Cecília

Örömmel fogadva

2011.08.16. 08:00

Programkereső

Olvasgatom a Zempléni Fesztivál koncertjeiről íródott kritikákat, nem egy van közöttük, ami mintha nem is egy koncertet méltatna, hanem egyenesen egy egész tájegységet. Az az érzésem támadt, ez a fesztivál a kultúra érdekében indított offenzíva.

Sokat jártam túrázni a Zemplénbe, évtizedek óta tudom, hogy a Zemplén, a Hegyalja, Tokaj környéke az ország legszebb részei közé tartozik, nekem (alföldi városban felnőttnek) ez a hely mindig is szellemi - és nem csak a földrajzi - adottságait tekintve is magas hely volt. Elég megnézni a sárospataki kollégium környékén a házakat, ki mindenki tartozott ide, szívta magába e helyen a latinra alapozott műveltséget. A Márai szerint megejtően Don Quijote-i alak Kazinczy, a kollégiummal szemben tizenkét esztendőn át lakó Tompa Mihály. A Bodrog felé tartó meredek kis utcában lakott nem kevés ideig Szemere Bertalan. Hosszasan lehetne sorolni a kollégium tanulói közül ki szerzett nevet magának, kik voltak a környező települések lakói (Vajon hányan tudják például azt, hogy Franz Kafka testvérét Sátoraljaújhelyről vitte el a láger felé tartó vonat?)

Miklósa Erika
Miklósa Erika

Olvasgatom Farkas Zoltánnak a tizedik évfordulóra írt cikkét, és még ma is meglep a program bősége, színvonala, a nyitókoncerten Schlomo Mintz játszott, nem sokkal később a pataki Vár udvarán Emmanuel Pahud, a fuvolista. „1992-ben négy város adott otthont a fesztivál eseményeinek, idén 29 település osztozott a koncerteken, színpadi és irodalmi előadásokon, kiállításokon. A fesztivál első évében húszegynéhány programot látogathatott a közönség, 2001-ben mintegy félszáz esemény közül válogathatott, s kellett is válogatnia, mert ma már - a megnövekedett kínálat miatt - képtelenség akár csak a legfontosabb koncertek mindegyikén jelen lenni." - írta Farkas Zoltán. Emlékszem Mintz kenetes, nagyon lassú Beethoven interpretációjára, emlékszem arra, hogy milyen nehezen viseltem. A csalódások emléke is maradandónak bizonyult. Hosszasan lehetne sorolni valóban, kik léptek fel zempléni utak elágazásánál, kis templomokban, faluházakban, falusi réteken: a települések szinte ölre mentek egy-egy koncertért, nem akartak kimaradni, mert teljes joggal úgy érezték, ha kimaradnak, lemaradnak. Akik a koncertre jönnek, jó eséllyel lesznek visszatérő vendégek. Idén már szinte csak a füzérradványi vár maradt meg exkluzív helyszínnek, meg a csodás kis zsákfalu, a Zemplén egyik völgyében, Komlóska. Kevesebb a helyszín, és elmaradtak a (nem magyar származású) világsztárok.

Rákanyarodva tehát a nyitókoncert felé vezető ösvényre: a résztvevők - zenészek, nézők - lelkesedése megmaradt, de (alapvetően a kevesebb támogatásnak köszönhetően) a Fesztiválra látogató már nem küzd a bőség zavarával, nem olyan nehéz válogatnia, mint tíz évvel ezelőtt.

A Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekar remek koncerttel ajándékozta meg a pataki Vár reneszánsz udvarát megtöltő nézőket, de ez a nyitókoncert - sajnálatosan - nem olyan színvonalú volt, mint a korábbi évek nyitókoncertjei. Bármely más magyarországi fesztivál (vagy nyári rendezvény vagy szabadtéri színházi program...) részeként üdvözlendő lenne, és dicsérendő, ám ennek a magasan szárnyaló fesztiválnak a programjaként szembetűnőbbek lettek fogyatékosságai.

Hollerung Gábor
Hollerung Gábor

A koncert első részének Miklósa Erika lett a főszereplője. A második részben Hollerung Gábor attraktív, táncelemektől sem mentes vezényletével a szépszámban egybegyűltek a legnépszerűbb szimfóniák egyikét, Dvorák Új világ szimfóniáját hallhatták.

Miklósa Erika rózsaszín, nem áttetsző, de mégis sokat sejtető kisestélyiben vonult be a széksorok között, légiesen, lenyűgözően nőiesen. Derekán mintha gyémántokkal kirakott öv lett volna, és övéhez passzoltak ezüstösen csillogó fülbevalói. Miklósa Erikára nem lehet nem odafigyelni: annak ellenére, hogy olybá tűnt nekem, erre a világos, felhőtlen estére zenetündérnek öltözött, csiklandós kacérság sugárzott belőle.

