Gyöngyi

Nike Wagner: "A Liszt-hatástörténet még korántsem zárult le!"

2011.09.30. 09:10

Programkereső

Október 2-án a Liszt és Európa fesztivál Liszt-Wagner koncertjére Budapestre látogat Nike Wagner, és előadást tart ük- illetve szépapja kapcsolatáról. Néhány kényes kérdést előre feltettünk a Liszt-génjeire büszke, fesztiválszervezésben is tapasztalt leszármazottnak.

- Több koncerten Liszt muzsikáját és a kortárs zenét helyezi egymás mellé az a kamarazenei fesztivál, amely alkalmából Magyarországra látogat, és hasonlóképp épül fel a weimari Pèlerinages (Zarándokévek) című rendezvénysorozat is, amelynek Ön a művészeti vezetője. Liszt Ferenc kétségkívül nagy támogatója volt az általa csak „Zukunftsmusik"-nak, azaz a jövő zenéjének titulált kortárs kompozícióknak, ám az a kortárs zene, amely körül Liszt bábáskodott, részint mára elfeledett Liszt-tanítványok (Bülow, Cornelius, Raff stb.), részint olyan elismert, de nem túl sokat játszott szerzők műveit jelenti, mint például Berlioz. Őket miért nem tűzik műsorra?

- Liszt a saját korának zenéjét segítette és támogatta kitartóan, az volt számára az új zene. Más lapra tartozik, hogy a zenetörténet néhány komponista-kortársának a műveit feledésre ítélte. Ám e tekintetben korántsem mondták ki még a végső szót. Ki tudja, talán egyszer újra felfedezzük Hans von Bülow és Peter Cornelius alkotásait. Berlioz és Wagner esetében azonban helyesen érezte meg Liszt, hogy ők az igazi „Jövő zenészei". S ismét egy példa arra, hogy a Világtörténelem milyen igazságtalan: Berlioz is réges-rég megérdemelné, hogy olyan sikeres legyen, mint Wagner. Amikor a weimari Pèlerinages fesztiválon ősbemutatókat tűztünk a műsorra, akkor tiszteletadásként tesszük az előtt a Liszt előtt, aki „lándzsáját messze a jövőbe vetette". A Liszt-kortársak rehabilitálása azonban más fesztiválok feladata. Az én művészeti vezetésem célja az, hogy annak a Lisztnek a szellemiséget vigyük tovább, aki - Heinét idézve - „fejét az összes fazékba bedugta, amelyekben az Úristen a jövőt főzte".

dr. Nike Wagner
dr. Nike Wagner

- Az Önök fesztiválján és az osztrák Lisztomania sorozatban is rendeztek historikus Liszt-koncerteket, korhű hangszerekkel és korabeli zenekari felállással. Sajnos Magyarországon erre nem nyílt 2011-ben mód. Miről maradtunk le?

- Egy alternatíváról, a változatosságról, egy történeti ínyencségről. Igaz azonban, hogy a „korhű hangszereken" nem feltétlenül a korabeli „eredeti hangzást" halljuk, hiszen a fülünk nem azonos elődeink fülével, és az akusztikai környezetünk is igencsak megváltozott, amint a legtöbb koncerthelyszín is. Csak sejtéseink lehetnek affelől, hogyan boldogult Liszt a korabeli zongorák eltérő hangi adottságaival, vagy hogy példának okáért miként játszott a különböző orgonák regisztrációs lehetőségeivel. Persze az „eredeti hangzás" apostolai is pontosan tudják, hogy - felvételek híján - végérvényesen elveszett a régi idők előadóira jellemző egyéni hangzáskép, a sajátos előadásmód. És mégis: hihetetlen, hogy az elmúlt fél évszázadban ezeknek az új megközelítéseknek a hatására mennyire megváltozott Bachról vagy éppen Beethovenről alkotott képünk.

- A Hungarian Quarterlynek adott interjújában néhány hónappal ezelőtt azt nyilatkozta, hogy a Liszt-korabeli „fantasztikus romantikus zenei nyelv" mára idegenné vált, irodalmi háttere a múlté. De ahogy a romantika irodalma tovább él olyan bestsellerekben, mint a Gyűrűk ura vagy a Harry Potter-sorozat - Gabriel García Márquezről, Paolo Coelhóról és másokról nem is beszélve -, a romantikus hangzás sem tűnt el végérvényesen: elég csak a filmzenékre gondolni, amelyek bevallottan rengeteget merítenek a Liszt és Wagner-féle hangszerelésből és összhangzattanból, a program- és vezérmotívum-elvből. Ha a XX-XXI. századi Liszt-hatástörténetet akarjuk bemutatni, nem volna érdemes - akár marketing okokból - ennek a „multimédiás" szálnak is figyelmet szentelni?

- Nem gondolom, hogy Liszt vagy Wagner zenéje rászorulna, hogy filmek zenei aláfestéseként ismertessük meg a tömegekkel... A filmen a képek számítanak, a zene csak néhány meghatározott hatás fokozását szolgálja. Csak a legritkább esetekben érdeklődik egy mozilátogató azoknak a dallamoknak a szerzői után, amelyeket történetesen egy szerelmi jelenetben, vagy a pusztaságot pásztázó képsorok alatt hallott. A zenét hallani kell, nem lehet megnézni. A jelen totális - ráadásul ahol csak lehet, zeneművekkel történő - kihangosításával egyszer s mindenkorra le kell számolni!

