lehetett fogadtatni. A klasszikus remekművekre nem egy tanárnak sikerülhetett kinyitni a gyerekek lelkét. Egyébként ma is látok reménykeltő fejleményeket. Nemrégen jártam egy külterületi zeneiskolában, ahová, nem túlzok, kilencszáz gyermek jár. A zene alkalmas arra, akárcsak a sport, hogy lekötve a gyerekek figyelmét, a kultúra, a komoly feladatok felé terelje őket, a zene segít abban, hogy a gyerekek megtanuljanak koncentrálni, és ne pótcselekvésekkel töltsék napjaikat. A mai gyerekek, úgy vélem, nagyon elhagyatottak. Sok bajnak, jelentős társadalmi problémáknak lehetne elejét venni azzal, ha a gyerekeket a rendszeres zenélésre szoktatnánk. De a szülőknek ma kevéssé fontos a zene, a mai társadalom a zenéhez túl pénzelvűvé vált.

- Azon a tanszéken, ahol Ön is oktat, tanított egykor az egyik legmeghatározóbb hegedűs egyéniség, Hubay Jenő. Kik szeretették meg Önnel a mostani koncerteken is meghatározó orosz versenyműveket?

- Meghatározta a pályámat, hogy Kovács Dénes asszisztense lehettem, hogy mellette dolgozhattam mint tanársegéd. De Szemjon Sznyitkovszkij az, aki új távlatokat nyitott nekem, és ő az orosz oktatási szisztéma híve volt. Mint kiderült, ez tulajdonképpen a Hubay-iskolát jelenti. És ha meg kéne fognom a Hubay-iskola lényegét, azt mondanám, az alapja az, hogy mindenkitől a lehető legnagyobb erőfeszítést követeli, áldozatot és munkát. Ennek köszönhető, hogy ha megjelent egy versenyen egy orosz muzsikus, annak látatlanban oda lehetett adni a díjat. Az elmúlt évtizedekben alaposan megváltozott a világ: szétesett a Szovjetunió, és a tehetséges oroszok még inkább hallathatták a hangjukat. Egyesült Németország. Németországban nagyon figyelnek arra, hogy pódiumhoz elsőként a német fiatal tehetség jusson. A külföldi csak a második lehet. Előretört Ázsia. Szorgalomban és odaadásban a japán és a kínai diákok verhetetlenek, és ők nem is olyan önfejűek, mint az európaiak. Ha egy ázsiai zenésztől kér valamit egy karmester, akkor az nem ellenkezik, nem mondja el, hogy szerinte miért nem úgy kéne, hanem megcsinálja.

Szenthelyi Miklós
Szenthelyi Miklós

- A programból számos nagy név, Mozart, Beethoven hiányzik, alapvetően a romantikus repertoárra és Vivaldira épül.

Mozartnak külön világa van, nem éreztem a programba illeszthetőnek egyik művét sem. Ez nem egy spontán kialakult műsor. Minden darabról el tudnám mondani, hogy miért kötődöm hozzá. Az uniós elnökség ideje alatt úgy éreztem, valami olyasmivel kell kirukkolni, ami kuriózum, amire kuriózum volta miatt figyelnek fel.

- Mendelssohn versenyművének hiánya a legszembetűnőbb.

Igen, szóba került, hogy azt is játsszuk el, de Lalo műve - a Spanyol szimfónia - mellett döntöttem. Nagyon ritkán játszott, nagy nehézségi fokú, ugyanakkor nagyon érzelmes darab. Koncerten utoljára talán éppen egyik tanítványom, Lendvay József játszotta.

- Más igen nehéz mű is akad a programban...

Próbára akarom tenni magam. E koncerteknek az lesz a végeredménye, hogy megtudom, hol is tartok, megtudok valamit magamról, és ebből következően megtudom azt is, merre tovább. Ez a négy koncert ötven év tevékenységének lenyomata lesz. Semmiképpen sem sportteljesítmény, nem erőfitogtatás; arra vagyok kíváncsi, hogy bírom-e. Önmagamat akarom felmérni a koncertekkel. Rengeteg kérdőjel van még bennem, ha komolyabban belegondolok, már az is nagy feladat, hogy a műveket fejből tudjam: de lehetne erre nyugodtan azt mondani, igen, de nekem ez a dolgom. Mert igen: nekem ez a dolgom.