Katalin

Visszapillantás a Liszt és Európa kamarazenei fesztiválra

2011.10.09. 09:45

Programkereső

Tavaly Erkel, Mahler, Dohányi, két éve Haydn műveiből válogatva szerkesztett kamarazenei sorozatot, 2011-ben Liszt és Európa címmel négynapos, öt hangversenyt magában foglaló kamarazenei fesztivált álmodott Várjon Dénes zongoraművész a Hungarofest Nonprofit Kft-vel karöltve. A szeptember 29. és október 2. között megrendezett színgazdag fesztivál a zongorista-komponista sokoldalúságát illusztrálta, bemutatva a jeles kortársakat és az utódokat is.

A fesztivál egy vendégprodukcióval kezdődött. A Music Masters on Air elnevezésű európai rádiós projekt főszereplője idén Liszt Ferenc: az ő művészetéből vették inspirációjukat azok a kortárs zeneszerzők (sorukban a magyar Dargay Marcell is), akiknek a darabjai szeptember 29-én Liszt és Chopin műveinek társaságában hangzottak fel az együttműködésben résztvevő Magyar Rádió Márványtermének falai között. Közreműködtek: Fejérvári Zoltán, Lajkó István, Rados Ferenc és a Rondó Vonósnégyes.

A szeptember 30-án az MTA Dísztermében tartott est íve Beethoventől a liszti szonátaművészet remekén, a Dante-szonátán és kései Liszt-zongoraműveken keresztül a kortárs Thomas Adés Lieux Retrouves című darabjáig húzódott. Előadták: Steven Isserlis (gordonka), Hanna Weinmeister (hegedű), Fejérvári Zoltán, Rados Ferenc, valamint Simon Izabella és Várjon Dénes (zongora).

A Liszt korát a XX. századdal összecsengető nagyszabású október 1-i hangverseny a Müpában a Liszt-hatástörténetet járta körül. Paganini és Chopin művei mellett a szintén Liszt-kortárs Busoni dalai, valamint a Liszt darabjai előtt fejet hajtó Bartók és Glazunov, valamint Lutoslawski és Sosztakovics rajzolják ki Liszt jövőbe hajított gerelyének útját.

Közreműködött: Arvid Engegard (hegedű), Steven Isserlis (gordonka), Megyesi Schwartz Lúcia, Hanno Müller-Brachmann (ének), Lendvay József (hegedű), Rados Ferenc (zongora), Simon Izabella (zongora), Várjon Dénes (zongora), Vígh Andrea (hárfa)

Október 2-án délelőtt 11 órától az MTA Dísztermében a Wagner-dédunoka és Liszt-ükunoka, Dr. Nike Wagner előadásához kapcsolódó koncert a zenetörténet egyik legjelentősebb művészbarátságát körvonalazta. Néhány kényes kérdést előre feltettünk a Liszt-génjeire büszke, fesztiválszervezésben is tapasztalt leszármazottnak.

Liszt és Wagner műveit Szabóki Tünde, Hanno Müller-Brachmann (ének), Steven Isserlis (gordonka), Simon Izabella és a fesztivál művészeti vezetője, Várjon Dénes (zongora) szólaltatták meg.

A Liszt francia kapcsolatait felvillantó október 2-i esti koncert az impresszionizmus hangját előlegező, s utóbb a zenei vízesések mintájává váló mesterművet, A Villa d'Este szökőkútjait, valamint a francia nyelvű dalokat két Debussy-darabbal, valamint Saint-Saëns kompozícióival állította párhuzamba. Az előadók Arvid Engegard (hegedű), Steven Isserlis, Rohmann Ditta (gordonka), Megyesi Schwartz Lúcia (ének), Simon Izabella és Várjon Dénes (zongora) voltak.