Vendel

Van benne kínai

2011.09.28. 19:33

Programkereső

Kocsis Zoltánék két olyan művel indították az évadot, amelyeknek valamicske köze van Kínához. Bartók A csodálatos mandarinjánál kevesebb, mint Mahler Dal a Földről című művének, ami ráadásul a röviddel ezelőtt befejeződött Budapesti Mahler-ünnepre is rímel.

Gyerekként elbűvölt ez a cím. Biztos voltam benne, hogy A csodálatos mandarin főhőse egy gazdag és bölcs kínai uraság, aki egész nap hencserén elmélkedik, és kissé meglepődtem, amikor édesanyám megtiltotta, hogy megnézzem az Operában a Győri Balett előadását. A Mandarinról mindig azt gondoltam, hogy balett, és azt csak eltáncolni érdemes, annak ellenére, hogy a zene rendkívül jól dramatizált: ha becsukott szemmel hallgatjuk, akkor is tudjuk, hol tartunk éppen, mikor jelenik meg az ifjú diák, mikor a mandarin, mikor hatolnak a kínai hasába a pengék.

Akkor is enyhe csalódottságot éreztem, amikor megtudtam, hogy a Mandarin nem kínai darab, oly kevés köze van a kínai kultúrához, mint a sarkon árult tavaszi tekercsnek. Bartók rövid szinopszisában szó sem volt Pekingről, tiltott városról. Rosszarcú csavargók, prostik, az éjszakában kalandozók tűntek fel benne. „Egy külvárosi szegényes szobában három csavargó kényszerít egy lányt, hogy csaljon föl férfiakat, kiket azután kirabolnak. Egy kopott gavallért, majd egy szemérmetes ifjút, kik a csábításnak engedtek, mint szegény legényeket kidobják. A harmadik vendég a csodálatos mandarin. A leány, hogy vendége félelmetes, merev tartózkodását megoldja, csábító táncot lejt. A mandarin a leányt félve átöleli, de ő borzadva menekül előle. Vad hajsza után végre eléri. Ekkor előrohannak rejtekükből a csavargók, kifosztják őt s a párnák alatt meg akarják fojtani. Ő azonban fölemelkedik, s égő vággyal nézi a leányt. Erre átdöfik: ő megtántorodik, de mégis a lányra ront. Erre fölakasztják: de ő nem tud meghalni. Csak mikor a kötélről levágott testét a lány karjaiba veszi, kezdenek sebei vérezni s csak akkor hal meg". Ekképpen foglalta össze Bartók 1926-ban a Mandarin tartalmát, mely tulajdonképpen éjszakai, nagyvárosi zene.

Kocsis Zoltán
Kocsis Zoltán

A Maestro című animációs szösszenetért 2007-ben Oscar díjra jelölt M. Tóth Géza alkotott mozgóképes illusztrációt a Mandarinhoz. A zenének dermesztő, ismétlődő, zakatoló motívumait emelte ki: az osztott képmezőben op-art művek forogtak, keringtek, szálltak, úsztak egymásba. Volt ebben a - Kocsis Zoltán vezénylete alól nem egyszer kicsúszó - műben nem kevés Fritz Lang, a Metropolis, nem kevés M. (Egy város keresi a gyilkost), nem kevés film noir. Démoni, delejes ez a tonalitásból kisikló muzsika: elképzelhető e zenéhez Hitchcock pengéje is, a Szédülés rémmeséje a bennünk lakozó gonoszról, illetve a szerelem megváltó hatalmáról. A monoton, egymásnak feszülő, fekete-fehér és vörös képek nem erősítették fel a zenét, nem lett több ez az előadás attól, hogy a zenekar fölött, a fehér vásznon egy animációs film pergett. Nem nehéz megtalálni a választ arra, miért is történt ez így: a film lendületéhez nem alkalmazkodott a zene. Kocsis Zoltán a szokottnál lassabb tempót kérve játszatta el ezt az „egyfelvonásos pantomimet". A képek olykor megakadtak, be kellett várniuk az együttest. Képek és zene egyensúlya olykor felborult.