- Magyarországon Liszt magyar identitását hangsúlyozzuk, külföldön európaiságát húzzák alá. Mennyire veszi komolyan Európa, hogy Liszt magyar volt? Ön számára jelent ez valamit?

- Számunkra a dolognak inkább az az oldala érdekes, hogy a magyaroknak „az ő Lisztjükhöz"  fűződő nemzeti-érzelmi kapcsolatuk mennyire eltérő a németek, osztrákok, angolok vagy franciák Liszt-viszonyától, akik persze sokkal kevésbé is tisztelik, tartják sajátjuknak és sokkal ritkábban tűzik műveit műsorra. Politikai szempontból Liszt magyar földön született, magyarul azonban nem tudott. Később a cigányzenében - amit igazi magyar zenének hitt - megtalálta azt az egyéni, újszerű ízt, amire később Bartók Béla is rálelt a Kárpát-medence népzenéjében. Liszt lerótta hódolatát Magyarország előtt, hiszen „világzenei" művei - a szimfonikus költemények - mellé felsorakoztatott egy „nemzeti" ciklust - a magyar rapszódiákat -, és legmegkapóbb darabjai közül többet is az elbukott magyar szabadságharc alakjainak szentelt. És mégis: Liszt művészetét döntően a francia romantika formálta, sok ihletet Itáliából vagy éppen Svájcból merített, és rendkívül szorosan kötődött a német kultúrához. Liszt tehát máig példaértékű módon volt európai, úgy, hogy mindenfajta nacionalizmus távol állt tőle. Erre lehetnek igazán büszkék a magyarok!

Liszt, Wagner és Cosima
Liszt, Wagner és Cosima

- Liszt és Wagner kapcsolatáról tart majd előadást Budapesten. Konfliktusoktól sem mentes, de legalábbis összetettnek nevezhető viszonyukról Alan Walker életrajzában nagyon leegyszerűsítve azt állítja, hogy Wagner kihasználta Lisztet, és ebben Cosima volt a fő cinkosa. A Liszt-Wagner leszármazottak hogyan birkóznak meg ezzel a terhes örökséggel?

- Bár igazi adok-kapok zajlott köztük, ilyen óriási formátumú muzsikusok esetében mégsem beszélhetünk áldozatokról és tettesekről. Liszt zseninek tartotta Wagnert, és elsősorban a zene ügyét - persze ezenközben Wagnert is - szolgálta, egyszersmind kiszolgáltatva magát barátja rossz természetének. Ezt a viszonyt bonyolították tovább a szövevényes családi kapcsolatok. Cosima, a kevés figyelmet kapott „apás lány" nyilvánvalóan mindenkiben az Apját kereste: először hozzáment Liszt kedvenc tanítványához, Bülow-hoz, majd az apja által legnagyobbra tartott zeneszerzőhöz, akiben már csak a kora miatt is apát láthatott. „Soha nem voltak szüleim - panaszolta egyszer Cosima -, Wagner volt mindenem." A pszichodrámába illő pótcselekvések ellenére is jól látszik, hogy Cosima valójában ugyanazt a támogatást adta meg Wagnernek a magánélet mezsgyéjén, amit anyagi, szervezésbeli és zenei téren Liszttől magától kapott meg. Szóval Cosima még e tekintetben is imádott apjától függött...

- Közismert, hogy Liszt és Wagner zenéje oda-vissza hatott egymásra, de egyfajta munkamegosztás is működött közöttük, hiszen Wagner nem komponált zongorára és szimfonikus zenekarra, Liszt pedig a gyermekkori Don Sanche-ot leszámítva nem írt operát. Mennyire volt ez tudatos?

- Liszt alapvetően a zongora mellől érkezett, Wagner pedig színházban nőtt fel. Ez az alapvető különbség zenei érdeklődésüket is meghatározta. Természetesen az egészséges baráti kapcsolat fenntartásához nem árt, ha az alkotómunka határai kölcsönösen világosak, hiszen ez kizárja a két fél között a vetélkedést. Csakhát sajnos Wagner túlbecsülte zenedrámáinak esztétikai-filozófiai jelentőségét, és feláldozta értük a zenekari és kamaraműveket, a zongoradarabokat, a dalt és az oratórium műfaját is. Ilyesmire a vele ellentétben szerfölött nagyvonalú Liszt sohasem lett volna képes.

Liszt síremléke Bayreuthban
Liszt síremléke Bayreuthban

- 2012-ben Wagner-évet ünnepel a világ. Mit gondol, kap annyi figyelmet Liszt jövőre, mint amennyit idén Wagner?

 - Tartok tőle, hogy nem. Wagner maga a zenés színpad, Wagner összművészet, Wagner kultúrpolitika, Wagner mítoszok varázslója, a lélek dramaturgja, a természet festője. Wagner mindig látványos, és ezt manapság jobban szeretik, mint valaha. Liszt másik bolygó szülötte volt. Bár őt is körülrajongták mint a XIX. század legnevesebb zongoraművészét, de amikor végleg letelepedett Weimarban, Rómában illetve Budapesten, főállású zeneszerzővé lett, és élete vége felé olyan műveket komponált, amelyeket Richard és Cosima Wagner már nem értettek meg... Ez a „kései Liszt" a XX. század közepéig csaknem ismeretlen maradt, ám ma épp ezeket a kompozíciókat tartjuk jelentős és aktuális műveknek. Születésének 200. évfordulójára még korántsem zárult le Liszt Ferenc ezerarcú életművének hatástörténete!