Rozália

Nem kettős kép

2011.07.13. 18:37

Programkereső

Megtörtek egy tradíciót, hogy egy másiknak áldozzanak. Mármint az idei szombathelyi Bartók Fesztivál programfelelősei, akik ezúttal eltekintettek attól a jól bevált modelltől, mely szerint a fesztivál nyitókoncertjén a névadó valamely zenekari műve mellett kortárs kompozíciók szólalnak meg.

Ehelyett ezúttal Liszt Ferenc művészete előtt kívántak tisztelegni, ahogy azt a magyar mester születésének kétszázadik évfordulója okán a világban oly sok helyütt teszik jelenleg - a Vas-megyeiek alighanem helyesen érezték, hogy a hazai komolyzenei fesztiválok talán legjelentősebbje nem maradhat ki a megemlékezők hosszú sorából.

Persze ahhoz, hogy Bartók és Liszt művei egy műsorban szerepeljenek, aligha van szükség bicentenáriumi ünnepségekre; azon túl, hogy a két legnagyobb magyar zeneszerző darabjai természetszerűleg gyakori vendégei a honi koncerttermeknek, egy, a mostanihoz hasonló műsor-összeállításhoz bármikor elegendő indokot szolgáltathat Liszt Bartókra gyakorolt hatása, valamint Bartók nagy elődjével szembeni - gyakran hangoztatott - tisztelete és csodálata is.

Bartók a most elhangzott mindkét Liszt-művet - az A-dúr zongoraversenyt és a Faust-szimfóniát - ismerte és kedvelte, s különösen az utóbbit tartotta a zenei romantika egyik csúcsteljesítményének. Ezzel csatlakozott ahhoz a - többek között Bruckner és Richard Strauss alkotta - nem túl hosszú sorhoz, amely e rendkívül ellentmondásos, és már a kortársakat is igencsak megosztó műben felfedezte az értékeket.  "A részletekben felvillanó újszerűségeknél fontosabb az a tökéletesen új, minden addigitól eltérő tartalmi elgondolás, amely a főbb művekben, például a zongoraszonátájában vagy a Faust-szimfónia két szélső tételében megnyilatkozik" - mondja Bartók 1936-ban, Lisztről készített, híres akadémiai székfoglaló beszédében.  Köztudomású azonban, hogy e "tartalmi újszerűségeket" nem mindenki fedezte fel és ismerte el. A nagy tekintélyű bécsi zenekritikus és zeneíró, Eduard Hanslick például már nem sokkal megjelenése után csúfnak és ízléstelennek bélyegezte e "szimfóniát", és a szemében értelmetlen fércműnek tetsző alkotás csupán egy rosszul sikerült Berlioz-kópiának hatott, egy olyan szerzőtől, aki önmagát képzeli Faustnak...

Aligha vitatható, hogy a Faust-szimfónia nem tartozik a könnyen emészthető és érthető Liszt-művek sorába, és nem csak a közönségtől, de az előadóktól is sok türelmet és nagy odafigyelést igényel. A számtalan karakter és szín elkülönítése, illetve ugyanannak a néhány témának az újabb és újabb köntösben történő bemutatása, transzformációjuk, "történetük" értő tolmácsolása olyan feladat, amely karmestert és muzsikust egyaránt próbára tesz.

Nem vitás: a próbát a nyitókoncerten az egész este a tőle megszokott magas színvonalon és határozottsággal vezénylő Peskó Zoltán remekül kiállta, ám néhány muzsikusának keze meg-megremegett; különösen a második, Margit alakját megformáló tételben lehetett bizonytalanságokat érezni egyes szólamokban.  Hosszadalmassága és a hatalmas apparátus ellenére egyébiránt talán szerencsésebb lett volna a szimfónia későbbi, kórussal és tenorszólóval kiegészülő változatát elővenni, amely még inkább kidomboríthatta volna e szimfonikus szerzemény különlegességét, és Bartók korával is közvetlenebb kapcsolatot teremtett volna (gondoljunk csak Mahlerre és Busonira, akikre e kórusbetét közvetlenül is hatott.)     

De talán ezek az apró hibák is leginkább amiatt ütköztek ki, mert a koncert első felvonása remekre sikeredett. Előbb Peskó mutatta meg kivételes dirigensi képességeit a liszti helyett inkább impresszionista hatásokat felmutató korai Bartók-kompozíció, a Két kép előadásában: kezei alatt nemcsak a mű hangszerelési finomságai mutatkoztak meg, de a - különösen a második tételre jellemző - energikusság is felszínre tudott törni.

E bíztató krédót követően Ránki Dezső lépett a színpadra és hatalmas sikerrel adta elő az A-dúr koncertet. Az Első (Esz-dúr) zongoraversenynél talán valamivel ritkábban játszott, ám még így is a népszerű versenyművek egyikének számító darabban úgyszólván minden benne van, amivel egy romantikus zeneirodalomban járatos zongorista az erényeit csillogtathatja: változatos anyagok és tempók, virtuozitás és érzékiség, kamarazenei betétek és hatalmas zenekari tuttik, mindehhez pedig apoteózissá fokozódó befejezés. Ránki ezúttal tényleg minden tekintetben kiszolgálta a hálás közönséget: nagy érzékenységgel formálta meg még a jelentéktelenebb passzázsokat is, és remekül működött együtt a zenekarral, illetve annak alkalmi szólistáival.  

A szűnni nem akaró taps és éljenzés jelezte: a szervezők nem nyúltak mellé, mikor az évről évre több hallgatót vonzó nyitókoncertre a korábbiaknál jóval hagyományosabb műsort állítottak össze. Ha olyasfajta élményben, mint a tavalyi Kurtág-ősbemutató alkalmával nem is lehetett részünk, de köszönhetően az elsőrangú szólistának, és a tavalyi távolmaradását követően a vezető karmesteri teendőket újból ellátó Peskó Zoltánnak, a múltkorinál jóval kiegyensúlyozottabb, s csaknem végig egységesen magas színvonalú koncert nyitotta meg az idei fesztivált.       

A 27. Bartók Szeminárium és Fesztivál minden napjáról készítünk beszámolót, az eseményeket a Fidelio.hu Fesztiválblogján követhetik! 

A Savaria Szimfonikus Zenekar fesztiválnyitó koncertje 

2011. július 11. 20:00

Bartók Terem

Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál

Km.: Ránki Dezső (zongora)
Vez.: Peskó Zoltán

Bartók: Két kép
Liszt: A-dúr zongoraverseny; Faust-szimfónia (eredeti változat)