Salamon

Sikeres a Lisztomania-sorozat Burgenlandban

2011.06.27. 10:00

Programkereső

A 2009-es Haydn-évhez hasonló lendülettel folyik a Lisztomania 2011 elnevezésű sorozat a 200 éve született Liszt Ferenc szülőhelyén, Raidingban és környékén.
59D2C7A9-B6A0-4C2E-A9CA-5CF5FADE517D

Helmut Bieler, Burgenland tartomány kulturális tanácsosa szerint már most, a félidőben megállapítható, hogy várakozáson fölüliek a látogatottsági eredmények. Tizenhárom sikeres esemény zajlott le, tizenkét új koncert és kiállítás következik. A Liszt raidingi szülőháza mellett felépült koncertterembe rendszeresen állójegyeket is ki kell adni, olyan nagy az érdeklődés, büszkélkedtek a programokat igazgató zongoravirtuóz testvérek, Eduard és Johannes Kutrowatz. Művészileg és üzletileg is egyaránt jövedelmező a Lisztomania 2011, és példaként szolgálhat a jövőre. A számok magukért beszélnek - tette hozzá Joseph Wiedenhofer ügyvezető igazgató. Eddig 13 ezer 350 jegyet adtak már el, 20 ezer látogató "portyázott" a környéken, köztük sok magyar turista, ami érthető, hiszen - jegyezte meg Bieler -, Liszt szülőfaluja Magyarországhoz tartozott 1811-ben. Emellett sok ezren keresték fel Raidingot és környékét például Franciaországból vagy Lettországból is, a fokozott érdeklődés javára válik egész Burgenlandnak, amint 2009-ben, a Haydn-évben - jelentette ki a kulturális tanácsos.

Johannesz és Eduard Kutrowatz
Johannesz és Eduard Kutrowatz

A Kutrowatz fivérek pedig már meghirdették a 2012-es programot is. Négy koncertciklust terveznek, januárban, márciusban, júniusban és októberben, ezeken több mint 80 Liszt-mű hangzik el. Az első három napon új sorozat indul, amelynek címe: Liszt és Schubert, a márciusi ciklus főszereplője Faust alakja lesz. Júniusban azt mutatják meg, miként viszonyult az orosz lélekhez Liszt, pódiumra lép Andrej Gavrilov zongoraművész és a bécsi operaház Burgenlandban született sztárja, a magyar felmenőket is felmutató Elisabeth Kulman. Csajkovszkij-, Muszorgszkij- és Rahmanyinov-alkotások társulnak a Liszt-kompozíciókhoz. A szezon végi, októberi ciklus a Vándorévek címet kapta a zongorasorozat alapján. Ismét Raiding vendége lesz az ükunoka, Niké Wagner. Fellép Rolf-Dieter Arens zongora-, Friedemann Eichhorn hegedűművész és Angelika Kirchschläger mezzoszoprán.