Rettenetes zsivaj, csörömpölés, csörtetés, tülkölés: egy világváros utcai forgatagából vezetem be a t. hallgatót az apache tanyára"- írta Bartók. Senki nincs ma, aki ezt a zsivajt, a bartóki csörömpölést hívebben adná vissza, mint Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok: autók zakatoltak a zenében - a képeken is, megsokszorozódva - a klarinét éteri hangjára lejtette megejtő táncát a lány, és szinte felsikoltott a kés, amikor a mandarin véknyába ért. Kocsis interpretációja hangulat és költői program melodikus összetevőit hangsúlyozta, szinte már nem is egészséges, hajszolt ritmusokból, éles rajzolatú dallamvonalakból állítódott elő, szubjektív és zsigeri értelmezését adva e nagyszerű horrorzenének. Feltartóztathatatlan lendülettel tartott a csúcspontok, a mandarin megjelenése - a pozanok és a tuba a jellegzetesen végzetszerű kisterc-motívumát rémületes erővel, tényleg filmbe illően adták elő -, és a kés behatolásának glisszandója felé. Tulajdonképpen nem M. Tóth Gézának, hanem a megsérült együttműködésnek tudható be, hogy az animáció inkább csak elterelte a figyelmet. Az e műben oly fontos csattanós pizzacato felett például teljesen elsiklott a figyelmem.

A szünet után már csak a zenére kellett koncentrálni, nem pergett film a vásznon, de az is lehet, hogy jelen estére Gustav Mahler művét gyakorolták be jobban a Filharmonikusok. Nyugodtan mondhatom, 2004 óta, vagyis amióta itt járt nálunk Abbado, jó, ha két ilyen erős Mahler-interpretációt hallottam, mint Kocsisé.

Kosztolányi angolból ültette át a japán és kínai verseket, ő sem költött kevesebbet hozzá, mint Mahler Bethge kínai fordításaihoz. Amikor Mahler először járt nálunk, még szegény diákként - Baumgarten Móric fia mellett volt házitanító - megismerkedett a magyar pusztával. Leveleinek a pusztáról megemlékező részletei feltünedeznek a Bethge-hozzáköltésekben, így a szilaj magyar Alföldhöz ezen az esten bemutatott két műnek több köze van, mint Li Taj Po-hoz. Az oly távoli kínai lelkeket az elégikus hang okán érezhette Mahler rokonnak: melankólia, lemondás, fájdalom szólal meg a dalokban. A Dal a Földről című műben felcsendülő Bordal talán az egyetlen, melynek címzettje a halál.

Kocsis érdekes tempóváltásai, a zenekar kiemelkedő szólistái - első klarinétosa, első hegedűse, csellistája - a páratlan darab rejtett szépségeire is felhívták a figyelmet: a Szépségről című dal indulójára, arra, hogy hogyan követi a zene a lány szívének felgyorsulását és látomásának szublimálódását.

Mindkét szólista kiválóan énekelte ezt a remek énekes tolmácsolásában oly sokszor megszólaló darabot. A Wagner-tenorként sok felkérésnek eleget tevő Christian Elsner nem volt elég lehengerlő, elég lenyűgöző a Bordalhoz, de szelíd, fényes hangja a Tavaszi részegséghez jól illett, amikor nem kevés gyengédséggel énekelt a kismadárról.

Komlósi Ildikó
Komlósi Ildikó

Komlósi Ildikó nagy vivőerejű, már nem teljesen sértetlen felszínű, de homogén hangja a Búcsúban földöntúli érzékenységgel szólalt meg: nem a mandarint, hanem azt, aki a színpadon áll, éreztem nem e világi lénynek. Azokban a percekben lett igazán fenséges ez a zene, akkor árasztott éteri nyugalmat, amikor a tragédiát sugalló c-moll hangnem, amely a tétel kezdete óta uralkodott, a fenséges C-dúrnak adta át a helyét.

A szinte elhaló, gyönyörűen kitartott Ewig, Ewig pedig Feldmár András pszichológus gondolatát jutatta az eszembe: „a melankólia a gondolkodó ember természetes állapota, mert annak lényege nem más, mint az, hogy belátjuk, felmérjük, hogy minden, nem csak az életünk, hanem minden, véges, és küldetésünk, ha lenne, eleve beteljesíthetetlen lenne". Úgy éreztem, ez az utolsó, megrendítő tétel, ennek a beteljesíthetetlenségnek a lehető legtökéletesebb megjelenítése.

Nemzeti Filharmonikusok 

2011. szeptember 25. 19:30

Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Komlósi Ildikó, Christian Elsner (ének)
Vez.: Kocsis Zoltán

Bartók: A csodálatos mandarin, op. 19 (M. Tóth Géza animációs filmjének vetítésével)
Mahler: Dal a Földről