Miklósa Erika úgy énekel, mintha feladatot abszolválna, mintha le kéne gyűrnie a hangokat. Erkel Ünnepi nyitányának korrekt előadása után a Hunyadi Lászlóból Gara Mária áriáját énekelte. Minden hang a helyén volt, minden hangot kiénekelt, mégis úgy éreztem, nem adja vissza a hősnő örömét, nem egy esküvőjére készülődő úrnő énekel arról, hogy „szemében öröm és mámor ragyog", hanem egy díva. A Traviata Sempre libera áriája egykor azért fogant, hogy előadója megmutathassa képességeit, és ezt az áriát is nagyszerűen, fényes magas hangokkal, gyöngyöző koloratúrákkal, ámbár sajnálatosan szenvtelenül, szinte ridegen adta elő Miklósa. Az első ráadásban elengedettebb volt, Johann Strauss Denevérjének hősnője lett, Adél a szobalány. Miklósa Erika Adél áriájával bizonyította színészi képességeit: mórikálta magát, kacéran villantotta szemét, kacsójával intett, mintha azt kívánná értésére adni a láthatatlan udvarlónak, hogy ne reméljen semmit, nincsenek egy súlycsoportban. Az Adél áriájában nem is tűnt olyan bántóan soknak a vibrálás, Miklósa könnyed volt, sziporkázó. Kodály Esti dalát énekesnőnk nem egyszer énekelte már ráadásként: ezt a dalt - az Adjon Isten jó éjszakát sort - nagy átéléssel adja elő, de ennek hatását is lerontja olykor egy-egy magamutogató vibrátóval (ahogy itt is, ezen a felvételen).

A gyarmatáruval kereskedő amerikai milliomos Thurber úr becses neje a legjobb európai komponistát kívánta megnyerni az általa alapított Konzervatórium vezetésére (ő a MET alapítója is). A zárkózott, mogorva Brahms szóba sem jöhetett, maradt Antonín Dvorák. Az Új világ szimfónia keletkezésének körülményei is felelőssé tehetők a szimfónia előadását meghatározó közhelyekért. A második tétel hangsúlyosan egy indián dalra utal, a trió táncos, fafúvósokkal színezett részében a haza utáni vágyódást érezhetni, az egyre terebélyesedő nosztalgiát, az utolsó tétel rendre a gyermekeit hosszú évek után viszontlátó szerző örömét adja vissza. Holott ahogy egyáltalán nem biztos, a második tétel témája egy indián dal - ellenben mind az első, mind az utolsó tétel pontozott ritmusa valóban a spirituálék ritmusára utal - úgy az sem biztos, hogy az utolsó tétel enyhén pentatonos (csodálatos) melódiája a haza utáni (a tisztaság utáni) vágyakozás kifejeződése. Hollerung Gábor a konvencionális, a megszokott értelmezés híve, nem kísérletezett a szimfóniával: velejéig romantikus, érzelmes interpretációja sem mutatós, sem különleges színekkel nem rítt ki a gazdag előadói hagyományból. Mivel a fúvósok elég közel ültek a Vár falához, a rezek hangját felerősítették a falak, olykor el is nyomva a tisztán, összeszedetten játszó vonósokat. A zenekar különösen az utolsó tétel sodró, táncos epizódjában nyújtott kiemelkedőt. Hollerung egész testével kísérte - ugrálva, riszálva - a zenét.

Olyan életöröm, öröm sugárzott ebből a produkcióból, hogy az semmiképpen sem állítható, letörten, csüggedten távozott volna bárki is e koncertről. A műsor majd minden darabja az életet, a szabadságot ünnepelte: és tagadhatatlan, volt is sugárzása a koncertnek. Ismétlem, egy rossz szavam se lenne, ha nem lettem volna - Istennek hála - annyi éven át vendég a keleti régió legjobb magyar komolyzenei fesztiválján. Ha nem azt éreztem volna ez alkalommal, a fesztivál megint ott tart, ahol húsz évvel ezelőtt. Újra kell kezdeni az építkezést. De reméljük a legjobbakat.

Miklósa Erika (szoprán), Budafoki Dohnányi Zenekar

2011. augusztus 12. 20:00

Rákóczi-vár

Zempléni Fesztivál

Vez.: Hollerung Gábor

Erkel: Ünnepi nyitány; Hunyadi László - Gara Mária áriája
Verdi: Traviata - Violetta áriája
Dvorák: IX. szimfónia, e-moll "Az Újvilágból", op. 95