Vilhelmina

Szimpatikus felfedezések

2011.10.05. 08:00

Programkereső

A hivatásos magyar zenekarokat bemutató Magyar szimfonikus körkép a 2010/2011-es évadban megújult. Az is hogy eseménysorozat neve Szimfonikus felfedezések lett egyértelműsíti, nagyobb hangsúlyt kapnak a magyar zenetörténet kevésbé vagy egyáltalán nem játszott alkotásai. A sorozatban egy jól ismert és egy teljességgel ismeretlen magyar szerző kompozíciója is hallható lesz: Veress Sándor neve sokaknak mond valamit, Moór Emánuelé alig valakinek.

1940-ben a japán kormány a császárság megalapításának 2600. évfordulójára meghívásos zenei pályázatot hirdetett. Hat ország komponistáitól kért nagyzenekari kompozíciót, többek közt a magyar (akkor még Magyarországon élő) Veress Sándortól. A szigetország vezetője a később háborús bűnökért elítélt Todzso Hideki - de még Pearl Harbor előtt vagyunk. A politikára érzékenyebb Benjamin Britten e pályázatra az európai békét és kultúrát sirató Rekviemjét küldi. A pályamunkák mindegyike jeles darab, a japán kultusztárca favoritja, Richard Strauss a Japán Fesztivál Zenét postázta, Ibert egy Nyitányt nyújtott be, Ildebrando Pizzetti szimfóniát, Britten az említett Sinfonia da Requiemjét. Mégis a mi Veressünk kompozíciója kerekedett minden darab fölé e nemes versenyben. Egy olyan mű tehát, mely magyaros motívumai miatt is jellegzetesen, mélyen magyar alkotásnak tekinthető. Hozzátehetjük, Veress meghívásának egyik oka az lehetett - mindamellett, hogy szerte a világon elismerték szerzőnk kvalitását -, hogy a japán kiíró pentaton alapdallamú, vagyis a helyi népzene hagyományos szerkezetéhez kapcsolható művet várt el. És e szempontnak is Veress Üdvözlete (ez volt ez eredeti cím) felelt meg a legjobban. A 19. századi romantikus és a 20. századi modern hagyományra egyaránt építő, barokk allúziókkal is élő munkájával tudott a legjobban azonosulni a zsűri. Ez a szimfónia volt Veress Sándor I. szimfóniája.

Az I. szimfóniát a hangszerelése teszi különösen izgalmassá: már az első tétel - ütőhangszeres nyitórésze - is árulkodó, elárulja, kiket is tisztelt legnagyobb szerzőjeként Veress: Johann Sebastian Bachot és Bartók Bélát. Veress munkásságának két irálya a neobarokk (az ellenpont mesterének mondható) és a magyar népzenei. A polifonikus szerkezetű fanfártétel után a zenei impresszionizmus eszközeivel jeleníti meg a szélfútta mező ingását, a fináléban az ütősök ostinatója idézi a magyar falusi vásárok forgatagát. Sárosi Bálint leírása Veress zenéjéről - ″ez a zene minden ízében kiegyensúlyozott, szinte klasszikusan dallamos és harmonikus; panaszos, de sehol sem siránkozó; mozgalmas, de sehol sem kapkodó; színes, de sehol sem rikító" - azért mondható pontosnak, mert kiderül az is belőle, miért nem lett Veress igazán népszerű. A nagyszerű indulás ellenére zenéje nem tette eléggé feltűnővé, így Veress nem szerzőként, hanem interpretátorként, zenepedagógusként, mint a svájci zeneélet meghatározó alakja tesz szert hírnévre és elismertségre.

