Orsolya

Koreák közötti zenekar?

2011.07.11. 08:05

Programkereső

Charles Dutoit egy Észak- és Dél-Koreát összekötő együttes létrehozásán fáradozik. A tagok a két ország fiataljaiból állnának.
Charles Dutoit
Charles Dutoit

1999-ben Daniel Barenboim indította el a hullámot a fiatalokból álló, Izraelt és Palesztinát összekötő együttes, a Nyugat-Keleti Díván Zenekar létrehozásával. Ezt a koncepciót követi a svájci karmester is, aki hasonló, béketeremtő projekttel kíván tenni a szétvált Koreáért. Az új zenekar szorosan összefügg majd a szöuli Lindenbaum Zenei Fesztivállal, amely 2009-ben jött létre egy művészetoktatási kezdeményezésként. Helyi gyerekeket választottak ki meghallgatás révén, hogy részt vegyenek a zenekari játékban és ehhez csatlakozott Dutoit, mint zeneigazgató.

"A zenekari projekt létrehozását nem politikai elvek irányítják, béketeremtő terv áll mögötte - hangsúlyozta Won Hyung a Lindenbaum főigazgatója. "Ma a feszültség Észak- és Dél-Korea között nagyon erős, de talán ez a politikamentes kezdeményezés össze tudja kapcsolni a két országot a béke és a zenei harmónia jegyében" - mondta Won.

A svájci kormányzat is segíti Dutoit törekvését, aki június végén kezdte meg a tárgyalásokat hegedűs kollégájával, Chantal Juillettel az észak-korai Pyongyangban a Chosun Arts Exchange Association meghívása révén.