Menyhért, Mirjam

A párizsi rokon

2011.06.16. 09:55

Programkereső

Párizs talán legpatinánsabb koncertterme, a Salle Pleyel nevét az 1757-ben született Ignace Pleyel zeneszerzőről kapta. Az Erdődy család egykori zenemestere, az osztrák származású Ignaz Pleyel kalandos művészkarrier után Párizsba költözik, ahol előbb kottakiadót, majd 1807-ben - mára Európa legrégebben működő - zongoragyárat alapít.

A zenetörténet egy kézlegyintéssel intézi el a pályája és népszerűsége csúcsán lévő zeneszerző hirtelennek tűnő lépését, hozzáfűzve, hogy bizonyára "kiégett, elfásult". A Pleyel-cégbirodalom létrehozása azonban egy kreatív, tudatosan átgondolt döntés. Az elsők között megalapított zongoragyára innovatív készségének még markánsabb tanúbizonysága. Fia, Camille Pleyel zeneszerző és zongorista, az 1810-es évektől fokozatosan veszi át vállalkozást, és tovább növeli a cég piaci befolyását. A rue de Rochechouart-on, a gyár mellett megnyílt első Salle Pleyel nem csak a világ akkori legjobb zongoramárkájának pompás bemutatóterme lesz, de Európa első számú hangversenyterme és szalonja is. A Camille Pleyel halála után az örökösök gyengekezű irányítása miatt csődközelbe került gyárat Gustave Lyon húzza ki a mélyrepülésből, aki a régi, elavult terem helyett egy korszerű, akusztikailag zseniálisan átgondolt grandiózus, a nagy szimfonikus zenekari igényeknek is megfelelő párizsi koncertterem megépítését álmodja és tervezi meg. Ez nem más. mint Párizs belvárosának azóta is egyedülálló koncertterme, a mai Salle Pleyel.

Az 1927. október 18-i megnyitó hangversenyen fellép Ravel és Stravinsky is. Az art deco stílusú épületkomplexum magában foglal egy 2400 fős hangversenytermet, továbbá két kisebb kamaratermet, egy zongorabemutató-termet, közösségi tereket, kávézókat, könyvtárat, gyakorlószobákat, és vendéglakásokat. A tökéletes arányokat leképező nagyterem híres akusztikáját merész tojásformája és a legmodernebb akusztikai berendezések biztosítják. A zavaró kicsengések elkerülése érdekében a falfelületeket négy-öt méter magasságig művészi textilkárpit burkolja. A korabeli kritikák egyöntetűen a világ legjobb akusztikájú termének kiáltják ki, Le Corbusier egyenesen művészi alkotásnak titulálja. A Pleyel-birodalom ismét a csúcsra tör, ám alig fél év múlva 1928. július 19-én, a hangversenyterem a bemutatóteremben kiállított négyszáz (!) zongorával együtt porig ég. Az épületet és a terem tulajdonjogát a Credit Lyonnais Bank veszi át. A gyors és költségkímélő rendbehozatal után újra koncerteket rendeznek, de a legendás akusztika odavész.

Salle Pleyel
Salle Pleyel

A mostoha sorsú terem története hetven év után váratlan fordulatot vesz: 1998-ban a csődbe ment Credit Lyonnais Banktól a terem egy magánbefektető kezébe kerül. Hubert Martigny úr az épület mellé felvásárolja az összes francia zongoramárka jogait, köztük a Pleyelt és az Erard-t is, és megalapítja a Francia Zongorák Manufaktúráját, azaz az új Pleyel zongoragyárat. Ismét egy kézbe kerül tehát a francia kulturális örökség kivételes együttese. Az elkerülhetetlen renoválás miatt a Pleyel terem 2003-ban bezár. A műemléki védettségű épület felújításának építészeti koncepcióját végül a modernitás jegyében alakítják ki. Az épület a hangversenytermen kívül irodaház funkciót kap, a zongoraterem az alagsorba kerül, a két, Chopin és Debussy nevét viselő kamaratermet megszüntetik. A nagyterem befogadóképessége 1600 fő alá csökken, az akusztikai tervezést az amerikai ARTEC-re bízzák. Miután ez a cég nyerte el a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének akusztikai kialakítását is, a Salle Pleyel tulajdonosai 2005-ben Budapestre is ellátogattak, hogy tanulmányozzák az amerikai akusztikusok tervezői munkáját, eredményeit. Okkal örülhetünk innen Budapestről, hogy Erdődyék udvari muzsikusa után kétszáz évvel ismét a mi tapasztalatunk mutathatott utat Párizsnak, amikor valami újat és értékeset akart alkotni.