A polgári közegben cseperedő Veress - nagyapja tervezte az erdélyi vasútvonalat, elkísérte Kossuthot az emigrációba - Kodálynál tanult zeneszerzést, Bartóktól vett zongoraleckéket, hatásuk érhető tetten abban is, hogy Moldvában gyűjtött népdalokat. Hazáját a kommunista hatalomátvétel után hagyta el, elmondása szerint a Rajk-per volt az utolsó csepp a pohárban. A remekműnek mondható Térszili Katicza stockholmi bemutatója után az északi városban telepedett le, Róma érintésével került Bernbe, ahol egyetemes zenetörténetet tanított, s meghonosította a zeneetnológia tárgyat. Majdnem az utolsó pillanatig ragaszkodott menekültstátuszához, magyarnak vallotta magát, bántotta, hogy svájci zeneszerzőként tartották számon. Kéziratai a bázeli Paul Sacher Stiftung 20. századi gyűjteményébe kerültek.

Ha van művész, akivel munkássága rokonítható, akkor az Paul Klee, a festő. Első találkozásukat követően - 1951-ben - komponálta Veress két zongorára, vonós zenekarra és ütősökre a Klee-fantáziák című sorozatot. E darabja lett a legsikeresebb. Életének utolsó tíz évében az oktatás olyannyira igénybe vette, hogy komponálásra ideje sem maradt már.

Savaria Szimfonikus Zenekar
Savaria Szimfonikus Zenekar

A Savaria Szimfonikus Zenekar Kodály Marosszéki táncok és Bartók III. zongoraversenye, tehát Veress két tanárának műve mellé helyezi az első szimfóniát. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara egy a Veress művénél sokkal kevésbé ismert, eleddig lemezre sem vett szimfóniát ad majd elő, egy héttel nemzeti ünnepünk, október 23-a után. Nem csak Bartók Kossuth szimfóniája csendül majd fel, de Moór Emánuelé is. A Brahmsnál harminc évvel fiatalabb Moór a nagy német szerző követőjének tekinthető. Huszonhat éves, amikor először találkozik bálványával, s még zenéjének magyaros motívumain is a nagy előd keze nyomát érezni. Elsősorban nem is kompozícióinak köszönheti a kecskeméti kántor fia, hogy kora legkiválóbbjaival (csak néhány név: a csellista Casals, és olyan nagyszerű hegedűsük, mint Ysaÿe, Flesch) tartott fenn jó viszonyt, hanem inkább találmányának, a kétmanuálos zongorának. La Pompadour című operájának címszerepét az a Marie Brema énekelte, aki az első nem német származású előadó volt Bayreuthban.

Moór, akárcsak Veress, Svájcban talált otthonra, itt dolgozta ki a Bösendorfer és a Steinway műhelyeiből is kigördülő hangszert, melynek propagátora lett Max Pirani zongorista és Bruno Walter, valamint a neves zongoraművésznő, Winifred Christie-Moor is, Moór felesége. A kettőzött billentyűzet és pedál segíti a nagyobb ugrások, fogások, oktávfutamok megszólaltatását, emellett érdekes, új hangzásokat produkált Moór építménye. (Csak érdekességképpen: Mihail Jugyin Lenin-oratóriumában is megszólal e furcsa instrumentum.) Moór termékeny szerzőnek mondható: három zongoraversenyt, két csellóversenyt, négy hegedűversenyt és nyolc szimfóniát írt, ez utóbbiak hangsúlyosan dallamosak. Már az is, hogy mely műfajokban tündökölt, mutatja, hogy a 19. század zenéjének elkötelezettje, a klasszikus formák kedvelője volt. Valószínűnek tarthatjuk, hogy e mű, hasonlóan a sorozat számos más darabjához, kellemes meglepetéssel szolgál, és reméljük, a sorozat kitartóan szolgálja majd az elfeledett művek ügyét, és behoz az alaprepertoárba is onnan fájóan hiányzó darabokat.

Medveczky Áám
Medveczky Áám

Szimfonikus felfedezések - Jandó Jenő és a Savaria Szimfonikus Zenekar

2011. október 7. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Jandó Jenő (zongora)
Vez.: Medveczky Ádám

Kodály: Marosszéki táncok
Bartók: III. zongoraverseny
Veress Sándor: 1. szimfónia

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

2011. október 31. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Vez.: Kovács János

Beethoven: Egmont-nyitány, op. 84
Moór Emánuel: C-dúr "Kossuth Lajos" szimfónia
Bartók: Kossuth szimfónia